Epic MickeyTeszt

Nem vita tárgya, hogy az Epic Mickey az utóbbi idők legfontosabb külsős címe Wii-n. Fontos, mert a hanyagolt hardcore rétegnek készült, fontos, mert nem egy olcsó átirat, nem egy jól bejáratott franchise Wii-s újraértelmezése, hanem egy merész próbálkozás a folytatásokra berendezkedett piacon. Mickey karaktere és a hozzá köthető hagyományok lassan évszázados múltra tekintenek vissza, melléfogni a figurával nem lehet. Már az előzetes információk után is kétségtelen volt, hogy temérdek újszerű ötletet, stílust, bájt, furcsa látványelemet fog felsorakoztatni a játék, amely felett ráadásul Warren Spector simogatta atyai szakállát. Bizonyosak voltunk abban, hogy a végeredmény nem mindennapi lesz.

Nem is lett az. Az Epic Mickey egy szédítően különleges cím. A maga módján nagyon sok kettősséget cipel a vállán, messze van a kiforrottságtól, hemzseg a játéktervezői hibáktól, figyelmetlenségektől... mégis olyan élménnyel szolgál, amelyet sok-sok évente csak nagyon kevés játéktól kaphatunk meg.

A közkedvelt főhős mellett van egy másik ütőkártyája a játéknak. A steampunk tintával, Burton-ecsettel festett Disney világ azok figyelmét is felcsigázta, akik sem a karakterért, sem a platformerekért nem rajongtak. A klasszikus Thru the Mirror rövidfilm megidézésével kezdődik a nagy kaland, majd Yen Sid (az öreg varázsló) műhelyében folytatódik, ahol kétbalkezes egerünk megpecsételi az elfeledett Disney hősök birodalmának a sorsát. Nem csak a kifolyt hígítótól kell rettegnie a királyságnak, az éjsötét Fantomfolt is elszabadul, új fenyegetést jelentve a békés lakóknak. Az alternatív birodalom királya - Oswald nyuszi - immár nem csak féltékenységből tekint ellenfélként Mickey-re. A Fantom ereje teljében visszarántja az egeret a Wasteland-re, a tényleges kalandok pedig csak most kezdődnek Mickey számára.

Már a felütés előrevetíti azt a szomorú, melankolikus felhangot, ami az egész történetet végigkíséri. Mickey csupa tétova, bús lakóval fut össze, évek óta nem látott ismerősökkel, a régen otthagyott házzal, legjobb barátainak robotmásával... szinte felkavaró belegondolni, hogy egy fényesen csillogó birodalomnak létezhet ilyen árnyékos oldala is. Az alkotók nagy bátorságról tettek tanúbizonyságot, mikor ezt a síkot a divatos, konzum-Disney univerzum görbe tükreként ábrázolták. Láttunk valahol olyat, hogy a főhős arcával díszített kacatokból és játékokból építsenek a királyság központját szimbolizáló szemétvárat? Ez a fajta önkritika egyszer sem fordul át sajnálkozásba, a helyszínek és a történet nagyszerűen építi fel ennek az alternatív világnak a létjogosultságát, és remek érzéssel mutatja be Mickey identitását mind korunk, mind pedig a játék környezetének viszonylatában.

A sztori és egyúttal a játék félelmetesen lassan indul be. Az első két órában egy célunk van: megszökni a sötét kastélyból majd az azt követő, gremlinek által lakott, lepusztult vidámparkból. Az Epic Mickey fokozatosan és komótosan mutatja be mechanikájának elemeit. A platformer rész a szokásos duplaugrásra épít. Mickey könnyedén kezelhető, a makacs és beragadós kameranézet azonban szituációtól függően nagyobb ellenségünk lehet, mint a birodalmat ellepő sötét pacák. Az ugrabugra mellett egerünk Yen Sid varázsecsetével is fel van szerelkezve, amellyel festéket vagy hígítót képes lőni, rövid gombnyomásra spriccelni. A wiimote a célzást szolgálja, a nunchuk pedig a mozgáskoordinációért felel. A közelharcot sem spórolták ki, gyors rángatásra Mickey bepörög, mint a galaxisok közt ragadt Mario. A festékcsóvával tereptárgyakat rajzolhatunk, vagy egészíthetünk ki, a hígító pedig pusztítja a világot, lemossa a felesleges pályaelemeket. Figyelem - nem minden díszlet módosítható, csak az egyértelműen színezett, vagy szellemképpel jelölt részek. A harcban a festékkel a saját pártunkra állíthatjuk a szörnyecskéket, a hígító sugara viszont halálos rájuk nézve. Később a lélektelen robotikus rondaságok ellen már csak a közelharc és a hígító jelent megoldást, ellenük ne sajnáljuk használni a zöld matériát.

Egerünk idővel egyéb extrákat is felhasználhat ellenfelei és a pálya csapdái ellen. Kedvencünk a méretes televízió volt, mely maga elé szögezi a környéken lófráló mihaszna lényeket. Ugye mindenki érti az iróniát?

