KeeperTeszt

Milyen a mászkálós kalandjáték, melyben egy pók lábakon mozgó, Pixar-stílusban animált világítótorony a főszereplő? Hát ez az ötlet sem az MI-vel patikamérlegen súlyozott, kereskedelmi számítások szerint működő koncepció-gyárból került elő! De pont ezért szeretjük a Double Fine játékait. A Keeper jól illeszkedik a sorba és mindent tartalmaz, amit a cég korábbi fejlesztései alapján elvárunk. Jelesül:

• ötletes játékmenetet,
• meghökkentő látványt,
• művészeti érzékenységet,
• valamint némi fura-faktort, amivel a játékosok egy részét azonnal elveszíti a cég.

A furcsaság itt alapvetően az irányításból és a kissé esetlen főhősből ered. A Keeper (azaz az életre kelt világítótorony) kicsit olyan, mint a részeges karatemester. Kicsit lassú pofa, és az interakcióra képes szeme (a világító lámpatest) célzási módja is furcsa a tengely körüli mozgatási alapokkal. Karakterünk képes a szemét fókuszálni, és ahol erős a fény, ott nyílik a virág, pusztul a "Sötétség" és a "Romlás", valamint bekapcsolódnak a szerkezetek. Ha karakterünk nekiiramodik, akkor szakad az inda, reccsen a szikla, és máris szabad az út.

A fentiek alapján azt gondolhatnánk, hogy nem túl változatos játékmenet vár ránk, de ezt sikerült úgy elkerülni a Double Fine kézműves fejlesztőinek, hogy szinte minden pályaszakaszra kitaláltak valami új mechanikát. Keeper tornyunkhoz szegődik egy (?) madárka (??), akivel kapcsolókat és kurblikat manipulálhatunk. Később a fény-árnyék játékokon túl az idő manipulálására is felken minket a játék. Az utolsó harmadban pedig új formákat öltünk hősünkkel, ami hatalmas lendületet és izgalmas változatosságot hoz, egyre kellemesebb irányítás és haladásérzet mellett.

Természetesen a filmszerű (cinematic) platformerek világában az Another World óta tudjuk, hogy elengedhetetlenek a szájtátós hátterek és érdekes, idegen tájak. Innen nézve, a Keeper varázslatos dolgokat tud mutatni; ha valaki imádja a firi-fura idegen világokat, már emiatt is belecsaphat a játékba. De van értelme a környezetbe facsart sztorinak, a könnyet préselő jeleneteknek, és a komikus könnyedséget kínáló NPC-knek, kedves lényeknek is. A Double Fine játékában van dráma, humor, de tényleg nem csak a vizuális művészetével, hanem a változatos, kellemes haladást, de olykor odafigyelést igénylő puzzle feladványaival és felderítésével is leköt minket.

Bár a mozgás koncepció szerint kíván tőlünk némi odafigyelést, komolyabb ügyességi szakaszokat csak elvétve találhatunk a játékban, és én ezt pozitívumként éltem meg. Az irányítás ugyanis nem mindig tökéletes, és a kameranézet is olykor megtréfálhat minket. De ezek messze nem deal-breaker dolgok. A Keeperrel való haladás nem fárasztó, elrepül vele az együtt töltött 5-6 óra. (Minimum kétszer olyan hosszú, mint a nemrégiben megjelent Herdling...) Aki viszont achievement-vadász, az készüljön arra, hogy van pár könnyen elhagyható titkos darab. Ezeket az engedékeny fejezetválasztó segítségével persze visszamenőlegesen is kikotorhatod a játékból, és akkor nem kell azon izgulnod, hogy mit hagytál el a kaland során. Sajnos engem stresszel az ilyesmi, és maximalista lévén a titkos acsik elhagyása miatti félelem egy kicsit rányomta a bélyegét a kalandozásra.