Splatoon RaidersTeszt

A sajátos koncepciója ellenére sajnos csúnyán elhasalt Nintendo Wii U egyik – szó szerint –legszínesebb címeként robbant be a Splatoon, amiben emberi alak felöltésére is képes, tintahalszerű lények, avagy Inklingek bőrébe bújva vonulhattunk csatába. A felvezetés alapján joggal gondolná elsőre az ember, hogy „Na, egy újabb kompetitív lövölde, ami megpróbál felúszni a Call of Duty farvizén!”, de szerencsére ez nem is állhatna távolabb a valóságtól. Nintendo-játékról lévén szó, nem vérben úszó golyószórásra kell számítani, de ami még fontosabb, hogy nem is egy rongyosra koptatott koncepció egyszerű újrázására. A Splatoon egy érdekes csavart vitt a multis lövöldék képletébe, ugyanis versenytársaival ellentétben nem azt tűzte ki fő célként, hogy minél több skalpot gyűjtsünk be az összecsapások során, hanem hogy az adott pálya minél nagyobb része pompázzon csapatunk színében. Versengően művészi vénánkat hatalmas festékhengerekkel, ecsetekkel, vödrökkel, vízipisztolyszerű mordályokkal és más ötletes eszközökkel engedhettük szabadjára, a már elszórt tintánkban ráadásul el is merülhettünk a gyorsabb közlekedés, ellenfeleink letámadása, vagy épp egy tereptárgy megmászása érdekében.

2015-ös színre lépése után a játék sokat bővült és a Wii U börtönéből kitörve még két folytatást is kapott, amik izgalmas, új mechanikákkal és ötletekkel fejlesztették tovább. Ugyan a hangsúly egyértelműen a többjátékos elemeken maradt, a készítők egyre nagyobb figyelmet szenteltek nem csak a kooperatív, de a szóló tartalmaknak is egész korrekt, komplett sztori kampányokkal. Ennek következő állomásaként a területfoglalós gyökereket háttérbe szorítva, egy érdekes mellékszálként igyekszik most beúszni a szívünkbe a Splatoon Raiders.

Elveszett ereklyék fosztogatói

Történetünk egy gondtalan felderítésnek indult, azonban hamar baljós fordulatot vesz. Egy nem éppen zökkenőmentes, de áldozatokat szerencsére nem követelő repülőgépes landolás után a Splatoon 3-ből ismerős Shiver-Frye-Big Man trió, avagy a Deep Cut zenekar társaságában kell berendezkednünk rögtönzött bázisunkon, majd megkezdeni a rejtélyekkel teli Spirhalite-szigetek felfedezését. Az egyjátékos fókusz miatt azért nem vagyunk teljesen magunkra utalva, a küldetésekre ugyanis egy pöpec kis robotba huppanva mindig velünk tart a Deep Cut egyik általunk választott tagja.

Kísérőnk lelkesen követ mindenhova, kedvünkre utasítgathatjuk a pályán, a plusz tűzerő mellett pedig a platformerezésben is készségesen kisegít. Emellett a trió mindegyike más-más különleges csapással húzhat ki a bajból – persze csak miután feltöltöttük –, ha nagyobb túlerővel kerülnénk szembe, melynek hatékonyságát az adott karakterrel ápolt viszonyunk szorosabbra fűzésével fokozhatjuk. A mutáns lazacféleségek kimázolásából barátainkat sem kell kihagynunk, helyi kapcsolaton vagy interneten keresztül ugyanis legfeljebb négyen vághatunk neki a küldetéseknek, ha netán segítségre lenne szükségünk – vagy csak egyszerűen társaságra vágynánk.

Filézve, nem keverve!

A mechanikák és fegyvertípusok régi harcostársként simulnak a kezünkbe, az igazi újdonságot inkább a különböző kütyük jelentik. A gyorsaságra, erőre és taktikára alapuló tartályok mindegyike az adott stílushoz passzoló, sajátos masinák, no meg kiegészítő képességek repertoárját nyitja meg előttünk. Rászabadíthatunk bűzös ellenuszonyosainkra automata tintalövő tornyot, méretes lebegő tintabombákat, védőmezőt vonhatunk magunk köré, de akár egy placcsanósan pusztító szuperhős landolással is szétcsaphatunk köztük. A történet előrehaladtával fejlesztésekkel, a szintlépések adta pontokkal, a fosztogatások során talált ősi ereklyékkel és más elemekkel tovább finomhangolhatjuk játékstílusunk, de a tartályok között is kedvünkre váltogathatunk a változatosság jegyében. Tintás harcosunk külsejét ugyancsak tetszésünk szerint alakíthatjuk, bár a lehetőségeink ezúttal valamelyest korlátozottabbak. A vagánykodás sajnos ezúttal nem kapott akkora hangsúlyt, így frizurák és göncök terén nem csak szegényes, de egyúttal kissé lapos is a választék.

A Spirhalite-szigetek igazán változatos klímájának köszönhetően többek között trópusi, vulkanikus és fagyos vidékeken is kedvünkre filézhetjük az ellenséges hordákat. A küldetések többségére érdemes – némi szintpumpálás után – később visszatérni, mert a fokozott nehézségért cserébe plusz jutalmakat tartogatnak, míg az eldugott tekercsek érdekes titkokat, az iránytűk pedig rejtett pályákat rejtenek, így sosem árt minden sarokba belesni. A halhordák ritkítása mellett időnként valamelyest izzasztóbb főellenfelekre is ráereszthetjük tintapatronunk tartalmát, de még ezeknél is izgalmasabbak a fordulópontot jelentő, nagyobb lazacgonoszokkal való összecsapások. Hangulatos kis bázisunk a fejlesztés, felkészülés és gyakorlás mellett egy minijátékot is rejt, hatalmas darujával ugyanis két küldetés között kedvünkre pecázhatunk a felénk sodródó faládákból, amik értékes alapanyagokat rejtenek.