Tenebris Somnia – Amikor a pixelhorror életre kelTeszt

Pláne, hogy az argentinok az utóbbi években a horrorfilmes iparban már letettek az asztalra egy olyan alkotást, amit nehéz feledni. Az Amikor a gonosz leselkedik (Cuando acecha la maldad / When Evil Lurks, 2023) az elmúlt öt év egyik legnagyobb nemzetközi horrorszenzációja, amely itthon nemcsak moziba került, de még Blu-rayen is elérhetővé vált. Demián Rugna rendezésében egy kíméletlen, a szabályokat rendre felrúgó természetfeletti horrort kaptak a zsáner rajongói, amelyben a démoni megszállottság egyfajta fertőző járványként terjed egy isten háta mögötti vidéki faluban. Az Amikor a gonosz leselkedik brutális, kiszámíthatatlan, mentes a hollywoodi kliséktől, és elképesztően nyomasztó atmoszférával rendelkezik.

Ahogy azt mindenhol büszkén vállalják, a készítők szándékosan kerülték a digitális vagy mesterséges intelligencia által generált elemeket, és a horrorfilmes hagyományok előtt tisztelegve szinte mindent valódi díszletek között, hivatásos színészekkel, old school speciális effektekkel és maszkokkal forgattak le Argentínában, leginkább csak az utómunkálatoknál alkalmazva némi CGI-t. A fejlesztők elmondása szerint a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a két teljesen eltérő vizuális világot szervesen és zökkenőmentesen fűzzék össze.

A játékban nincsenek hagyományos átvezető videók – a filmjelenetek organikusan megszakítják a játékmenetet, majd a sokkhatás után a játékos azonnal, átmenet nélkül kapja vissza az irányítást a pixeles térben, ami folyamatos éberségre kényszerít. A projekt legfőbb célja az volt, hogy a klasszikus túlélőhorrorok, mint a Resident Evil vagy a Silent Hill mechanikáit egy olyan modern, szürreális élménnyé gyúrják össze, amely pszichológiailag is mély nyomot hagy a játékosban.

Itt csak klasszikus megoldás van

A Tenebris Somnia értékelése a cikk írásakor „nagyon pozitív” a Steamen, és a szaksajtó is elismerően nyilatkozott a projektről. Méghozzá nem véletlenül. A játék talán legnagyobb húzása a már emlegetett zseniális prezentáció. Vagyis a régimódi pixel art és a praktikus effektekkel és maszkokkal operáló élőszereplős filmbetétek (FMV) közötti kontraszt. A Tenebris Somnia ráadásul nem csupán az olcsó vizuális trükkökre épít, hanem egy érett pszichológiai drámát mesél el a párkapcsolati traumákról, a bűntudatról és a gyászról, miközben hűen idézi meg a korai Silent Hill- és Resident Evil-epizódok nyomasztó, fojtogató atmoszféráját.

Ugyanakkor a játékmenet terén érezhető kompromisszumokat kellett kötni. Míg a rejtvények és a főellenfél-harcok kifejezetten elmések és ötletesek, maga a harcrendszer már nem tökéletes. Kissé pontatlan, régiesen nehézkes a legtöbb küzdelem, ami persze valahol a műfaj múltjához köthető, de amikor gyertyák között szaladgálva csapkodok a sötétben, akkor azért meglennék enélkül. Sajnos az elakadások is lehetségesek, és a karakterreakciók is lassúak. Mindezek ellenére az összkép így is erős: a tárgykombinálással teli, néhol akár a Splatterhouse-t idéző, egy-egy esetben félképernyős borzalmakat a nyakunkba zúdító horrorjáték szerintem az év egyik legegyedibb, legemlékezetesebb indie gyöngyszeme, amely bebizonyítja, hogy a filmes szenvedély képes teljesen új életet lehelni a klasszikus túlélőhorror műfajába.