Fatal Fury: City of the WolvesTeszt

Az elmúlt néhány évben az új erőre kapott SNK előszeretettel kezdte előcitálni a régi, szebb korokat megélt árkád sorozatait és ezidáig szerencsére tisztességes és méltó iparosmunkával ápolták a japáni alternatív verekedős kultúrájukat. Mind a Samurai Shodown, mind pedig a nagy visszatérő King of Fighters reinkarnációi sikeresnek mondhatóak, amelyet a rendszeres fighting kupákon való részvétel és a szép eladási számok is alátámasztanak. Habár a KOF alapvetően már indulásakor is egyfajta SNK crossoverként jött a világra (egyesítette az SNK holdudvarában született triumvirátust, az Art of Fightingot, a Fatal Fury-t és az Ikari Warriorst), a három közül mindig is a Fatal Fury (japánul: Garou Densetsu) volt a zászlóshajó - de hogy el tudjuk helyezni őt a fő sodrásban, a mostani epizód az 1999-es Fatal Fury: Mark of the Wolves direkt folytatása, egyben pedig a sorozat hetedik epizódja. Jogos a kérdés, hogy ha a Samurai Shodown mellett ez az alternatív SNK univerzum obeliszkje, hogy a bánatba ült Terry Bogard több, mint huszonöt évet a babérjain?

Nos úgy, ahogy az anyacég maga: parkolópályára került majdnem két évtizedig. A játékkal kapcsolatos bejelentés nagyjából úgy 2005-re volt datálható, akkor már létezett belőle egy NeoGeo-ra készült játszható verzió, később azonban a vállalat- és a játék körüli dilemmák arra kényszerítették a szériát, hogy egészen 2020-ig ne hallasson magáról. Az időközben kikerült artok és grafikák után az EVO 2022-n (ez ugye a verekedős játékok szent grál világbajnoksága) az újjászervezett SNK bejelentette, hogy dolgoznak a folytatáson, egy évvel később már demózták is - végül pedig idén meg is jelent, a szériánál első alkalommal megújult grafikai megvalósításban és a sorozat történetében először angol szinkronnal (ebből is jól látszik, mennyire japán-központú volt ez a sorozat eddig) és végig narrált sztori móddal, amely szintúgy az újdonságok közé tartozik.

Az SNK ezúttal nem bízta véletlenre egyébként a sorozat európai- és amerikai népszerűsítését: az elérhető anime filmre építve az egész játékot baromi hangulatos anime betétekkel dobták fel (akit érdekel, manga-regényekkel is felkészülhet) leszerződtették Christiano Ronaldo-t és Salvatore Ganacci DJ-t mint választható karakterek, sőt - utóbbi dalai bele is keveredtek a játék soundtrackjei közé annak ellenére, hogy a tőzsgyökeres FF rajongók nem igazán csípték a pénzszerzés efféle formáját, de egye fene. Ronaldo karaktere egyébként valahol még érthető is, volt ugyanis olyan korábbi SNK játék, amelyben harcos-focista figurák rúgták le egymás bőrét a képernyőn, így végül is szemet hunyhatunk felette (és afelett is, hogy az SNK tulajdonosa a szaúdi herceg tulajdonában levő Misk alapítvány, Ronaldo maga pedig az Al-Nassr szaudi pro-liga futballistája…) - de ezek a vendégszereplő-jelenségek tulajdonképp az iparág tőkeinjekciójává nőtték ki magukat az utolsó néhány generációban, köszönhetően az így befolyt extra bevételnek. Az SNK egyébként több, más játékokból származó vendégekkel tölti fel majd az alapból tizenhét főt számláló rostát, az első szezonban például további öttel [nem, még nem árulom el, tessék lejjebb olvasni, érdemes!].

Ez annak fényében érdekes, hogy a korábbi epizód ugyan teljesen újrarúgta a karakter felhozatalt, a City of the Wolves viszont visszaforgatta kicsit az idő kerekét és a már jól ismert és nagyon is kedvelt karakterek krémjéből válogatta össze az indulóit. Ettől függetlenül még mindig izgalmas kérdés, hogy a későbbiekben kik fognak majd meglepetést okozni, hiszen néhány nagy név nagyon hiányzik a harcosok közül, ám - az első ötösről már van információnk és [taps] kőkemény összeborulás várható! Érkezik a Capcomos Chun-Li és Ken Masters, az Art of Fightingos sub-boss Mr. Big és két korábbi nagy FF kedvenc, Andy Bogard és Joe Higashi is, amellyel abszolút a népszerűség felé nyit a rosta.

