[Teszt] Final Fantasy VII Remake Integrade (Switch 2 és Xbox)

Final Fantasy VII Remake Integrade (Switch 2 és Xbox)

KennyKern Péter2026.02.02. 06:00

1994-ben unokatestvérem Amerikából hozott haza egy Super Nintendo kazettát, amelynek dobozán a Final Fantasy III felirat díszelgett (ez valójában a Final Fantasy VI volt). A borítón egy apró, fehér szárnyas lény, Mog a moogle szorongatott egy tőrt. Kipróbáltam és azonnal elvarázsolt, és azóta is ez minden idők kedvenc videójátéka számomra. Általa lettem a sorozat rajongója. Az első hat rész a Nintendo egyik ékköve volt, ám az N64 kazetták szűkös tárhelye, valamint a Sony csábító ajánlata végül platformváltásra késztette a Square-t és vele együtt engem is. A Final Fantasy VII már PlayStation platformon jelent meg, szakítva a klasszikus középkori fantasy világgal, és egy sokkal modernebb, cyberpunkos irányba váltotta a kormányt. Ez volt a franchise első európai megjelenése, és a története, karakterei, zenéi és hangulata miatt máig a sorozat egyik legfontosabb darabja. Nem véletlen, hogy a legnagyobb fanbázis is ehhez a részhez kötődik. Éppen ezért különösen furcsa és egyben szimbolikus érzés, hogy a sokáig konzolon PlayStation exkluzív Final Fantasy VII Remake most a Nintendo új hardverén, a Switch 2-n is elérhető. Mondhatni a sorozat visszatért a bölcsőjéhez!

A Switch 2 tulajdonosok a PS5-ön megjelent Intergrade változatot kapták meg, amely az INTERmission Yuffie DLC-t is tartalmazza. Magáról az alapjátékról korábban már Miki írt részletes tesztet, illetve az Intergrade-ről sQr kanyarintott egy anyagot, így én most röviden a technikai megvalósításra és a DLC-re fókuszálok. Fontos újdonság, hogy a játék kapott egyfajta „God módot”, amelyet itt Streamlined Progression néven találunk meg (PS4-es verzióból kimaradt, de a PS5-ös kiadás új frissítése már tartalmazza). Ennek segítségével aktiválhatunk különféle könnyítéseket, így állandó maximális életerőt, 9999-es sebzést, maxolt materiákat vagy akár háromszoros tapasztalati pontot is. Bevallom, PS4-en és PS5-ön is végigjátszottam már a Remake-et, így most a harmadik nekifutásra kifejezetten élveztem ezt a könnyítést. Nem kapcsoltam be minden csalást, de így körülbelül 25 óra alatt, az összes mellékküldetés teljesítésével, sallangmentesen élhettem újra az élményt. A Remake mindig is vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Sok mindent imádtam benne, így a történetvezetést, a látványt, a hangulatot, a harcrendszert, ugyanakkor az indokolatlanul elnyújtott részei, mint például a Shinra Building 59 emeletének lépcsőzése, és az ötlettelen mellékküldetések gyakran megtörték a lendületem, és sokszor félbehagytam és pihentettem anno. Ennek ellenére összességében szeretem ezt a játékot…

