Necroman Mk22019.10.17. 21:28

Deer Avenger

Amikor a nyú... izé, szarvas viszi a puskát!

Amíg a filmvilágban számtalan paródia alkotás készült egy-egy sikeresebb műből, addig a videojátékoknál csak kevés fricska született. Az 1998-ban megjelent Deer Avenger képében most egy ilyet mutatok be.

A játék alapja az egy évvel korábban megjelent, PC exkluzív Deer Hunter adta, ami a címével röviden és tömören adja vissza a lényegét: szarvasokra lehetett benne vadászni. A program kisebb meglepetés siker volt, állítólag 1 millió példányt is eladtak belőle (a kilencvenes években!), amivel megágyazott olyan vadászos sorozatoknak, mint a Cabella vagy a Carnivores. No, a Hypnotix által készített és a Simon & Schuster által kiadott Deer Avenger ezt másolta le, de csavart egyet a formulán, és itt egy Bambo nevű, badass szarvassal vadászunk a reá vadászó vadászokra.

A játékmenet során először egy erdős térképen "barangolunk" az egeret huzigálva, közben jelzi a program, hogy van-e körülöttünk a simabőrűek jelenlétére utaló nyom: üres sörös dobozok, eldobált szexmagazin, "Itt jártam" vésetek. Ha ilyet látunk, akkor a vadászat gombra nyomva egy fix helyű FPS-nézetbe kerülünk, ahol az egérrel forgolódhatunk, miközben különféle kiabálásokkal csaljuk elő a leendő áldozatunkat. A dumák tényleg viccesek, csak sajnos kevés van belőlük... Ezen kívül számos geg akad még, ugyanakkor a célzás esetében megtartották az ihlető játék kvázi realista nehézségét is.

Ha sikeresen eltettünk láb alól valakit, akkor egy animációt követően megjelenik a trófea falon. Ezután új vadászatot is kezdhetünk a 3 helyszín és fegyver másik kombinációjában, ami ugyan kicsit kevés meg repetitív, de egy darabig elszórakozhat vele az ember.

Pro:

  • a játékmenet;

  • realista célzás;

  • vicces beszólások és egyéb gegek;

  • nem veszi magát komolyan;

  • a rajzfilm betétek;

Kontra:

  • fapados profile management;

  • nagyon hamar repetitívvé válik;

  • elbírt volna még több poént;

Kiknek ajánlható?A vadászat iránt érdeklődők mellett mindenkinek, aki egy órányi röhögésre vágyik.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tcGF0cmVvbi1tcHVcIj5cbjxhIGhyZWY9XCJodHRwczpcL1wvcGF0cmVvbi5jb21cL2dhbWVyMzY1XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZ1wiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxzdHlsZT5cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tcGF0cmVvbi1tcHUgaW1ne1xuXHR0cmFuc2l0aW9uOiBhbGwgLjNzO1xuXHRwb3NpdGlvbjphYnNvbHV0ZTtcblx0dG9wOjA7IGxlZnQ6MDtcbn1cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1IGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigycHgpO1xuXHR0cmFuc2Zvcm06IHNjYWxlKDEuMSk7XG59XG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMCk7XG5cdHRyYW5zZm9ybTogc2NhbGUoMSk7XG59XG48XC9zdHlsZT4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LWJnLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LXJtLnBuZyJdLCJ1cmwiOiIifQ==

pendrivedealer
Animációs ripacskodás 4ever!

Sziasztok! Ezúttal nem telt el egy hónap a legutóbbi bejegyzésem óta, de remélem ez azért nem akkora baj.

6 órája

Stadia HUN
AVICII Invector (Stadia)

Hey Brother, there is an endless road to re-discover

11 órája
1

CHASE
A kedvenc dalaim a 90-es évekből

És már itt is van a következő évtized.

4 napja
8

Comedian
Godzilla Kong ellen

Hölgyeim és Uraim, tegyék meg tétjeiket!

7 napja
9

Necroman Mk2
Harvey's New Eyes

Aranyos kislány, a hullád körül keringő légynek se tudna ártani

7 napja

Comedian
A Jó, a Rossz és a Csúf

Eastwood-retrospektív #3: Egy komplett eszményképet kíméletlenül leromboló halhatatlan mestermű.

7 napja

Comedian
Top 10 - 2020 legjobb filmjei

Sorra vesszük a tavalyi év legjobb filmjeit.

2021.04.10.
3

CHASE
A legjobb számok a 80-as évekből

Kirándulás a 80-as évekbe.

2021.04.09.
24

Comedian
Pár dollárral többért

Eastwood-retrospektív #2: A fejvadász szakma szépségei.

2021.04.08.

Comedian
Hulk: Világháború

Egy szabály mind felett.

2021.04.07.
7

pendrivedealer
Még mindig AniMonológok!

Sziasztok! Nem is tudom mikor volt utoljára, hogy csak a videókészítéssel, animációzással kapcsolatba írtam nektek, de időhiány miatt ez egy ilyen csonka bejegyzés lesz.

2021.04.06.
2

Comedian
Batman: Az első év

A legenda kezdete...

2021.04.06.
4

Cash Bacsi
Infinite Galaxy - Teszt (iOS)

Ki ne vágyna egy jó kis űroperára?

2021.04.06.

Comedian
Batman: A gyilkos tréfa

Az őrület gondtalan, boldog szépségei.

2021.04.01.
12

Comedian
WandaVision

A gyász és a valóság elviselhetetlen keserűsége.

2021.03.31.
10

Comedian
Egy maréknyi dollárért

Eastwood-retrospektív #1: A nyers realizmussal és szatirikus humorral felmutatott szigorú, ámde cinikus mosolyú középső ujj.

2021.03.30.
2

CHASE
A 90-es évek legjobb filmjei

Én nem tudom olyan szépen megcsinálni mint Liquidék, de remélem így is megfelel.

2021.03.28.
27

p34c3
Videojáték zene TOP 20

Nemcsak játék, de egyéb tevékenységek közben is szívesen hallgatom a videojátékok zenéit, a kedvenceimből készítettem most egy top 20-as listát. A lista nem feltétlenül a dalokra vonatkozik, hanem a teljes albumra, egy játéksorozatból nem került be több rész zenéje, noha többször is indokolt lett volna.

2021.03.26.
16

c1b3rpunk
Dual Sense broken spring

Decembertől februárig bírta a PS5 kontrollerem R2 gombjának rugója.

2021.03.25.
3

Stadia HUN
Resi 8 és 7! - Stadia News #1

Aktuális hírek a Stadiáról. Atom bejelentések!

2021.03.23.
6