Necroman Mk22023.06.20. 18:58

Dust - An Elysian Tail

Egy szóval lehet ezt a játékot jellemezni: meseszép!

A Dust: An Elysian Tail egy 2012-ben megjelent játék, ami az Xbox Live után számítógépekre, majd PS4 év Switch konzolokra is kiadtak. Habár a fejlesztő Humble Hearts-ot egy emberes cégként szokták jellemezni, ettől persze nem az egészet egyetlen egy ember csinálta.

A címszereplő főhősünk emlékezetkieséssel ébred az erdőben, ám rögvest csatlakozik hozzá egy beszélő kard és egy repülő rókalány. El is indulunk ebben az antropomorf rágcsálókkal benépesített, távol keleti ihletésű világba, hogy aztán egy változatos és meglepő fordulatokkal teli történet során derítsük ki a múltunkat, és persze átvezető videókkal kísérve megmentsük a világot. Már maga a sztori is eladná az egész játékot, de a grafikája az tényleg mindent visz: egy csoda szépen megrajzolt, megelevenedett rajzfilm, amire most, 10 évvel a megjelenése után is jó ránézni (még ha időnként látni is recéket).

De magával a hack&slash játékmenettel sincs gond, azt is nagyon jól összerakták, beleértve a tárgyhasználatot, a craftolást meg a karakter fejlesztését is. A fő küldetések mellett változatos mellékküldetéseket is teljesíthetünk, illetve a nyílt világban különféle challenge szintekre is eljuthatunk, ahol is próbára tehetjük magunkat. Bizonyos helyekre új képességek megszerzésével lehet eljutni, és a kulcsok gyűjtögetésével egy minijáték kíséretében ládákat nyithatunk ki - ezekből kiemelkednek az általában nehezebben megközelíthető, "barátos" verziók.

Habár a Dust nem túl hosszú, de egy kerek történetet alkot, emiatt nem éreztem rövidnek. Mivel szépen zongorázik a játék az érzelmek skáláján ezért akár játszani, akár nézni élvezet!

Pro:

  • a karakterek;

  • GYÖNYÖRŰ grafika;

  • izgalmas játékmenet;

  • megfelelő mértékű kihívás;

  • jól kiválasztott hangok és szinkronhangok;

  • a rejtélyekben és fordulatokban gazdag történet;

  • szépen játszik az érzelmi skálán;

  • a főellenségharcok;

  • csodálatos zenék;

  • rejtett extrák;

  • a craftolás;

  • Fidget negyedik falat döntögető kiszólásai;

Kontra:

  • az in-game térkép kissé átláthatatlan;

  • a végén a csaták kissé kaotikusak;

  • az ellenfelek mindig újratermelődnek;

Kiknek ajánlható?


Ez nem videójáték vagy rajzfilm, hanem egy indie mestermű!

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

4 napja
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

6 napja
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

7 napja

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2

Comedian
Taxisofőr

2026.02.09.
2

Necroman Mk2
Everybody Gone Rapture

2026.02.05.

p34c3
Kedvencek temetője

2026.02.01.
20

liquid
Emlékeztek rá

2026.01.25.
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15

Necroman Mk2
2025. év dala

2025.12.31.
8

Necroman Mk2
Santa Ride 2

2025.12.26.
2

p34c3
ÖT

2025.12.16.
13

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
5