[Teszt] Epic Mickey: Rebrushed

Epic Mickey: Rebrushed

mcmackoGéczy Attila2024.10.01. 22:45

Ülök a nappaliban, az óra éjfél környékén jár. Fáradtan, de kellemesen markolászom a kontrollert és szépen, folyamatosan haladok az Epic Mickey-vel. Lazán és könnyedén veszem egyik platformot a másik után. Érzem, hogy a készítők merre rejtenek el titkos utakat, és jól szórakozok az amúgy nyomasztó, önmagából kifordult Disney világ furaságán. Az Epic Mickey-t 2010-ben, Wii platformon, CRT televízión teszteltem, és most jöttem rá, hogy nem sokra emlékeztem a játékból. Viszont az tisztán megvan, hogy a fentiekhez hasonló élményeket kaptam már akkor is tőle. Később persze foltszerű álmok felderengtek, a Hub-város, vagy Clarabell és a többi jószág karaktere felnyitott pár memóriarekeszt. Az Epic Mickey nem csak 2010-ben állt össze előttem egy kerek egésszé, de majdnem tizenöt évvel később, most is képes volt adni valamit.

Tudjátok, most jön a tesztnek az a része, hogy "ha érdekel, a maga korában milyen is volt az Epic Mickey, akkor olvassátok el a korábbi írásomat róla", de megmondom őszintén, én magam sem tettem így most. Nem akartam befolyásolni magam egy olyan lenyomattal, amely lehet befolyásolná a mai énem tapasztalatait. Az Epic Mickey Rebrushed-nak tehát nekifutottam megint, üres lappal. Lássuk milyen alapokról indulunk.

Warren Spectorék játéka egy alapvetően a PlayStation 2-korszakra emlékeztető platformer, amelynek volt egy nagy újítása - hígítóval és festékkel lehetett pusztítani vagy rombolni a sok-sok évvel ezelőtti Disney mesékből táplálkozó díszletek cirkalmas szövevényét. A hígítóval lehúzott fal mögött rejtekjárat nyílhat. A visszafestett oszlop tetején pedig kincset lelhetünk, vagy a továbbjutás kulcsát.

A festék/hígító párosa a konstruktív/destruktív hozzállást tükrözi, amelynek a sztoriban is lesz szerepe. Bizonyos szakaszokban maradandó kárt okozhatunk egy rosszul megfontolt takarítás során, a főellenfelekkel is különbözően bánunk el a festékszórás, avagy a hígítózás mentén. Sajnos a rendszer nem mindig következetes: miért akarnál gonosz lenni egy ilyen eleve szomorú világban? Illetve miért is ne akarnánk a hígítót mindenhol kipróbálni, mikor az esetek jelentős részében jutalmaz a játék akkor, amikor a díszlet mögé akarunk nézni?!

A pályadesign sem egyenletes, de a sok-sok felmagasztalt indie 3D-platformer után mégis letisztult, eredeti és profi képet ad a fejlsztők outputja; ez a világ tényleg rétegelt, olykor komoly fejtörést okozó titkokkal vagy belengetett bónuszokkal kecsegtet. A Nightmare Before Christmastől kölcsönzött szomorú, gótikus világ egyébként távol áll a Disney mai arculatától. Sőt, az Epic Mickey kifejezetten nem kisgyerekeknek való. Ijesztő, halállal és szörnyetegekkel teli világot kapunk, amely a rombolás-építés kettősségében egyszerre cuki és egyszerre rémisztő. Cuki, amikor a 3D ugrabugra során beugrunk egy vetítőgépbe, ahol épp egy-egy kedvenc Mickey kisfilm élet fel 2D platformer formájában. Rémisztő, amikor egy teljes pacahadat kárhozatra ítélsz azzal, hogy kihígítózod alattuk a talajt, azok pedig halálfejjel szétpukkadva adják át magukat a végtelen hígítótengernek.

A fenti furcsaságok, és a játék legtöbb ízéből kikönyöklő profizmus miatt ajánlom mégis újrázásra, vagy első ismerkedésre az Epic Mickey Rebrushed-ot. Technikailag makulátlan, éles, látványos és folyamatos a kép (Xbox Series X-en legalábbis). A Wiimote célzós festészete már a második résznél kiderült, hogy csak egy gimmick - tökéletesen irányítható a játék gamepaddal is. Az animációk szuper áramvonalas megvalósítása, a licenszek méltányos, alázatos kezelése pedig meglepően művészi és korrekt. Mint ahogy a felújítás is, ami szépen egészíti ki az eredeti látványvilágot, szinte minden téren. Az Epic Mickey Rebrushed nem a korszellem terméke, és ezt most a lehető legjobb értelemben értem.

PLATFORM PC, PlayStation, Xbox, Nintendo Switch| FEJLESZTŐ Junction Point Studios, Purple Lamp | KIADÓ THQ Nordic | MEGJELENÉS 2024. szeptember 24. ÁR 59 EUR

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Tenebris Somnia – Amikor a pixelhorror életre kel

12 órája
4

God of War Laufey csúszás – ez történt szerdán

Továbbá: Sony és Nintendo üzleti jelentések, Wonderfall.

21 órája
16

Ecstatica I + II

1 napja
20

Megvan a The Elder Scrolls VI alcíme – ez történt kedden

Továbbá: Stronghold 4, Hyperspace Neptunia: Unlimited, Bill & Ted's Excellent Adventure: Arcade.

1 napja
5

Cozy Game Restoration - Jönnek a förmtelenítők

1 napja
4

Way of the Hunter 2

2 napja
2

Top Hat Studios újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Phantom Blade Zero sikerek, Thief: The Dark Project Remastered megjelenés.

2 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #45

3 napja
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

3 napja
2

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

4 napja
4

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

6 napja
7

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

6 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

6 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

7 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

7 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

8 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

8 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

8 napja
3

Silver Pines

9 napja
5

Hello Kitty Party Land

9 napja
2