Megjegyzem, a harcosok olyannyira klasszikus Fatal Fury származékok, hogy csak kettő új szerepel köztük, ráadásul mindkettő remekül játszható és igazi, tanulásra szánt karakter: az egyik a vadóc egyetemista csajszi Preecha, aki a Higashi-féle természetfeletti erőt és a Muai-Thai stílust keveri, a másik pedig Vox Reaper, a karaterharcos és utcai bérgyilkos. Jól küzdő, kellő gyorsaságú és jól balanszolt karakterek, amelyek valahol az arany középutat jelentik. Hogy miért csak kettő, az alapvetően a Fatal Fury univerzumának és szülőatyjának, Takashi Nishiyama (az eredeti Street Fighter megalkotója!) által gondozott epizódok hozadéka: a széria, és úgy ált. az SNK egyéb játékai közt elég nagy a szinergia: a karakterek, történeteik, egymáshoz fűződő viszonyuk elég sokrétű és változatos, így bőven van még mit elmesélni úgy is, hogy nem feszítjük szét az ismert és kedvelt karakter rostát mindenféle új jövevénnyel. Nem is gondolná az átlag játékos, hogy a Fatal Fury-nak elég masszív lore adatbázis és kerek, generációkon átívelő, kissé maffia-szagú sztorija van - a mostani is tulajdonképp az előző folytatása, amely a Maximum Mayhem c. verseny után veszi fel a sztorimesélés gombolyagját.

Anélkül, hogy kusza történet részleteibe belemennék, a sztori Rock Howard, a széria egyik új főhőse és Kain, Rock nagybácsija körül, jobban-mondva Kain feleségének és húgának elrablása körül bonyolódik, akit halottnak hittek, aztán kiderül, hogy valójában él - fogvatartója, Mr. Big Rock apjának ősi dinasztiája mágikus erejű Jin tekercseit követeli váltságdíjért, amelyet aztán ellopnak, hogy néhány nappal később egy újabb torna fődíjaként ajánljanak fel. Az elsőre egyszerűnek tűnő direktíva hátterében a legendás tekercsek hatalma áll, így Rock szinte mindent elkövet, hogy visszaszerezze, ehhez pedig segítségre is szüksége lesz - mégpedig nevelőapjára, a legendás Terry Bogardra. A játék kettejük közös felkészülését és Rock küzdelmét vezeti végig, hogy aztán egy váratlan fordulattal tekeredjen rá majd a végjátékra (amelyet szándékosan nem spoilerezünk el, hogy neked is legyen miért harcolnod).

Mert a harc az, amiben ez a játék igazán jó és izgalmas: alapvetően 2.5D ábrázolást és egy harcsíkot használ, de az ismét felbukkanó egyik klasszikus helyszínen lehetőség nyílik az ún. “kétsávos” azaz, térben való elmozdulásra is. Ez annyit jelent, hogy ahogy régen, a játékosnak újfent lehetősége van karakterét egy hátrébb, vagy előrébb található helyre ugrasztani, és ott folytatni tovább a harcot. Ez a mozzanat egyrészt menekülésre is alkalmas, másrészt vannak erre építő támadási formák is, amellyel a térbeliséget lehet szépen kihasználni. Persze, a Fatal Fury játékokat nem (csak) ezért szeretjük: viszonylag lassabb, technikásabb és emiatt talán egy picit nehezebb is, mint a hasonló stílusban versenyző, nyugati szemnek kellemesebb címek még akkor is, ha itt is mindenre van defenzív akció és/vagy ellenakció és ugyanúgy megvannak a karakterek speciális töltést igénylő, vagy szuper- és extra speciál támadások. Utóbbiakat a City of the Wolvesben sikerült igazán jól kibalanszolni és ez szerencsére nem járt azzal, hogy a végletekig elbonyolították volna, épp ellenkezőleg. A testvérsorozat KOF széria egyik legnagyobb kritikája épp maga a bonyolultsága volt: habár eredendően a Fatal Fury sem egyszerű, tanulni viszont az: nincsenek agyonstruktúrált kombók, de vannak szépen egymásra fűzhető mozdulatsorok, amelyeket akár a speciális támadásainkkal is kombinálhatunk. Sok pozitív dolgot átemeltek korábbi Mark of the Wolves játékmenetéből is: ilyenek pl. az SPG (Selective Potential Gear) és a Just Defense rendszerek, melyek egy kibővített ún. Hyper Defense technikában összpontosulnak - anélkül, hogy belemennnénk, ezek a sorozatos nyomás alatt tartó, többször sebző támadások ellen vethetőek be hatékonyan.

Az össze-vissza variálható normál- és speciális mozdulatok mellett minden karakternek létezik egy “Gear Super attack” névre keresztelt támadása is a repertoárban, amelyet akkor tud aktiválni, ha mindkét ehhez kapcsolódó csík feltöltődik a képernyő alján. Ha csak egyik kerül feltöltésre és elnyomod a Super Attackot, akkor egy első szintű, ún. “Ignition Gear attack”-ot hajtasz végre, ha mindkettőt sikerül feltölteni, akkor pedig életbe lép a “Redline Gear attack” annak minden csinnadrattájával együtt. Ha a kombinációt sikerül épp abban a pillanatban aktiválni, hogy az SPG bar is feltöltött állapotban van, akkor jöhet az ultimate szupererő az ún. “Hidden Gear”, ami a játékban lévő legerősebb, gyakorlatilag kivégző támadás. Ez a fenti blokk egy átgondolt, egymásra épülő rugalmas formátum - bármelyik fázisban aktiválható, nem kell új gombot tanulni hozzá, egyszerűen a kivárásra és a taktikus idő- és életerő beosztásra kell csak figyelni.

