casper0072016.02.22. 20:38

Üres város

A hétvégén a nyílt bétának köszönhetően alkalmam nyílt kipróbálni a Ubisoft legújabb nagy durranását, a The Division-t. A cégóriás nagy bevételt generáló játékait ismerve nem vártam, hogy a vírussal fertőzött New York megnyer majd magának, és nem is sikerült kellemesen csalódnom.

Hiába lehetett majdnem három napon keresztül orrvérzésig játszani, nem sikerült rájönnöm, mit akar a Ubisoft a The Division-nel. A játék egy nyitott világban játszódó, RPG elemekkel és loot-tal gazdagon meghintett shooter, ami a közösségi élményre helyezi a hangsúlyt. Az alapfelállás szerint egy különösen veszélyes vírus támadta meg a várost, ahol minden a feje tetejére állt. Alapvető szolgáltatások estek ki, a fegyveres szervek képtelenek fenntartani a rendet, fosztogató bandák uralják az utcákat. Ebben a kaotikus helyzetben próbálja menteni a menthetőt a Division, amelynek mi, játékosok is a tagjai vagyunk.

Volt egy olyan érzésem, hogy többedmagammal érdekesebb lesz a próbakör, és igazam is lett. Testvéremmel karöltve vetettük bele magunkat a kielégítőnek nem nevezhető tartalomba, de egy pár napos ízelítőtől nem is vártam mennyiségileg többet. Ugyan a sztori lassan csordogál a missziók alatt, de azok természete a legunalmasabb feladatokat idézi. El kell jutni egy pontra, ahol vagy egy tárgyat kell megszerezni vagy túlélőket kiszabadítani, közben pedig halomra lőni az ellenséget.

A probléma, hogy maga a tűzharc unalmas, nincs meg benne az a dinamika, ami a műfaj nagyjaiban. Az egyetlen pont, ami igazán tetszett, az a fedezékről-fedezékre való rohanás, amikor a következő tereptárgy kijelölése után a megfelelő gombot folyamatosan nyomva tartva karakterünk pozíciót vált. Eleinte így haladtunk, egymást fedezve, de egy idő után beláttuk, hogy ez a módszer időpazarlás, nincs szükség arra, hogy tűz alatt tartsuk az ellenséget.

A mészárlásokat követően rengeteg tárgyhoz lehet jutni: fegyverekhez, ezek kiegészítőihez, ruhadarabokhoz, vagy fogyasztható dolgokhoz. Ahogy a hasonló típusú játékoknál lenni szokott, úgy itt is az a lényeg, hogy minél jobb statisztikával rendelkező tárgyakhoz jussunk, hiszen így vehetjük fel a versenyt a magasabb szintű gépi ellenfelekkel, és vethetjük meg a lábunkat a Dark Zone-ban, amiről nemsokára beszélek. A baj, hogy itt a való életben is létező csúzlik szerepelnek, és egy legendás AK valahogy nem hangzik olyan fantáziadúsan. Ugyanígy a védőfelszerelés elemeinél is az a legfontosabb, hogy minél nagyobb szám szerepeljen az adatlapján, legyen szó felsőről vagy bakancsról. Az ételekben és italokban láttam némi fantáziát, amik ideiglenesen megemelik valamelyik képességünket, de az igazat megvallva nem láttam szembeötlő különbséget, amikor használtam őket.

Viszonylag hamar eljutottunk arra a pontra, amikor megnyitottuk a főhadiszállásunkat, ahol többek között találkozhatunk a fontosabb karakterekkel, kereskedőktől vásárolhatunk vagy éppen nekik adhatjuk el az összeszedett felszerelésünket - ami gyakori tevékenység lesz, mert hamar megtelik a zsákunk -, illetve fejleszthetjük a bázist. Ez lényegében egy térben kimutatott képességfa. Egy kijelölt küldetést teljesítve a központi számítógépen megnyithatjuk a három fő osztály egyikét, majd azon belül újabb alosztályokat nyithatunk, amik végül a megvásárolható képességeket oldják fel. Az első ilyen az elsősegélyosztály volt, ahol klinikát, majd karantént alakítottunk ki.

