[Teszt] God of War: Ragnarök - a PC változat

God of War: Ragnarök - a PC változat

mcmackoGéczy Attila2024.10.05. 21:30

Kicsit morcos az időjárás mostanában odakinn, és valahogy ez a hangulat az életünket is megkarcolja. Úgy, ahogy a God of War: Ragnarök is teszi azt a lelkünkkel. Kratos már a reboot során sem vidám körutazásra vitte a gyerekét, de a Fimbulwinter árnyékában, egy kamaszodó, gigatikus felelősséget hátán cipelő kölyökkel még sötétebb, még ködösebb az élet. Mint ahogy tágasabb, változatosabb és tartalmasabb is.

És szó szerint, a God of War: Ragnarok PC verzióját elindítva minden ismerős, minden olyan , mint korábban, csak a vihar sűrűbb, a hangulat sötétebb, a kép szélesebb vászonra van felkenve és Kratos hangja is mintha ércesebb lenne. Az 2018-as játékot még PS4-en játszottam, de a PC változat is a Steam Deck-en próbált egyik első PC/PS átirat-élményként maradt meg bennem. A folytatás kicsit több, kicsit vastagabb, sűrűbb, de nagyon ismerős. Hiába nem volt meg PS5-ön, pécén is ugyanúgy éltem meg minden percet, mint a tévé előtt az előzményt. A játékmenet viszont kicsit már-már túlzottan is ismerős, a Ragnarök nem ugrik előre akkorát, mint a PS4 és a PS5 közötti váltás miatt indokolt lett volna. És Drag kritikájában a szinergiák hiányát rótta fel az egyre grandiózusabb ábrázolás mellett, nekem talán a túlságosan is ismerős alapokkal van a legnagyobb problémám. Mennyire nagy ez a probléma? Csak annyira, hogy a God of War: Ragnarök továbbra sem közel 10 pontos AAA játék, aláírom Drag nyolcasát a majd' tökéletes elődhöz mérten.

A PC változatról azt érdemes tudni, hogy a Sony Santa Monica és a Jetpack Interactive párosa hozza azt a makulátlan portolási munkát, amit eddig is láthattunk a PlayStation átiratok kapcsán. A játék skálázható, krumplitól a NASA rakétáig, és jól fut egy 2060-as laptop GPU-n, de egy Steam Decken is. A mérce természetesen PS5 szinten túlra fokozható, van DLSS 3.7, Fidelity FX FSR 3.1 és XeSS (működő frame generáló lehetőségekkel), Reflex, 32:9-es ultraszéles megjelenítés, haptikus visszajelzés és térhangzás. Tehát minden fontos dolgot megkapunk, ami most már valódi sztenderdnek tekinthető a Sony felől érkező PC-s portok esetében.

És kicsit említsük meg a Steam Deck teljesítményt is, mivel a játék Deck Verified plecsnit kapott. Az előző GoW játék 40 FPS-es lock-al simán tudott stabil munkapontban dolgozni, jócskán a PS4 szintje fölé pakolt látvánnyal. A folytatásnál a 30 fix az, amiben gondolkodhatunk. A dolog kulcsa az FSR vagy a XeSS, enélkül ugyanis reménytelen még a harmincas mutató is. Viszont 720p minőségi FSR mellett például azonnal 30-40 közé lőhető a játéktér, és 80-90%-os GPU terheltség mellé viszonylag magas grafikai opciókkal is tudunk játszani. Egy viszont biztos, a makulátlan, tűéles kép, amit az előd tudott Decken, az felejtős. Az FSR pedig akarva-akaratlan torzítja a dús, sűrű vizuált, amit a játék grafikusai raktak össze.

És felejtsük el a megjelenés körüli hisztit is a PlayStation Online bejelentkezés kapcsán, a God of War: Ragnarök átiratának kontextusában inkább arról kell beszélni, hogy egy minőségi, AAA PlayStation játék ismét közel makulátlan PC verziót kapott, amely Kratos diadalmenetének következő állomásaként is értelmezhető. A Ragnarök nem szól akkorát, mint a 2018-as reboot, de elvitathatlatlan érdemei miatt szinte kötelező az akció-RPG játékosok számára. Egyszerűen PC-n sincs sok hasonló dolog, ami felérhet az istenek pusztítójához...

PLATFORM: PC (tesztelve), Playstation 5, Playstation 4 | FEJLESZTŐ: Santa Monica Studio, Jetpack Interactive | KIADÓ: PlayStation Publishing | MEGJELENÉS: 2024. 09. 19.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

No Rest for the Wicked infódömping – ez történt pénteken

Továbbá: Stranger Than Heaven, Where Seeds Fall, Toxic Crusaders, The Wolf Among Us Remastered.

4 órája

Kilövésre kész a GTA 6 – ez történt csütörtökön

Továbbá: Stuntman: Hollywood, Control Resonant, AfterZero: The Last Drive, Encryption, Peak, Appulse, El Paso, Elsewhere 2, Ancestors: The Humankind Odyssey, Edge of Memories, Guns of Eschaton, When Sirens Fall Silent, Lelu, Spine, Squad, Hitman: Absolution – Nintendo Switch 2 Edition, A Bird Story, Zero Parades: Director's Cut.

1 napja
4

Resident Evil 4 Gold - a Nintendo Switch 2 változat

Leon ezúttal Switch 2-n keresi a bébimandragóra-sikollyal síkra szálló Ashley-t, miközben a (z un fora)sztero-idfüggő ganadók szerető ölelésében próbálja megőrizni maradék méltóságát. De vajon a Nintendo hibrid masinája is képes méltó otthont adni a túlélőhorror egyik legnagyobb klasszikusának?

1 napja
1

PlayStation Game Catalog: az októberi érkezők

A Mycopunk premier mellett többek között a Mafia: The Old Country, a The Midnight Walk és a Horizon Forbidden West várja az előfizetőket.

2 napja
1

Kontrollerek innen-onnan – ez történt szerdán

Benne: The Legend of Zelda: Ocarina of Time, Xbox Nano, Gran Turismo Limited Edition DualSense Controller, 007 First Light, Fire Emblem: Fortune's Weave, Sker: The Bleeding Veil, JDM: Ph4ntom Driver, Acts of Blood, 4 Penny Coffins, Harold Halibut, Arizona Sunshine.

2 napja
16

Resident Evil 3 - a Nintendo Switch 2 változat

2 napja
2

GTA 6 PC pletykák – ez történt kedden

Továbbá: We Don't Exist, ID@Xbox Showcase, Xbox Labs, FreeStyle Football 2, Stardust: Wish of Witch.

3 napja
5

Control Resonant

3 napja
16

Resident Evil 2 Deluxe Edition - a Nintendo Switch 2 változat

3 napja
25

Ted Lasso és a csajok - ez történt hétfőn

Benne: EA Sports FC 27, Chivalware, Bless You Again.

4 napja

Heti megjelenések | 2026 #42

4 napja
6

Az AI gyorsabban fejti vissza a videojátékokat, mint ahogy azt követni tudjuk

5 napja
38

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

5 napja
20

Marvel’s Wolverine

7 napja
13

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

7 napja
2

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

8 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

8 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

9 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

9 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

9 napja
20