WildgateTeszt folyamatban

Viszont, aki azt gondolja, hogy valami kis garázscsapat ismét összedobott egy indie cuccost, annak talán jó hír lehet, hogy a játék mögött álló fejlesztők – enyhén szólva is – olyan legendás veteránok, akiknek korábbi játékai sokunk gyermekkorában meghatározó szerepet játszottak. A Dreamhaven kiadót nem más alapította még 2020-ban, mint Mike Morhaime, aki a Blizzard Entertainment társalapítója és korábbi elnöke is volt. A cég nem titkolt víziója, hogy alternatívát nyújtson a hagyományos AAA játékiparral szemben, a kreativitás és a játékos élmény előtérbe helyezésével.

Ezen a ponton legyinthetnénk, hiszen ezt már többször hallottuk, mint ahány stúdiót kinyírt a Microsoft, viszont a játék konkrét fejlesztője, a Dreamhaven egyik belső stúdiója, névlegesen a Moonshot Games, szintén legendás szakemberek kezében van: Jason Chayes, a jelenlegi Studio Head, korábban a Hearthstone Executive Producere; Dustin Browder, a Game Director, aki a StarCraft II vezető dizájnere és a Heroes of the Storm Game Directora volt; valamint Ben Thompson, aki a Hearthstone Lead Artistje, majd Creative Directora is volt. Elég impozáns lista, nem? Azt, hogy magán a játékon hányan dolgoztak, nem tudni pontosan, de különböző becslések szerint meglehetősen kompakt, 20-35 fős csapat rakta össze a magját.

A Wildgate maga egy PvPvE űrhajós lövölde, illetve looter shooter. A játék lényege, hogy összesen öt csapat, fejenként négy játékossal, egy minden alkalommal procedurálisan generált térképen találja magát, ahol a fő motívum, és egyben a játék elnevezéséért is felelős elem a „Wildgate”. Ez a hatalmas űrkapu jelenti az egyetlen menekülési lehetőséget és egyben a továbbjutást a következő szektorba. A játék célja az Artifact megszerzése, amelyet a pálya véletlenszerű pontján rejtenek el.

A kalandozásaink során a PvE részben a gép által irányított ellenségektől kell megtisztítanunk különböző űrbázisokat és elhagyatott, sokszor idegenektől hemzsegő helyszíneket. Így tudjuk fejleszteni hajónkat és saját magunkat, új fejlesztéseket és fegyvereket szerezve.

Természetesen az ellenséges csapatok sem tétlenkednek, és az egész mechanika izgalmát az adja, hogy a hajónk, amíg mi felfedezünk, kvázi védtelenül parkol odakint. Persze csak addig, amíg nem vagyunk rajta, hiszen akkor indul az igazi űrcsata. Amikor összecsapunk az ellenséges legénységgel, lehetőségünk van egyszerűen elmenekülni, ha a mi hajónk gyorsabb vagy mozgékonyabb, esetleg darabokra lőni a másikat, vagy a jó öreg kalózmódszerrel behatolni hozzájuk, ártalmatlanítani őket és megszerezni mindent tőlük.

Biztosan elmondható, hogy a pár gigabájtos letöltés után – ami már magában is meglepetés volt – eléggé elismerően csettintettem a főmenüben. Egyáltalán nem a tucat indie játék vibe-ja fogadott. Rendkívül erős az arculat, és már most, megjelenéskor is elmondható, hogy technikailag is egészen rendben van minden. Természetesen az Unreal Engine 5 duruzsol a háttérben, ami meglátszik: meglepően jól néz ki a játék, nagyon jók a fények és a hangok, rendben vannak a karakterdizájnok is, és már pár óra játék után látszik, hogy egészen kellemes mélységekig lehet majd elmerülni hosszú távon.

Maga a harc, a lövöldözés ritmusa és dinamikája abszolút rendben van, ami külön öröm, mert az ilyen típusú játékokban erre gyakran nem fordítanak elég figyelmet – elég, ha csak a Sea of Thieves-re gondolunk. Nálam például éppen a harmatgyenge kardozós bohóckodás miatt esett ki a Sea of Thieves. Visszatérve a Wildgate-re, sokat töprengtem rajta, jó döntés volt-e a 30 dolláros árcédula. Az biztos, hogy már a jelenlegi állapotában is bőven megéri az árát, viszont sajnos eddig nemigen sikerült olyan meccsekbe bekerülnöm, ahol teljes létszám lett volna a pályán. Sőt, még a saját, négyfős legénységünket sem tudtuk mindig feltölteni.