Az ügynököt három irányba lehet fejleszteni, itt is a klasszikus medic, engineer, és assault osztály képviselteti magát. A bétában sajnos vajmi kevés képességet próbálhattam ki, a kedvencem a területre gyógyító pisztoly volt, de a rohampajzsnak nem láttam sok értelmét, mert a másik kézben tartható pisztolyok gyakorlatilag csak légycsapónak használhatók.

A The Division sava-borsa a Dark Zone lenne, ahol a játékosok összeverődnek, és egymást segítve vagy hátráltatva kutatnak értékes felszerelés után. Ez egy teljesen különálló terület, amihez saját tapasztalati rendszer tartozik. A képlet egyszerű. Szedj össze annyi értékes holmit, amennyit tudsz, juss el egy kivonási pontra, hívd a helikoptert, majd add át a csomagot, ha megérkezett. A helyzet ott kezd izgalmassá válni, hogy ilyenkor lehetőség adódik elrabolni mások loot-ját. Ha viszont egy másik ügynök életére törsz, akkor számkivetetté válsz, és a többi játékos büntetlenül, jutalom fejében gondoskodhat rólad. Ez nagy felhajtással járó macska-egér játékhoz vezet, mert a rossz útra tért rabló megpróbál elmenekülni, a többiek meg rohannak utána. Ha a gazfickónak sikerül megbújnia, míg lejár a feje felett ketyegő számláló, akkor státusa normál állapotba áll, és elkönyvelhet egy sikeres rajtaütést. Ha viszont egyszer is rálőnek, akkor a visszaszámlálás visszaugrik a kiinduló állapotba. Ezért ritka, hogy ha valaki egyedül lesz ún. rouge agent, akkor meg tud lógni. Nekem egyszer sikerült, mert a bajt a fejemre hozó öcsémmel szétváltunk, üldözőink pedig utána eredtek.

A legnagyobb kalamajka természetesen a kivonási pontoknál alakul ki. Ha többen összeverődnek, akkor igyekeznek egymás hátát fedezni, hogy senki se távozzon üres kézzel, de vannak alattomos játékosok, akik ugyanúgy védekező állást vesznek fel, és az utolsó pillanatban lövik hátba a többieket. Találkoztam egy olyan öt fős társasággal is, akik vadnyugati banditák módjára tartották terrorban a békében kutakodni vágyókat. Én a The Division-nek egyedül ezt a pontját találtam szórakoztatónak, nem tudhattam, kinek mi a szándéka. Persze vannak előjelek, például mikor az egyik ügynök detonátort helyezett el a helikopterből leeresztett kötélhágcsó alá. Viszont pár óránál tovább ez a rablópandúrosdi sem kötött le. Nincsenek konkrét feladatok, és a lehetőségek is kimerültek abban, hogy a három-négy leszállópálya között szlalomozva hol barátokat, hol ellenségeket kerestünk.

Bár a játék látványvilága köszönő viszonyban sincs azzal, amit először láthattunk, még így is szép. Különösen a tereptárgyak eszméletlen mennyisége tetszett, az utcákon szó szerint ömlik a szemét, gőzölögnek a csatornák, a szél fújja a szórólapokat, minden aprólékos és részletes, persze ezt is hamar meg lehet unni, ha már rácsodálkoztunk, hogy ilyet is tudnak készíteni. Legalább technikailag rendben lévőnek tűnik a játék, nem futottam szerver problémákba, a program nem fagyott le, vagy dobott ki az asztalra. Mivel PC-n játszottam, el tudtam csámcsogni a grafikai beállításokon, mindent a lehető legmagasabb szintre tekerve az én i7, 16GB RAM, GTX970 gépem 40-60 fps között mozgott, amikor pedig olyan beállításoknál engedtem a gyeplőn, amik a harc hevében észre nem vehető változásokat hoznak - az árnyék vagy a visszatükröződés csak majdnem olyan éles, mint ultrán -, akkor már az 50-60 fps tartományban tudtam maradni.

