Final Fantasy 16: Echoes of the FallenDLC Teszt

Megkönnyebbülést érzek? A hivatalos álláspont szerint a FF16-hoz eredetileg nem terveztek letölthető tartalmat készíteni, aztán szerencsére meggondolták magukat a Creative Business Unit III boszorkánykonyhájában. Ezért két DLC is megszülethet, sőt, az első már december eleje (a számomra idén szokatlanul érdekes Game Awards) óta elérhető. Míg a második majd valamikor 2024 tavaszán (május?) érkezik. Csalódott vagyok? Talán egy kicsit, legyen bármennyire pörgős az alapjáték harcrendszere, bevallom, tudtam volna változatosabb tartalmat is fogyasztani, mint egy arra gyúró kiegészítőt. Egyetlen új helyszín, az egy szem küldetés, ami ráadásul pont annyira lineáris, mint az eddigiek, valahogy nem feltétlenül bizsergeti a... Fantáziám.

Az Echoes alapfeltételekkel bír: először is, a játék legvégső etapja, az Origins kristály-képződményébe tett kiruccanás előtt közvetlenül érhető el. Másodszor, a lila pajzsos küldit Charon-nál tudjuk aktiválni, amennyiben teljesítettünk néhány mellékszálat (nevezetesen a Where There’s a Will és a Priceless). Engem azonban nem tántoríthat el senki és semmi, hiszen hiába gyakorlatilag egy kaptafa szinte mindegyik, az összes létező quest-et ledaráltam, a végső összecsapás után pedig pont ide pakolja a játékost a program. Mellékesen pont jól szintezve (45-46 talán) indultam az ősi civilizáció remekbeszabott tornyának meghódítására.

Túlzó lenne azt állítani, hogy az első DLC helyszíne egyhangú, ugyanakkor hasznos volt az a pár hónap pihenő, ami eltelt az alapjáték óta. A grafika továbbra is pazar, de olyan, többségében világosszürke elemekből építkezik, amiket láttunk már párszor elszórtan a világtérképen. Szépnek szép, az effektek, világítás pluszban feldobja az egészet, viszont akad bőven kifogás a tarsolyomban. Iszonyatosan látványosan egyirányú, elágazásoktól mentesen vezet az utunk fölfelé, és az alkalmankénti beugrók, teraszok és szobák csak erősítik ezt az érzést. Épp ezért különösen dühítő volt, amikor az egyik lift-platform felvitt a következő szintre és nem volt lehetőségem visszamenni egy valószínűleg teljesen felesleges vászondarabkáért vagy hasztalan potiért, bármi lett légyen is az.

Említettem, hogy az élvezeti faktor javát a dinamikus harcrendszer nyújtja, s lévén tulajdonképpen egy grindfeszt (oppardon, alaposan átgondolt, egyre növekvő nehézségű csata nagyobb főellenfelekkel szegmentálva), az erre fogékonyakat bőségesen kiszolgálja. Még a nosztalgikus hangulatba ringatott tesztelőt is némiképp. Hány órába is telt kimaxolni valamiért az összes karakternek megszerzett Knights of the round matériát a hetedik epizódban? Hát igen. Az Echoes Omega boss-ánál leesett a húszfilléres, hogy eltelt azóta 25 év, és nincs már bizony annyi türelmem és pláne olyan reflexeim, mint boldog ifjúkoromban. Szóval nem elég, hogy a kiegészítő szinte csak harcokból áll, a tényleg gyönyörű effekt-kavalkádon át nehéz átlátnom, melyik irányba suhintsam a zsírúj, legerősebbnél is erősebb kardot. A kulcsszó a nehéz.

És nem elég, hogy nehéz, még viszonylag rövid is! Cirka négy óra küzdelem, nem több. Néhány plusz információ az elbukott civilizációról, ami igazából nem oszt, nem szoroz. Na mindegy, legalább egy kicsivel több időt tölthettem Jill, Torgal és Joshua társaságában, és szereztem pár pöpec felszerelést, amivel (újra) eltángálhatom Ultimát. Hogy mit hoz a jövő? Remélem, egy ettől jelentősen eltérő második DLC-t a Rising Tide képében, noha illúzióim nincsenek. Talán majd a következő főepizód jobban fog esni, lehet, a szemkápráztató látvány és érzelmes sztori mellé igazi rpg mélységet is belegyömöszölnek a termékbe. Annyi biztos, hogy most kicsit inkább érzek csalódottságot, kevésbé megkönnyebbülést. No de tavasszal meglátjuk.

PLATFORM PS5
KIADÓ Square Enix FEJLESZTŐ Creative Business Unit III
MEGJELENÉS 2023. december 8. ÁR 3490 Ft