Call of Duty: Modern Warfare 4Teszt

A Goh Mart sarki kisboltjának rideg fényéből hunyorogva lépek ki osztagommal a szűk sikátor félhomályába. Persze Chow közlegény még át sem tette a lábát a küszöbön, de már feltépett egy rikító színű zacskót és könyékig merült a csípős Zzalddukban. A mozgásérzékelős üvegajtó aztán összezár mögöttünk és elfojtja a harsány k-pop dallamokat. Marad a zsibongó város zaja. Tteokbokki árusok edényeinek csörömpölése a tűz fölött. Gyobokba öltözött tinédzser lányok kacagása. Öltönyös alakok heves vitája némi soju legurítása után. Majd hirtelen csönd. Az éjszaka pillanatok alatt elnyeli a színes neon táblákat, a bodegák pislákoló lámpásait és a kisbolt vakító fényét mögöttünk. Vaksötét. Valaki elnézte a villanykapcsolót? - könyököl az oldalamba Dunn tizedes, szokás szerint humor mögé rejtve bizonytalanságát. Még pont látom a zavart mosolyt elkenődni az arcán az első bomba becsapódásának narancsvörös villanásában.

A történelem ismétli önmagát. A falon futkosó sci-fi vonalba belefáradt és a második világégés elkoptatott jelenetein unottan ásítozó rajongótábort ugyanis minden jel szerint az újragondolt Modern Warfare rántotta vissza a Call of Duty csatatereire 2019-ben. Nem véletlenül a második legtöbb eladott példányszámot hozó darabja egy 23 éve futó szériának a mai napig. Aztán jött egy újabb kihűlt nosztalgiát piszkáló II. világháborús próbálkozás. Feszített tempóban összecsapott folytatások. Egyre vadabb lázálomba oltott Black Ops történetszálak. Hogy végül a hét évvel ezelőtt útjára indított reboot záró felvonása idén ismét egy kritikai és eladási oldalról egyaránt mélypontra került sorozatot próbáljon meg visszahúzni a szakadék széléről.

A történet a Modern Warfare 3 (2023) után néhány évvel veszi fel ismét az események fonalát és alapvetően két szálon halad párhuzamosan, mielőtt egy ponton összefonódik. Az egyikben a legendás Price százados bőrébe bújhatunk, aki Shepherd tábornok meggyilkolása után ismét Vladimir Makarov nyomába ered - és kívülálló szökevényként már csak Laswell segítségére számíthat. A másikban Park közlegény a protagonista. Észak-Korea ugyanis váratlanul megtámadja déli szomszédját, természetesen (ki nem találnátok) Oroszország hathatós segítségével. A kampány a két kiemelt szereplőn túllépve is bátran váltogat az irányított karakterek és nézőpontok között - olykor egészen érdekes megoldásokat hozva ezzel a játékmenetbe. Sajnos a központi téma beemelése már lényegesen inkonzisztensebb.

Hol van a határ, amit már nem szabad átlépni? A továbbra is felszínes és ügyetlenül árnyalt, kissé propaganda ízű, gyakran kiszámítható történet leginkább erre keresi a választ az újragondolt sorozat zárásaként. Természetesen számos visszatérő karakterrel, mint Kyle “Gaz” Garrick, Simon “Ghost” Riley, Phillip Graves parancsnok vagy a Las Almas kartell karizmatikus vezetője, Valeria Garza. Az Infinity Ward pedig komolyan gondolta a szálak elvarrását. Végre mindenkiről lekerült a "plot armor". A narratíva szerves része, hogy ezúttal fontos szereplők feje is teljesen váratlanul porba hull. Így legalább még képes meglepni! Némi keserű szájízt hagyott azonban, hogy a promóciós anyagokban előtérbe helyezett zseniális Mads Mikkelsen bár kétségtelenül uralja a képernyőt már a puszta jelenlétével is, ezúttal fájóan erőtlenül formálja meg a fő antagonistát. A nem egyszer saját nyelvükön megszólaló koreai színészgárda játéka ezzel szemben meglepően kompetens alakításokkal van tele.