Ideig-óráig szórakoztatónak találtam a The Division-t, viszont kizártnak tartom, hogy hosszútávon lekötne. Túlságosan sótlannak, súlytalannak érzem, mint a többi AAA Ubisoft fejlesztést, és a béta alapján nem is látom, mivel akarja a kiadó folyamatosan lekötni a játékosokat.

Necroman Mk2
Mutropolis

A lelet azonosítása: old school kalandjáték a XXI. századból

1 napja
1

Cash Bacsi
Forge of Empires - Teszt (iOS)

Annyit és olyan régóta jött az arcunkba a reklám, hogy most már ki kellett próbáljuk!

2 napja

p34c3
Drága hobbi a videojáték?

- Tényleg léteznek olyan emberek, akik eredeti, dobozos játékokat vesznek? Akik megengedhetik maguknak ezt a méregdrága úri huncutságot? Gondoltam magamban, miközben vágyakozó pillantásokkal néztem a kirakat túloldalán díszelgő protoss csábító sárga szemeibe.

3 napja
24

pendrivedealer
Stardew Valley és aniMonológ!

Sziasztok! A mai bejegyzés egyik jelmondata, hogy online kertészkedni igenis jó!

8 napja

elvis
Monza Action (GT Sport)

Volt pár izgalmas verseny a hétvégén, de ezt az akciót ki kellett emeljem!

9 napja
6

Stadia HUN
Cyberpunk 2077 (Stadia)

Good morning, Night City! Megérkezett a Stadia legjobb játéka?

2021.02.20.
5

vem
Retro PC #12: HD 6450 vs 9600 GT

Mire képes egy gép, ami olcsóbb mint egy AAA játék? És vajon hogy teljesít a 9600 GT a HD 6450 ellen? Mennyit dob ez a konfigon? Nézd meg a videót és kiderül!

2021.02.16.
2

Necroman Mk2
HuniePop 2: Double Date

NYERTESSEL FRISSÍTVE! Szeretnéd megmenteni a világot, miközben a két nős randi és a hármas szex mesterévé válsz? (18+)

2021.02.14.
35

Stadia HUN
Baljós árnyak

A Stadia jelenlegi helyzete és jövőbeli kilátások

2021.02.12.
19

Stadia HUN
Reigns (Stadia)

Király király-szimulátor, tinder-stílusban.

2021.02.09.

CHASE
Az Évtized filmjei - 10-6.

Az utolsó előtti etap következik.

2021.02.07.
8

Necroman Mk2
Strike Suit Zero

Ace Combat az űr hidegében

2021.02.02.
1

CHASE
A kétezres évek legjobb filmjei

Úgy gondoltam, az Évtized filmjei felsorolás - természetesen soha el nem készülő - finisébe érve, fokozva a várakozásokat és az elvárásokat kiblogolom, hogy sztem mik voltak a 2000-es évek ugyanezen mérföldkövei.

2021.02.02.
19

elvis
TimeCop1983

Synthwave/electro gyöngyszem! Füleljétek, hallgassátok!

2021.02.02.
4

Cash Bacsi
Giblins - Teszt (iOS)

Az ötlet nem eredeti, de a játék nagyon!

2021.02.01.
3

carville
A Gamestop részvények bohócai

Hosszú és szakszerű(bb) ellenvélemény a címlapi cikkel kapcsolatban.

2021.01.31.
16

p34c3
Pod előttem, pod utánam

Sok éve már, hogy a napjaim jelentős része podcast hallgatással telik, azok közül is talán a videojátékokkal foglalkozóak a legkedvesebbek számomra.

2021.01.23.
17

Necroman Mk2
Surgeon Simulator 2013

Orvost! De ne azt az egybalkezest!

2021.01.21.
2

axl
Tükörország peremén...

...hitem újra meglelém.

2021.01.21.
15

Stadia HUN
Stadia Premiere Edition

Mi kell a teljes Stadia élményhez? Hivatalos kontroller és Chromecast Ultra. Hardverbemutató!

2021.01.19.
7