Killing Floor 3Teszt

Hogy az a bizonyos csúcspont 2009-ben vagy 2016-ban érkezett-e el, azt mindenki döntse el maga. Az viszont biztos, hogy az Overkill és a Starbreeze-féle Paydayhez hasonlóan a Tripwire Killing Floorja is üde és nagyon egyszerű, de legalább ennyire nagyszerű színfolttá vált a kooperatív multiplayer játékok széles palettáján. És hogy az egyszerűség mennyire helytálló jellemző, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a harmadik epizódra mindkét sorozat teljesen kifulladt.

Itt a vége, fuss el a lábával és fejével!

De nem szomorú nekrológot mondani jöttem. Már csak azért sem, mert néhány tíz óra erejéig kiválóan szórakoztam a Killing Floor harmadik epizódjával. Más kérdés, hogy 100 órákat viszont érezhetően nem fogok beletolni. Minek? Akkor már inkább a második epizódba – ami az első epizód mellett sokak számára már önmagában szentségtörés. Na, ezen „sokaság” véletlenül se vegye meg a Killing Floor 3-at.

Mert ez az iteráció egy leegyszerűsített, szanaszét áramvonalasított és lecsupaszított variációja az előző résznek. Hiányoznak belőle az igazi kaszt-építési lehetőségek, az igazi kihívást jelentő elemek, valamint a kicsit is ötletesebb és karakteresebb pályák. Mert mennyire király volt már a Burning Paris utcáin szaladgálni? Vagy a Volter Manor erődjének környékét megtisztítani? No, ilyen emlékezetes helyszínek nyomait sem találni a harmadik epizódban. A megszokott ellenfelek jönnek, egyre nagyobb számban és durvább leosztásban, majd bossként érkezik valami látványosabb mutáció – vagy akár egyből három. De igazi kihívást ez sem jelent, ha kicsit is jobb a csapat és jobb az elosztás. Ellenben van legalább mindenféle skin és megnyitható bizbasz, amiért ingame és valódi pénzből is fizethetünk. Tiszta Call of Duty az egész.

Megmondták előre: nem tépi le a fejed

Az első próbakörök után sajnos olvasni lehetett, hogy vannak bajok a játékkal. Egyéniségét vesztett, szimpla lövöldözés az eredmény – én pedig egyet tudok érteni. Nem rossz így sem, mert még mindig elmondhatatlanul hangulatos, ahogy szól a metal, belassul és színtelenné válik az akció, mi meg pusztítjuk a zedeket. Rohanunk, becsúszunk, képességeket aktiválunk, és ha jó a csapat, akkor ezt azért még mindig nagyon élvezzük. De ilyen célból akár a második rész is jó lenne, ezért felesleges egy új játékot megvenni. Márpedig a Killing Floor 3 egy teljesen új játék, egy új videójáték áráért, amelyben a legnagyobb újítás a főhadiszállás hubja, ahonnan a missziót kiválasztva többnyire minden stílust és fantáziát nélkülöző helyszínekre kerülünk. Még talán az irodaépületeket tartalmazó Office és a zipline-nal csúszkálós, magaslati pontokkal és páncélozott járművekkel teli Convoy a legizgalmasabb – de kizárólag az aktuális repertoárt tekintve, hiszen hol vannak ezek a már említett, sokak agyába beégő térképekhez képest?

A recept ezzel együtt a megszokott. Az aktuális helyszínen hullámokban támadnak a zedek, egészen a lezárást jelentő bossig, közben a gyilkolás alatt pénzt gyűjtünk, melyet a szünetekben utánpótlásra költhetünk. A testreszabható kasztokkal/perkekkel meg dobáljuk a különféle támogató eszközöket, illetve el-eldurrantunk valami hangosat szóló mozdulatot, fegyvert. Nincs ezzel gond, mert eddig is működött és most is működik, a megnyitható képességek száma pedig kifejezetten magas a skill-fán, de mégis a lelketlenség és a manapság divatos live service dögletes szaga érződik a teljes végeredményen.

Igen, a jelenlegi 8 pálya, a 30 fegyver és a kasztok, szörnyek felhozatala biztosan bővülni fog, csak éppen abban nem vagyok biztos, hogy erre tényleg van-e igény úgy, hogy a Killing Floor első részét még mindig több százan, a másodikat pedig több ezren (mostanában közel 6000/nap) játszották Steamen a napokban. Főleg, hogy early accessnek érződik szinte minden. Kellenének párbeszédek, illene még tartalom, de akár csak olyan apróságokra is szükség lenne, hogy a mutánsok ne csak szimplán szétrobbanjanak és eggyé váljanak az univerzummal.