Túl sok időnk viszont nem lesz elmélkedni ilyesmiken két átvezető között. Meg úgy általában semmin. A maradék agysejteket ugyanis rögtön fellökik egy brutális hullámvasútra! A atmoszférateremtésben és látványban egyaránt rendkívül erős nyitójelenetet tizenhat sodró lendületű, elképesztően változatos és szórakoztató misszió követi. Gyakorlatilag bő két évtized minden kedvelt eleme visszaköszön valamilyen formában, de szinte soha nem érezni erőltetettnek. Partraszállással kezdő frontális támadás. Lopakodás a tekintélyes túlerő járőrei között. Parkour mozdulatokkal tarkított üldözés a háztetőkön. A fél várost felforgató autós hajsza. Egy minigun megmarkolása a helikopter oldalajtajában. Különböző járműterelgetős szakaszok. Narratív fókuszú, hatásvadász, interaktív átvezetők. Na meg az új közelharc, ami bár primitív és esetlen, olykor egészen látványos tud lenni a jól időzített ellentámadásokkal.

Hosszabb időre mindössze egyszer törik meg a fékevesztett tempót, hogy a teljesen újragondolt DMZ játékmódnak megalapozzanak. Az utóbbi években bőven láttunk arra példát, hogy egy nyitottabb, nonlineáris felépítésű, játékmenetében drasztikusan elütő misszió könnyedén tönkre tud tenni egy feszes kampányt - a Warzone térképéről itt rekedt armor pakolgatás így is teljesen felesleges elem évek óta. Itt azonban működik! Az extraction shooter mechanikákba könnyebb belerázódni az emberi riválisok nyomása nélkül, a gyorsutazás opciójának hála (bár ajánlott, de) nem kötelező hosszú órákra elmerülni benne, ráadásul az itteni előrehaladásunkat külön mentésként kezeli, így bármikor visszatérhetünk. Ezzel a megszokott 5-6 órás játékidőt könnyedén meg is duplázva. Úgy érzem nem nagyon volt ennyire emlékezetes és átgondolt kampánya egy Call of Duty felvonásnak ebben a generációban.

Ha pedig már szóba került a DMZ, akkor ugorjunk át egy picit az extraction shooter menüpontnak helyet adó Hajin térképére. A határvidéken fekvő terület egy reaktor robbanás miatt válik ütközőzónává, ahol az észak-koreai csapatok folytatják a megszálló hadműveletet a kampány eseményei után. A reboot sorozat második része már kacérkodott a népszerű játékmóddal, a harmadik pedig zombik közé vitte a szajrét kimenekítő lövöldözést, de most egy tartalomban sem szűkölködő, átgondoltabb, kiforrottabb formában hozták vissza. A rövid és szigorú keretek között vezetett betanító küldetés után rögtön a Forward Operating Base (FOB) közepén találjuk magunkat, ami közösségi gyülekezőhelyként és egyfajta interaktív menüként funkcionál majd a küldetéseink között.

Ezt is képesek leszünk átalakítani, fejleszteni, bővíteni idővel, miközben a 70 szintlépcsőn és a módspecifikus jutalmazási rendszeren lassan végiglépkedünk. Először csak egy ládában rendezgethetjük az összelopkodott eszközeinket, tesztelhetjük az összeállításunkat a lőtéren, menedzselhetjük az operátorainkat és kiválaszthatjuk a következő célpontunk. De később feltűnik majd egy 3D nyomtató ami elnyeli a zsebünkből az elektronikai, kémiai és fém darabokat, az árusnál elverhetjük a szűkös valutánkat, a fegyverkovácsnál pedig részletesen személyre szabhatjuk az arzenálunk. A három különböző képességfa fölött is érdemes törni egy kicsit a fejünket, mert az itt található 66 pontból maximum csak 18-at tudunk feloldani egy-egy operátorral - így valóban fontos lesz a megtartásuk és párhuzamos használatuk.

Induláskor hat narratív központú misszió áll rendelkezésünkre, ami tovább görgeti a történetet és picit segít elmélyedni a mechanikákban. Ezeket ajánlott teljesíteni, mielőtt teljesen elvesznénk a Dynamic Operations számtalan többlépcsős feladatában, a Side Operations opcionális, gyors, egyszerűbb megbízásaiban, a kiemelt célpontok izzasztó és komoly előkészületet igénylő likvidálásában, valamint igazán szembesülnénk a PvPvE felállás konstans fenyegetésével, feszültségével és kiszámíthatatlanságával. Hajin felépítése kitűnően szolgálja ki mindezt. Kellően méretes terület, számos könnyen beazonosítható helyszínnel (börtön, kórház, légi bázis, kisváros, bevásárló negyed, felhőkarcolók), amelyek eltérő fenyegetettségi szintet és várható jutalmakat jelentenek a térképen.

