2015 játékai - #8

A bekezdésben össze is foglaltam a lényeget, egészen páratlan élmény a játék kábítóan nagyszerű zenéjére belerázódni a tevékenységbe, és ugyan a Hotline Miami ábrázolásmódjának középpontjában a nyers erőszak áll, én nem emiatt szerettem meg a szériát, bár különösebb gondom sincs vele. Bár a pályák többsége elsőre kaotikusnak tűnhet, de pár - vagy tucatnyi - elhalálozás után már át lehet látni az ellenségek elhelyezkedését és viselkedését, és azt is ki lehet tapasztalni, mikor és kit érdemes likvidálni, hogy a többiek is úgy reagáljanak, ahogy az a tervben szerepel. Igen, most is érdemes az ellenséges AI hiányosságait kihasználni, így egy ártatlan lövéssel is halálos csapdámba csalogathattam áldozataimat.

A tervezés tehát fontos, azonban a Wrong Number az ember reflexeit is próbára teszi, az esztendő legkielégítőbb pillanatai közé tartozott, amikor beszorultam egy kisebb szobába és egyszerre több helyről is rám törtek. Ekkor elinalt a fejemből minden gondolat, rángattam az egeret, püföltem a billentyűzetet, pár másodperccel később pedig hullák hegyén álltam, dübörgött tovább a zene, én meg azon morfondíroztam, hogyan éltem ezt túl.

A folytatás láthatólag nem változtatott sokat, a masszív alapokra építkezett, megtartva annak néhány gyermekbetegségét is, mint a néha furcsán viselkedő AI vagy a ritkán előforduló beragadás. Természetesen egy második résznek mindig rá kell licitálnia elődjére, és ezt a Wrong Number meg is teszi: több szereplő, így több szálon futó, összefüggő történet, több maszk, több fegyver, ami színesítik az alapjában véve is élvezetes játékmenetet. Bár a játék hajlamos túlzásokba esni - néhol elképesztően nagy számú ellenség, érzésem szerint picit túltolt sztori, amit azért élveztem -, de olyan szépen kombinálja az agymunkát és az ügyességi kihívást, hogy mindenképp ott a helye az év legjobbjai között.