A port maga technikailag valahol a PS4 és a PS5 között helyezkedik el. Az eredeti PS4-es kiadással megegyezően, azaz stabil 30 fps-sel fut, de sok helyen megkapta a PS5-ös újdonságokat és javításokat, így az új fény- és füsteffekteket is, illetve az alapjáték maszatos textúrái, amelyeket leginkább a talajon és a falakon láttunk, sokkal részletesebbek és élesebbek lettek. Sokan emlékeznek a szinte mémmé vált ajtóra, ami a Sector 7 nyomornegyedében, Cloud szállásánál volt. Az ajtó textúrái PS4-en soha nem töltöttek be, csak egy elmosódott felület rondította az összképet. Ez a PS5-ös kiadás mellett Switch 2-ön is javítva lett! A textúrák mindenképpen a PS5 verzióhoz állnak közelebb, azaz a korábbi homályos felületek most élesek és részletgazdagok. Szintén nagy javulás figyelhető meg a fénykezelésben is. Nagyon jól bántak a volumetrikus világításokkal, így több jelenetnél olyan vakító volt a HDR, hogy szinte hunyorognom kellett. Üdvözlendő az is, hogy a fontosabb feliratok jobban olvashatóak ezen a platformon, bár sok helyen még így is maradtak homályos írások. Amiben inkább a PS4 verzióra emlékeztet, az az árnyékok minősége, a sziklafalak kidolgozottsága, valamint a pop-up jelenség. Képminőség terén a Switch 2 kifejezetten lenyűgöző! A nyers számok nem túl izgalmasak, mivel dokkolt módban a játék 1080p-ben renderel. Ennek ellenére az állóképek sokkal élesebbek és tisztábbak, mint PS4-en, és gyakran még a PS5 teljesítmény módja mellett sem kell szégyenkeznie. A gép által használt DLSS sokkal szebb, tisztább képet ad, mint az Unreal Engine 4 elavult TAA megoldása. Mozgásközben persze gyengébb az összkép, de a legtöbb helyzetben bőven megállja a helyét. Kézi módban is remekül mutat, igaz, a DLSS-skálázás gyenge pontjai így jobban tetten érhetőek, azaz bizonyos fényviszonyok mellett picit zajos a kép, valamint a haj is kissé „zizisebb”. Pozitívum, hogy a betöltési idők jelentősen javultak! A PS4-es 30-40 másodperces várakozás most körülbelül 6–7 másodpercre csökkent (PS5-ön 2–3 sec).

Az INTERmission DLC konzolon eddig PS5-exkluzív volt, így különösen kíváncsi voltam, hogyan teljesít Switch 2-n. Szerencsére itt sem ért csalódás, mivel szintén döccenésmentes és látványos lett ez a szegmens is. A főszereplő Yuffie, a pimasz és energikus wutai nindzsalány, akinek kalandja nagyjából 4 óra alatt teljesíthető, de végig rendkívül szórakoztató. A harc dinamikusabb és pörgősebb, mint az alapjátékban. Yuffie villámgyors, pillanatok alatt zárja a távolságot, vagy menekül ki szorult helyzetekből. Hatalmas dobócsillaga közel- és távolharcban is hatékony, mindez pedig remekül kombinálható a ninjutsu mágiáival. Bemutatkozik egy új karakter is, Sonon, aki Yuffie teljes ellentéte. Ő nyugodt, kimért, és kiválóan egészíti ki a hiperaktív főhősnőt. A harc során a két szereplő támadásait is keresztezhetjük, így látványos sebzéseket tudunk bevinni. A történet középpontjában egy Materia megszerzése áll, amelyhez a Shinra főhadiszállására kell belopóznunk, a Sector 7 nyomornegyedén keresztül. Bár a DLC lineárisabb, mint az alapjáték, de tele van emlékezetes jelenetekkel, és a végén kifejezetten érzelmes pillanatokat is tartogat. Természetesen mellékküldetésekből sincs hiány, ráadásul visszatér a Fort Condor minijáték is, amely az eredeti FFVII-ből és a Rebirthből lehet ismerős. Ez egy kő–papír–olló alapú, toronyvédős stratégiai mód, ahol egységeket gyűjtve kell legyőznünk a helyi bajnokokat.

XBOX, A MATÉRIÁK HORDOZÓJA
Mackó a zöldből jelenti…

Nem mondom, van egy feelingje annak, amikor Xbox-on indítod el a Final Fantasy VII-et. Tökmindegy, hogy az eredeti újrakiadását, vagy a Remake-et nézed, én az FFXIII óta nem tudom megszokni, hogy a hőskor PS-nagyágyúja a zöld keretrendszeren belül próbál magába szippantani.