Ahogy kikerülünk a segítőkész gremlinek világából, a játék megnyílik előttünk, mint egy mesekönyv. Eljutunk a központi városba, az addig nem túl izgalmas akció-platformer játékmenet átmegy egy kicsit zeldás-kalandos, küldetésorientált rendszerbe. A városlakók ránk bízzák a problémáikat, mi pedig lehetőségeinkhez mérten próbálunk nekik segíteni. Az E-ticket, mint fizetőezköz értelmet nyer, a boltok temérdek bónuszt, vagy továbbjutást segítő tárgyat kínálnak. A régen látott karakterek között olyan arcok tűnnek fel, mint Horace és Clarabelle (tudjátok - a Donald Kacsa magazinokban is fel-felbukkanó ló és tehén), a klasszikus jóbarátok (Goofy, Donald, Daisy) pedig animatronikus formában léteznek e világban.( Az animatronikus eszközök, filmes szakmában trükk-kellékként használt robotok.) A birodalomban belebotlunk Walt bácsi szobrába, ahol az öreg kezét Oswald és nem Mickey szorítja, idővel az ócska stúdiódíszletek közt ragadt, mellőzött hősökért is megszakad a szívünk.

A lakóktól kapott feladatokat általában kétfajta morális megközelítéssel teljesíthetjük. A festék-hígító kettőssége a jó-rossz harcát szimbolizálja, ennek megfelelően alakulhatnak a questek, és azok megoldásai. Sajnos a játéktervezők nem sok tippet adnak arra nézve, hogy az eszközeinknek milyen hatása lesz a lakók lelkivilágára, gyakran kísérletezéssel bukik ki, hogy milyen következményei lehetnek a cselekedeteinknek. Ilyenkor marad a bosszankodás, és a checkpoint visszatöltése. Általánosan jellemző egyébként, hogy egy-egy küldetést több irányból megközelítve lehet megoldani - ez a szabadság hatalmas erénye a játék mechanikájának és túlmutat a műfajtársak megoldásain. Egy példával élve a főnökharcoknál is hasonló a helyzet. Tron világában Petetronic tartályát festékkel feltöltve a Pofa(tag) észhez tér és a mi oldalunkra áll. Később a fővárosban a helyi Pete megköszöni, hogy a barátját helyes útra tereltük. Tetteink tényleges hatással vannak a későbbi lehetőségeinkre.

Az Epic Mickey pályaszerkezetét is a központi városban látjuk át igazán először. Van a centrum, a hub zóna, onnan további településekre, jellegzetes Disney világokba vezet az utunk. A kalóztanyán, a jövő városában és a szellemjárta vidéken szintén törődnünk kell az ott lakók apró-cseprő problémáival. Gyűjtjük a pénzt, a további utazásokhoz szükséges energiacellákat, minden helyszínnél megküzdünk a környéket sakkban tartó főellenféllel, végül összeszedjük a menekülésünk zálogát jelentő rakéta darabkáit. A pályák nem egybefüggő területek, nem tudunk a térkép egyik sarkából elcaplatni a világ másik pontjába, a nyílt megközelítésnek a látszatát sem szeretné mutatni a program. A központból megnyíló világok egységnyi terekre vannak osztva - ezek alkotják a klasszikus értelemben vett “pályákat”. Itt jön a nagy csavar és a sokak által várt megoldás - Mickey e szintek között régi rövidfilmjeinek 2D-s platformer kivetülésein küzdi át magát.

Ezek a szintek egyszerű (és az egyszerű szót nem lehet eléggé hangsúlyozni) ugrabugrálós feladatokat kínálnak, az adott epizódok helyszínein . A lényeg, hogy a legnehezebben elérhető pontra rejtett filmtekercset összeszedjük, melyeket a város mozigépészénél beváltva két klasszikus Oswald mesefilmet, és többféle lootot lapátolhatunk össze. Igazán üdítő érzés ezeket a régies rajzokkal, és meseszép hátterekkel díszített szinteket bejárni, kivéve akkor, ha a questek teljesítése, és a hajtépő postázós feladatok miatt sokszor kell ugyanazon a pályán újra és újra keresztülcaplatni.

Prezentáció tekintetében az Epic Mickey több mint korrekt képet fest. Bár a HD konzolok szintjével nem éri meg összehasonlítani, azért a Wii-s kínálat javát lazán lealázza, és az előző generáció mércéjét is bőven átviszi. A 2D szekciók, szobák hátterei pengeéles textúrákat vonultatnak fel, a karakterek gyönyörűek és csodásan animáltak, az összkép pedig látványos a konzol képességeihez mérten. (Egy Kingdom Heartshoz viszonyítva is érezhető a technológiai fölény.) A játék audio részlegét meseszép szimfonikus tételek, pajkos dallamok, néha bizarr kollázsok alkotják. Sajnos a karakterek nem beszélnek, csak motyognak, akárcsak a többi tradicionális Nintendo játékban. A cikkírónak nem volt ellenvetése ezzel a megoldással szemben, de a tesztelés során odacsöppenő külső szemlélődők rendre megjegyezték ezt a hiányosságot.

