[Teszt] Ecstatica I + II

Ecstatica I + II

mcmackoGéczy Attila2026.11.04. 11:19

Nemrég tudtam meg, hogy a SNEG csapata a GoG-ból vált ki. Tudjátok, ők azok, akik a Nightdive mellett próbálkoznak régi címek prezervációjával. A legutóbbi, őszi szezonra időzített párosuk az Ecstatica duológia, amely a kilencvenes évek első felében vállalta az Alone in the Dark vonal továbbvitelét. Egy OG túlélő horror párost kapunk most, amely tojáspofa figuráival, savanykás humorával próbált kitűnni a maga korában.

Mindjárt vallomással folytatom: az Ecstaticát gyerekként SOHA nem tudtam megérteni. Amíg Edward Carnby kalandjait rettegve, izgalommal, de óvatosan haladva játszogattam, addig a tojásfejek középkori csetlését-botlását képtelen voltam befogadni.

Az Ecstatica ugyanis más szempontból közelíti meg az Alone 1-2-3 által lefektetett (Később a Resident Evil által tökéletesített) fix kamerás survivalt.

Hősünk egy középkori falucskába érkezik, ahol rögtön látszik, hogy baj van. A pap húzza a harangot, odalent furcsa szörnyek kóricálnak, és egy vérmes vérfarkas rója az utcákat parádézó goblinok, sárkánylények és egyéb famulusok társaságában. Nos, az ellipszoidokból felépített világ és az amúgy zseniális kameranézetek ÖNMAGUKBAN elviszik a show egy jelentős részét - ilyen látványvilágot azóta sem igen láttunk, akkoriban ez mámorítóan izgalmasnak hatott.

Emellett a főhős is igazi pojáca. Csetlik-botlik, elesik a saját árnyékában, és a többi szörny sem igazán félelmetes. A játék ugyanis nagy kanállal adagolja a slapstick humort és az angol fanyarulatot, amitől inkább paródia jellege lesz az egésznek. Miért volt mégis lehetséges, hogy parázó kiskölyökként a hideg vert a játéktól?

Mert random érkeznek a különböző szkriptelt jelenetek, ennélfogva nincs két azonos végigjátszás. Az első pár nekifutásra kiszámíthatatlanul szakadnak ránk a különböző balfogások és nyafogások - igazából a hőst MINDEN SARKON VEGZÁLJA valaki vagy valami. Vagy goblinok akasztanak be nekünk és visznek el földalatti rejtekükbe, vagy az asztal éled fel, hogy a rajta található fegyver ígéretét ördögi támadásra fordítsa (a From Software is vadul jegyzetelt ezen a ponton). Máshol Süsü távoli rokonai esnek nekünk, vagy minótauruszok vegzálnak minket az erdőben. És ott van a kérlelhetetlen Werewolf, az első videojátékos "STALKER" szörnyeteg, aki legyőzhetetlen, és egy óvatlan sarokba is be tud minket szorítani, ha úgy jön ki a lépés, végérvényesen. Mindez random hullik a nyakunkba (persze megadott helyeken), így eléggé kiszámíthatatlan a survival aspektus.

Nos, ez kilencszázkilencvennégyben valami borzasztó nyomasztó dolognak tűnhetett, és lehet a készítők is tudták, ezért keveredik a nyomasztó gameplay és a mindenfelé szétcincált tetemek közé Tex Avery és Monty Python humorának furcsa egyvelege. A játék rengeteg rajzfilmes geggel lazít a fenti pontokon, és ma már kicsit érthetetlen is, hogy a megnyúzott, felkarózott falulakosok hogy kerülnek a kocsmában együtt söröző és röhögcsélő Big Bad Werewolf jelenetei közé.

Fontos észrevétel viszont, hogy 2026-ban a fenti túlélős-elemek már közel sem ütnek akkorát, az "ütés" szó rossz értelmében. Láttunk már sztalkereket, az új kontrolleres irányítás és a relatíve dinamikusan mozgó főhős miatt a tank-kontroll sem tűnik vészesnek, és a kaland mechanizmusok, na meg a röhejes jelenetek izgalmai mára nálam egy kifejezetten érdekes, önmagát játszató akció-kalandjátékká formálták az Ecstatica élményt. Fain ötlet, hogy egyik kezünkben kardot fogunk, másikban akció-tárgyakat szorongatunk. Így a relatíve kicsi helyszínen is értelmet nyer a jövés-menés, a terepismeret. Az ellenfeleket egyszerű legyőzni, a HUD nélkül a hős posztúráján látható fáradságunk/sebesült állapotunk is megengedő, a farkas elől pedig szimplán csak el kell szaladni pár képernyőnyit, és sok helyütt akár meg is kerülhetjük a bundás gonosztevőt.