De ez még nem minden: a Fatal Fury: City of the Wolves egy új játékmechanikát is hozott magával a "REV System" képében, amellyel harc közben variálhatunk a karakterek közti távolságon (“Rev Blow”), tuningolhatjuk az alap speciál támadásainkat (hasonlóan pl. az MK Enhanced attackhoz, itt “Rev Arts” néven keresd), könnyebben összefűzhetjük a kombóláncot (“Rev Accel), vagy felturbózhatjuk a védelmünket (“Rev Guard”). Ezen tulajdonságok rendkívül hasznosak tudnak lenni, hogy pl. ellensúlyozzuk egy karakter hiányosságait, vagy felerősítsük azokat a pozitív képességeket, amelyeket előnyösnek találunk bennük. Ugyanakkor az is fontos, hogy a Rev rendszer használata folyamatosan tölti a Rev Gauge metert, amely ha eléri a maximumot akkor karakterünk az Overheat - túlhevülés - fázisba kerül és egészen addig nem is tudja használni ezeket újra, amíg le nem csillapodik (remek összekapcsolás a széria elnevezésével, fyi). Persze ezen segíteni is lehet, a sima támadásokkal bevitt sebzések gyorsítják a csillapítást, hogy aztán újra meginduljunk a puffogó öklökkel. A valóságban ezek nagyon jól működnek - látszik, hogy elég sok időt töltöttek a finomítgatásokkal, mert egyik sem kerekedik felül a másikon, így akár egy handicap-os karakterrel is fel lehet azért ellenük venni a harcot.

Ahogy a többi játéknál, a Fatal Fury-ban is többféle irányítási módszertan áll rendelkezésre: a gyakorlottabbak használhatják az “arcade style” sémát, ahol a hagyományos módszerekkel és bonyolultabb irányzékokkal lehet bevinni a támadásokat, de választható a kezdők számára az ún. “smart style” módszer is, amellyel még a bonyolultabb kombók és támadások is sokkal egyszerűbb módon, akár egy-egy gomb és irányzék megnyomásával is aktiválhatóvá válnak. Utóbbinak van azért hátránya: mégpedig az, hogy az egyszerű séma miatt minden támadási komplexitás nem érhető el ebben a formában, azokhoz muszáj lesz előbb-utóbb megtanulni a játékot rendesen irányítani. Ehhez kezdésként egy sima átlagos kontroller is tökéletes, de azt azért érdemes megjegyezni, hogy mint a legtöbb EVO-certified verekedős anyag, itt is egy valamire való árkád stickkel érjük el csak igazán a verekedés árkád-kultusz mivoltát.

Ami a klasszikus árkád játéktermi opciók, mint standard játékmódok mellett érdekes, az RPG-szerű elemekkel megtűzdelt Episodes of South Town névre hallgató egyjátékos mód, amely főként a történetmesélésre és a karakterfejlődésre helyezi a hangsúlyt. Ebben a játékmódban minden egyes karakter külön rövid történeti szálat kapott, amelyből megismerhető a motivációja, a háttere és a sztorihoz fűződő viszonya is amellett, hogy keretet ad az új karaktereknek is. A várostérképen navigálva különböző kihívásoknak kell benne eleget tenni, amelyekért cserébe tapasztalati pontokat, új mozdulatokat, készségeket és perkeket nyithatunk meg, illetve össze lehet gyűjtögetni különböző kozmetikai jutalmakat, kiegészítőket is, sőt: találkozni lehet olyan, régi SNK karakterekkel, akik csak NPC-ként jelennek meg, de választható karakterként nem. Jópofa ötlet, valójában ideális belépési pont lehet azoknak, akik még csak most ismerkednek a szériával, persze a veteránoknak is beindítja azért a nosztalgiafaktort, még ha világmegváltást nem is kell várni tőle. A faék egyszerűségű menürendszerben emellett persze mást is találni: in-game jukeboxot, ahol az összes Fatal Fury és Art of Fighting track meghallgatható, sőt beállítható, és persze az online-offline multiplayer ranked-unranked matchekkel, rollback netcode-al, és ami még fontosabb: cross platform funkcióval, amellyel az SNK megoldotta, hogy különböző konzolos és PC-s (azon belül is Steam/Epic) társaság akár együttesen is szétverhesse egymást. A premierkor ezzel még voltak problémák, de mára ez állítólag megoldódott - a PC-n készült teszt alatt kipróbáltam mindegyiket, se PS5-ös, se Xboxos játékossal nem volt kapcsolati, vagy lag probléma.

Ippon!

Fatal Fury nih a tei!