Hamar meg fogjuk tanulni, hogy mit hol kell keresnünk. Nyilván üzemanyagért benzinkutat, komolyabb fegyverzetért vagy páncélért rendőrőrsöt, míg sugárvédelmi felszerelésért vagy ejtőernyőért egy tűzoltóságot érdemes meglátogatni. Természetesen számos járművet is használhatunk a térképen - személyautók, kisbuszok, terepjárók, teherautók, csónakok, helikopterek, de akár vonatra vagy villamosra is ugorhatunk. Kétségtelenül rengeteg lehetőséget rejt ez a játékmód a következő egy évre. Ami némileg visszafogja a zsáneren belül, az a szokás szerint rettenetesen egyszerű AI, illetve a Modern Warfare realizmusba kapaszkodó világa. Egy páncélba bújtatott katona, helikopter, esetleg tank soha nem lesz olyan különleges és izgalmas ellenfél, mint a konkurencia egyedi sci-fi masinái.

De kellemes meglepetésként ért, hogy a fegyverek egyéni szintlépését tekintve, valamint általános kihívásaiban teljes az átjárás a DMZ és a hagyományos többjátékos módok között. Utóbbi esetében sem lehet panaszunk ezúttal a tartalomra. Ha csak a száraz számokon rágjuk át magunkat, rögtön 12 Core (6v6) helyszínt, 3 Ground War (32v32) térképet, illetve 4 darab Gunfight (2v2) arénát találunk a nyitókínálatban. Utóbbi csalódást keltően szerény felhozatalát a most debütáló Kill Block (3v3, 10v10) mód, vagyis a The Westbridge Training Facility moduláris megoldása igyekszik pótolni, ami a területét hármas tagolásban variálva, több mint 500 különböző kombinációt tud összeállítani ikonikus pályaelemekből, mint a Crash, Highrise vagy a Shoot House.

A kisebb helyszínek ismét kellően változatosak, a Francia vasúti raktárépülettől, Dél-Koreai halászfalun és Mumbai-i viktoriánus piacon át New York-i hotel tetőteraszaiig mindenhol megfordulunk majd. Felépítésükben a stúdiótól megszokott módon ritkán követik a tradicionális "3-line" struktúrát, kevésbé letisztultak és nincsenek igazán kihasználva a szintkülönbségei. Nyilván szubjektív lábjegyzet, de mintha ezúttal kissé jellegtelenre sikerültek volna. Ritka, hogy nem kerül ki közülük rögtön legalább egy-két egyértelmű kedvenc, amire gondolkodás nélkül rábökök a következő pálya megszavazásánál. A három nagyobb térkép viszont nem csupán külsőségeiben tér el egymástól, ügyesen építenek a különböző játékstílusokra és vertikálisan is sokkal nyitottabbak.

Néhány új állandó (Inflation, Hijack) és szezonális (Possession, Infected) játékmód is bemutatkozott ebben a részben. Nem mintha eddig bármilyen szempontból szűkösnek tűnt volna a felhozatal. Érdemes talán kiemelni közülük a Collateral, mert egyértelműen a Counter-Stike közösségét célozza meg ez a bomba lerakó - hatástalanító alternatíva. Egyszerű pisztollyal kezdünk és a teljesítményünktől függően nyert pénzt felhasználva választhatunk a különböző páncélok, passzív képességek, felszerelések és fegyverek kínálatból minden kör elején. Meglepően jól működik, feltéve hogy a tipikus Call of Duty játékos hajlandó csapatmunkára adni a fejét. De kellemetlenül sok időt töltöttem a Proving Grounds gyakorlószobáiban is, ami a szokásos lőtéri tesztelgetés mellett a finomhangolt mozgási rendszer elsajátításában segít. Majd tesz próbára három egyre nehezedő kihívással.

Puffogtatni egyébként ezúttal is lesz mivel. 33 részletesen lemodellezett fegyver (24 elsődleges, 8 másodlagos, 1 közelharci) kerül az arzenálba idővel, az 55 szintlépés alatt fokozatos feloldva az egyre erősebb darabokat. Ezt átlépve már az átalakított Prestige rendszert vár, ahol szabadon választhatunk Classic (minden törlődik, de a jutalom 20% XP boost, egy Permanent Unlock Token, valamint ritka kozmetikai opciók) és Regular (megtartunk mindent, de nincs jutalom) között. Fontos kiemelni: az említett XP tokenek végre újból csak a tényleges játékidőben számolnak vissza! A szintén átdolgozott találati szisztémát viszont szokni kell. Az aránylag hosszú TTK és a szigorú testrész bónuszok miatt először könnyedén inkonzisztensnek tűnhet a lövöldözés. Megosztó még a lépéshangok kérdése. A Ninja perk csak csökkenti a zaját és hála a remek audio résznek, minden trappoló ellenfelet könnyedén el tudunk helyezni a térben. Arra már szinte felesleges is a karaktert pazarolni, hogy a spawn pontok jelenleg még gyakran dobnak le közvetlenül az ellenfelek kereszttüzébe - kellő mennyiségű adatgyűjtést követően ezen általában képesek javítani.