Még egy iszonytatóan érdekes eleme van a mostani kiadásnak. A renderek között a DOS, Windows 95 változatok mellett bekapcsolhatunk egy real-time lehetőséget is, ahol a háttereket valós időben számolja ki az engine, ha jól értettem. Ezzel oversample-módba is tolhatjuk is a képet (nagyobb felbontású megjelenítéssel, mint a monitorunk képernyője), és hát olyan részletek jönnek elő, amire szerintem az eredeti készítők sem gondoltak, hogy valaha előkerülhetnek. A program alig-terheléssel fut Steam Decken is, egyszóval a technikai megoldás és kidolgozottság lenyűgöző, és túlmutat a korábbi SNEG-igényességi szinteken is.

ECSTATICA 2
A KASTÉLYT IS ELLEPTÉK A RÉMSÉGEK

Térjünk ki a második részre is, bár ezt csak érintőlegesen fogjuk most megnézni. Az Ecstatica II több-szebb-nagyobb, de nem feltétlen jobb. Nekem kicsit a méretek növekedésével a varázs és az emlékek sora is halványabban pislákol. A folytatás filmszerűbb és ambiciózusabb. A karakter sokkal agilisebb, és a harc is jócskán kibővült. Az ellenfelek fogyasztható tárgyakat dobnak, ezáltal az akciójáték jellege kicsit fokozódik az Ecstatica II-nek. A kameranézetek letaglózóak, a tömegjelenetek megmutatják, hogy technológiailag is mekkora fejlődés volt a két rész között. De, és most jön a negatív hangvétel, a hangulat kicsit sötétebb-kopottasabb, hiányzik belőle az a ragyogó jellem, ami az elsőt dícséri. Steam Decken ráadásul beragadtam az első képernyőn, ez Desktopon aztán nem jött elő. Fura... Te hogy látod a két rész közötti különbségeket? Lehet neked jobban bejött ez az epizód?

Szóval pacsi a SNEG munkatársainak, és tisztelet Andrew Spencer eredeti csapatának. Nálam mostanra érett be a játék, és valószínű örökké tévképzetekkel éltem volna vele kapcsolatban, ha nincs most ez az újrakiadás. Steam Decken is nagyon jól csúszik, szerintem bátran portolható lesz ez a móka Switchre és konzolokra is. Mi lett volna, ha az ellipszoidok nyernek a poligonok és voxelek felett? Töltsd be 4K-ban az Ecstaticát, már csak ezért megéri belenézni a mostani kiadásokba.

Ecstatica és Ecstatica 2 | PLATFORM PC | KIADÓ SNEG | FEJLESZTŐ Andrew Spencer Studios, SNEG | MEGJELENÉS 2026. október 26. | ÁR kb. 15-15 EUR | DEMO elérhető Steamen.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Ecstatica I + II

1 órája
2

Megvan a The Elder Scrolls VI alcíme – ez történt kedden

Továbbá: Stronghold 4, Hyperspace Neptunia: Unlimited, Bill & Ted's Excellent Adventure: Arcade.

4 órája
2

Cozy Game Restoration - Jönnek a förmtelenítők

4 órája
2

Way of the Hunter 2

1 napja
2

Top Hat Studios újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Phantom Blade Zero sikerek, Thief: The Dark Project Remastered megjelenés.

1 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #45

1 napja
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

2 napja
2

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

2 napja
4

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

4 napja
7

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

5 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

5 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

6 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

6 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

6 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

6 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

7 napja
3

Silver Pines

7 napja
5

Hello Kitty Party Land

7 napja
2

Leépítések napja – ez történt hétfőn

Benne: Sucker Punch, Auroch Digital, Mass Effect, Assassin's Creed Black Flag Resynced, S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl.

8 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #44

8 napja
11