Pedig jól fut, és a beszippantással sincs problémája. A Remake Intergrade technikailag makulátlan Xbox portot kapott, amely a PS5-ös nagytestvérrel fej-fej mellett jár. Amit láttál PS-en (vagy nem láttál, de elképzelted, hogy miként futhat), azt most X-tulajként is megkapod. Bár az eredeti Remake hat éves és az Integrade is öt (Bele szoktál gondolni abba, hogy szalad az idő?), az átvezetőkből gameplay-be úszó pillanatok, a dögösen pörgős harcok, és a régről kedvelt karakterek kiváló prezentációja bombasztikus összhatást tud kelteni. Fogod a kontrollert, és csorog a nyálad, mint a pulykának.

A baj nem ezzel van. A hat éves játék, amit előtte tíz évig kalapáltak, ma már jobban kimutatja a protézisét, mint fél évtizeddel korábban.

Nekem már most borzasztóan mesterkéltnek, öregesnek tűnt a pályadesign, legyen szó épületekről, a labirintusokról, harci terepekről. Keményen fogom a tollat, de valóban olyan érzésem volt, mintha csak a PS2 időbe repültem volna vissza egyik-másik terep bejárása közben. Minden túlságosan rendezett, hiányzik a játékból az organikusság. A másik problémám a karakterek közötti interakció. Mert hogy a karakterek még most is kutyajól néznek ki, bármelyik játékban elmennének. Csak épp az írás, az animés sablonok és a fájóan bugyuta fordulatok azok, amelyek ebben a formában már disszonanciát okoznak az emberben. A kockakezű, hegyeshajú PS1 modelleknél ez nyilván nem zavarja az embert… Furcsa az is, hogy a motor korlátai mára egyértelműek. Láttátok a statikus háttereket és skybox-okat korábban? Én eddig nem vettem észre (PS4-en és PC-n láttam korábban a játékot), most azonnal szemembe hasított a téma. Vagy mit szóltok a terepen elszórt hamiskás felbontású textúrákhoz?

De tudjátok, lehet ez már csak a vének morgása. Mert ha behúz a játék, akkor úgy repül el vele egy egész este, hogy észre sem veszed. Ez már nem az a harc, mint amire emlékszel, de félelmetesen jól szeletel az a bizonyos kard még így is. Látszik a játék mögött a fejlesztői precizitás, na meg a szándék. Vissza az objektivitáshoz, és akkor az is feltűnhet, hogy ezek a figurák már túlságosan valósághűen festenek, így minden rajzfilmes over-the-top téma karikatúraszerű hatással bír. De ezzel együtt is csak nézel majd, mert van az egész virtuális színészi játékban valami szívedbe markoló mágia. És, tudjátok, ezek a zenék nekem már túl is lettek tolva az elmúlt években, mert amikor bejött az internet, meg a Youtube, akkor már a Black Mages koncertanyagokat is százszor megnéztük… nosztalgikus szemmel! De! Ezek ellenére napokra a fejemben maradtak a témák most is, mert kortalanok, zseniálisak, és visszahoznak jóleső érzéseket a múltból. Nosztalgia trip? Legyen! És Xboxon is legyen! Mert itt is technikailag jó. Mert ez a közönség is megérdemi.

A Final Fantasy VII Remake Intergrade Switch 2-es és Xbox-os változatát is nyugodt szívvel ajánljuk mindenkinek. Technikailag bravúros lett a Nintendo-port, amely a kisebb hibái ellenére is egy kiváló játékélményt nyújt. Az egyetlen igazán fájó pont, hogy a játék 90 GB-ot foglal a szűkös tárhelyből, és ezen a dobozos kiadás sem segít, mivel az csupán Game-Key Card formában érkezett. Úgy tűnik nem volt rossz döntés a Square-től, hogy kiadták a hibrid masinára a játékot, ugyanis a cikk írásakor a Nintendo áruházában az eladási lista élén van, valamint a jelentések alapján a boltokban is sok helyen elkapkodták a fizikai példányokat is. Az Xbox kiadásnak sincs szégyenkezni valója, mindent tud, amit a PS5-ös nagytesó, bár ezen a platformon már itt-ott kilóg a lóláb, ami a nagytévés élményt, és a korosodó motort és kidolgozottságot illeti.