Érdekes szituáció, hogy bő egy évtizeddel elteltével ez az első Call of Duty, ami már nem jelenik meg előző generációs konzolokra - de a Nintendo aktuális masinájára szolid 13 év eltáv után visszatért. Utóbbi változatot nem volt még lehetőségem kézbe venni, a technológiai fejlődés mértékét pedig nehéz objektíven megállapítom, mivel most először nem a konzolos változatot teszteltem. Rövidre fogott tech blabla következik, az erre érzékeny olvasóink ugorjanak a záró gondolatokra! Az animációk, a modellek kidolgozása és az effektek ezúttal is látványosak. Az összkép remek, a robbanások, a terep deformáció és a voxel alapú füst egyenesen kiemelkedő. A nagyobb nyílt terepek viszont továbbra is szerényebb részletességűek és a friss technológiák implementálása is problémásnak tűnik.

A ray-tracing megoldások kezdetlegesek, nincs ray-reconstruction támogatás, a végeredmény pedig zajos és továbbra is indokolatlan mértékben hardverigényes. PC platformon azért örülhetünk az Advanced Shader Delivery bevezetésének, illetve hogy az in-game frissítések végre nem igényelnek újraindítást. De a kampányt továbbra is külön állományként kezelik és furcsa módon a menüben intenzívebb a CPU terhelés, mint játék közben. Valószínűleg helyspórolás céljából a CGI átvezetők bitrátája sem emelkedett számottevően, ami már csak azért is zavaró, mert egyébként finoman folynak át a játékmenetbe és minden más aspektusból abszolút minőségiek - nem ütnek el a Tim Miller által jegyzett Blur Studio korábbi munkáitól.

Gyanús bogarak mindössze egyetlen átvezetőt tettek nálam indokolatlanul komikussá, amikor egy küldetés végén hősiesen bemásztak a karakterek a helikopter zárt ajtaján keresztül, majd ülő pozícióban elrepültek. A helikopter modellje nélkül. Komolyabb problémákat vagy instabilitást én nem tapasztaltam a tesztidőszak alatt. A Stephen Barton és Jason Graves által jegyzett zenei anyag hozza a szokásos minőséget - amit egy kis Wu-Tang Clan is feldob. Bár valószínűleg ez lesz az egyetlen emlékezetes dallam ami a fülünkben ragad. A hangok azonban ezúttal is elképesztőek. A fegyverek kerepelése, a gránátok dörrenése, a környezeti zajok és a szinkronhangok mind a helyükön vannak. Ezen a téren egy megfelelő fülhallgatóval tényleg nem lehet okunk panaszra.

Ha nem is a bűnömet gyónom meg, de tartozom némi számadással. Miután hosszú éveken keresztül teszteltem a Call of Duty-sorozat minden egyes újabb epizódját, nagyon jólesett némi szünet. Az utolsó rész, amelyről írtam, a 2024-es Black Ops 6 volt, és miután leadtam róla a cikkem, kimondottan ritkán került elő a széria. Korábban szinte minden este jutott idő egy kis levezető lövöldözésre, ezt a hagyományt azonban nemhogy nem folytattam, de nem is hiányzott. Hogy most miért vágtam mégis bele a Call of Duty: Modern Warfare 4-be? Pedig ez az új MW-széria nem is fogott meg igazán, és még John „Soap” MacTavish halála sem hatott meg annyira, hogy az feldolgozhatatlan traumát okozzon. Persze érdekelt valahol, hogy mi lesz John Price kapitánnyal a Task Force 141 után, de szerintem már olyan túlzásokba esett az új széria, hogy maga a történet nem okozott álmatlan éjszakákat.