Ahogyan egy festő kelléktára nem létezik hígító nélkül, így az Epic Mickey pozitívumai sem léteznek furcsa negatívumok nélkül. Furcsák, hiszen ezek jó részét kellő teszteléssel, plusz odafigyeléssel ki lehetett volna szűrni. A lemaradó, makacs és néha a legfaramucibb pozíciókba beálló kameráról már volt szó, de hasonló probléma van a célzással is. A célkereszt a képernyő síkján mozog, a célzott pontot viszont a térben pécézzük ki magunknak. A motor néha nem bír mit kezdeni a Mickey elé kerülő tereptárgyakkal, a kamera hirtelen váltásaival, és amíg mi vadul lőnénk a támadókat, addig Mickey a szomszéd sziklát, vagy a padlót spricceli vadul. Ha a parketta alatt hígítótenger hömpölyög, akkor ez azonnali halált is jelenthet. A halálozás után nem egyértelmű, hogy milyen feladat mellé tett már pipát a script. Van, hogy elölről kezdünk mindent, van, hogy a fél szint úgy marad, ahogyan az előző randalírozás során hagytuk.

Hasonló gondokat okoznak további script bugok is. Nyitva maradnak olyan járatok, amelyek korábban alternatív útvonal lehetőségek voltak, ezek a szakaszok olyan kapcsolókat billenthetnek be, amelyektől lenullázódik az addigi tevékenykedésünk is a pálya másik részén. A bizonytalanság sokszor lebeg a fejünk felett. Mi lesz, ha továbbmegyünk? Mi lesz, ha a harmadik útvonalat választjuk? Bukjuk a bónuszt? Bizony, az Epic Mickey nem figyelmeztet arra, ha valamit otthagyunk, nem vetíti előre a cselekedeteink következményeit. Visszatérni a kimaradt dolgokért pedig többször is lehetetlen, az utak nem mindig kétirányúak. A boltokban szerencsére a legfontosabb elhagyott bónusztárgyak megvásárolhatóak lesznek.

A küldetésekkel ugyanúgy pórul járhatunk. Nincs (vagy embertelen intuíciót követel a) száz százalékos teljesítés. Valamit-valamiért alapon működik a rendszer, ha továbbmész, a quest elévülhet, a városlakó vágya kielégítetlen marad. Az előbbiek ösztönzőleg hathatnak az újrajátszást figyelembe véve, de szerintünk fura tervezői döntés ez egy olyan programnál, amely embertelen mennyiségű bónusszal, kihívással kecsegtet.

Nem csak ezek a részletek mutatnak kiforratlan képet, de néha a platformer-szekciók is kiverik a biztosítékot. Egerünk hitboxa (ami a 3D karaktermodellt körülölelő, környezettel érintkező láthatatlan alakzat) túl nagy, a tereptárgyaké dettó. Túl könnyen akadunk fenn kiálló idomokon; ahol úgy gondoljuk, hogy elférünk, ott egy szikla sarkában akad fenn Mickey nadrágszíja. Az oldalnézetes ugrabugránál ez ugyanúgy felüti a fejét, sokszor betalál és elsodor a sebzést okozó akadály, amelyet Mickey látható modellje alapján jól mérünk fel. Nem húsbavágó, minden pillanatot beárnyékoló probléma ez, de jobb lenne az élet nélküle.

A festék-hígító pároson sem a kiforrottság jelei mutatkoznak - látszik, hogy a fejlesztők még nem tudták teljes mértékben kiaknázni a rendszerben rejlő lehetőségeket. A játék nehézségi tüskéi is a festegetős-eltünetős mechanikához köthetőek, ugyanis egy-két kötelező tárgy a lehető legillogikusabb helyen van elrejtve. Ilyenkor marad a teljes pálya szisztematikus lepusztítása. Ezek a részek viszont kapóra jöttek, hogy eszembe juttassák, milyen is volt abban a korban játékosnak lenni, amikor nem rágtak a szánkba minden következő lépést... A végigjátszás egyébként alsó hangon tizenöt órát igényel, de a gyűjtögetők ezt akár húszig feltornászhatják. Tartalomnak nincs híján az egérmese.

*A Disney legendárium újabb arculatot kapott. Spector és csapata olyan oldalát mutatja be a Mickey univerzumnak, amelyet azelőtt még senki sem mert. A játék is bátor területekre merészkedik; sokat vállal, ígéreteit azonban nem tartja be maradéktalanul. Az Epic Mickey-ben - csakúgy mint Oswald királyságában - keveredik a múlt és a jövő. Ez a fajta kettősség felveti a kérdést, hogy HD konzolon miként sikerült volna megvalósítani a kalandot, és esetlegesen a jövőben mi lesz a széria további sorsa.

Minden negatívuma ellenére az Epic Mickey egy lebilincselő élmény marad. Méregerős hangulata, remek története rabul ejti az embert, a tartalom és a prezentáció feledteti a hibák nagy részét. Wii tulajdonosként kihagyhatatlan cím, de a HD játékosoknak is látni kell.

Nem úgy vonul be a történelemkönyvekbe, mint az akció-platformjáték, amely megreformálta a műfajt, hanem úgy, mint amelyik megpróbálta.*