A napokban bejelentették, hogy a teljes trilógia érkezik a gépre, valamint a remake utolsó 3. része is Unreal Engine 4-re íródik. Kíváncsian várjuk, hogy a folytatások mennyire lesznek kompromisszumosak, ugyanis a Rebirth miatt már a PS5 is izzadt egy kicsikét…

Final Fantasy VII Remake Intergrade | Kiadó: Square Enix | Fejlesztő: Square Enix (Creative Business Unit I) | Platformok: Nintendo Switch 2 (tesztelt), PlayStation 5, Xbox Series S/X (tesztelt), PC | Megjelenés: 2026. január 22. | Ár: 18 990 HUF / 49.99 EUR

Top Hat Studios újdonságok – ez történt kedden

Továbbá: Splatoon Raiders, Clockwork Ambrosia, Drill Core.

5 órája
1

Csökken az Ultimate és a PC Game Pass ára

Viszont az idei Call of Duty már csak egy évvel később kerül be a szolgáltatás kínálatába. A Premium és Essential kategóriát nem érinti a változás.

18 órája
12

Game Pass: április utolsó hetei

Vampire Crawlers. Kiln. Aphelion. Többek között ezek a címek várják az Ultimate / PC előfizetőket. A Premium kínálat viszont szokatlanul visszafogottnak ígérkezik.

23 órája
1

PlayStation Game Catalog: az áprilisi érkezők

The Casting of Frank Stone. Horizon Zero Dawn Remastered. The Crew Motorfest. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

1 napja

Screamer

1 napja
3

Elden Ring-film fejlemények, jön az Assassin's Creed Black Flag Resynced leleplezése – ez történt hétfőn

Továbbá: Metro 2039, Dragon Ball Xenoverse 3, Tropico 7, Pragmata, The Coma 3: Bloodlines, Kiln, Forza Horizon 6, ID@Xbox Showcase.

1 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #17

2 napja
7

Crimson Desert

3 napja
19

Hela: of Mice & Magic trailer, Corsair Cove bejelentés – ez történt pénteken

Továbbá: Trails in the Sky 2nd Chapter, Fatal Fury: City of the Wolves.

4 napja

Metro 2039 leleplezés és Galaxies Showcase – ez történt csütörtökön

Egy fontos játékbejelentés és egy jókora traileráradat.

5 napja
3

Samson

A Liquid Sword bemutatkozó alkotása egy tipikus felemás játék lett, ami azonban minden hibája ellenére sem menthetetlen.

6 napja
8

Outbound csúszás, újabb Crimson Desert mérföldkő – ez történt szerdán

Továbbá: Dark Hours, Nitro Gen Omega, Top Hat Studios Present: Spring Showcase 2026.

6 napja
4

Gecko Gods

6 napja
2

Új Pragmata trailer, Clockfall bejelentés – ez történt kedden

Továbbá: Gothic Classic, Necrophosis: Full Consciousness, Elementallis.

7 napja

PRAGMATA

A hivatalos bejelentése óta közel hat év telt el. Négy esztendővel csúszta le az eredetileg tervezett megjelenést. Megérte a hosszú várakozást a CAPCOM új sci-fi akció-kalandja? Tesztünkből kiderül!

8 napja
29

Metro 2039 leleplezés közeleg, animációs feldolgozást kap a Bloodborne – ez történt hétfőn

Továbbá: Rockstar Games hackertámadás, Warhammer Classics, Overwatch.

8 napja
1

Heti megjelenések | 2026 #16

9 napja
8

Hozy

2026.04.11.
1

Professor Layton platformbővülés – ez történt pénteken

Továbbá: MOUSE: P.I. For Hire, The Last Gas Station.

2026.04.11.
4

Szerverkimaradásunkban

Bocs, hogy edddig nem voltál elérhető minket, de mostmár!

2026.04.10.
7