Nos, nem mondom, hogy a folytatás és egyben lezárás (?) miatt már inkább álmatlanul forgolódtam, de az tény, hogy nem hagyott hidegen. Mert miközben a látvány egyre realisztikusabb, a téma azért időnként elég erős. Még úgy is, hogy láttunk mi már Call of Duty 4: Modern Warfare-t 2007-ben, vagy néhány évvel később No Russian küldetést. Mégis, valahogy az elmúlt évek történéseit ismerve ez a háború kicsit már közelebbinek érződik, az írók pedig nem fukarkodtak a tényleg mocskos eseményekkel és döntési helyzetekkel. Mert a háború kicsit sem szép, sőt nem is romantikus. De nem is könnyed, mert az életben nem csak egy gombnyomás egy ember élete.

Lehetne ezen hosszan mélázni, de most nem teszem, hiszen sQr’ írja a tesztet, én pedig nem akarom elvenni előle a reflektorfényt. Elég legyen annyi, hogy a Modern Warfare 4 tartalmaz kemény jeleneteket, miközben a koreai hadszíntér sem tűnik szürreális túlzásnak. Ráadásul az egésznek van valahol egy Vörös hajnal-érzete, én pedig minden hibájával együtt kifejezetten szeretem az 1984-es filmet. Szóval itt is akad megszállás, statuálás, közben meg persze más országokba is ellátogatunk, hogy a szokásos grandiózus kaland és akció legyen a részünk. Van itt üldözés és szaladgálás, autós menekülés, helikopter és minden, amit el tudunk képzelni. Ha meg a grafika éppen rendben van (volt egy bugom, ami miatt az osztagom hupikék törpikékbe ment át, de egy újratelepítés ezt is megoldotta), akkor általában nagyon látványos helyzeteket eredményez, kimondottan életszerű karakterekkel. Általában! Nem véletlenül írom így, mert akadtak küldetések (dizsi), amikor olyan érzésem volt, hogy 10 évvel korábbra álmodtam vissza magam, ahol éppen próbálgatják a CG-t a full élettelen, béna, műanyag érzetű alakokkal.

És persze a Call of Duty most sem ismer semmilyen határt, pörög és robban, hangos és ütős – de bevallom, nekem most pont ez kellett egy városi lap készítése közben. Nem mondom rá, hogy világmegváltó, vagy hogy elhozza a széria reformját, de ez nem is volt cél. Viszont amire vállalkozik, azt jól, ügyesen véghezviszi, és ezzel PS5-re is kapunk egy nagyon dinamikus, jól átgondolt akciójátékot. A Sony platformján tesztelt MW4 hibátlanul futott, akár stabil 120 Hz-es módban vagy 4K mellett, de a legapróbb fényhatásokban és tükröződésekben egy csúcskategóriás PC természetesen ráver az eredményre. Cserébe konzolon kevesebb a csaló, illetve a DualSense kontroller haptikus visszacsatolása még élvezetesebbé teszi a lövöldözést.

A multiplayer nagyszerűen működik, és amellett, hogy ilyen téren az utóbbi 10-15 évben inkább Treyarch-párti voltam, ezen a téren szerintem most az Infinity Ward is nagyon odatette magát. Izgalmas és jól kidolgozott pályák, nagyon jó gunplay és hitreg – lényegében minden stimmel. Emiatt a GTA 6 megjelenéséig biztosan nagyon jól elszórakozom, és bár az jó eséllyel legalább egy évre teljesen elrabolja a szabadidőmet, most éppen kicsit sem tartom lehetetlennek, hogy hetente néhány este visszamerészkedjek a Call of Duty: Modern Warfare 4 online harcmezőire.

Szóval úgy tűnik az Infinity Ward (és a fejlesztést jegyző további hét stúdió) ismét megcsinálta. Az újragondolt Modern Warfare záró felvonása bátran elvarrta a szálakat a sodró lendületű, elképesztően változatos és feszes kampánnyal. A DMZ ezúttal tényleg egy érezhetően átgondoltabb és kiforrottabb alternatívát kínál az extraction shooter műfajában. Miközben a többjátékos opció ismét számtalan lehetőséget, bőséges tartalmat és kellő rugalmasságot biztosít a rengeteg játékmódnak, az átalakított rendszereknek és az ingyenes frissítéseknek köszönhetően. Messze nem tökéletes. Távolról sem forradalmi. De a maga egyszerű módján legalább a Call of Duty idei darabja ismét szórakoztató.

PLATFORM PlayStation 5, Xbox Series, Switch 2, PC (tesztelt) KIADÓ Activision FEJLESZTŐ Infinity Ward, Beenox, Digital Legends, Activision Shanghai, Raven Software, Treyarch, Sledgehammer Games, High Moon Studios MEGJELENÉS 2026. október 23. ÁR 69.99 USD