Endless Ocean: Luminous - sekély e mélyTeszt

Az Endless Ocean játékok mindig a felfedezés öröméről szóltak, relaxációs gameplay mellett, apró, japán konzoljátékos mechanikákkal megszórva. A "relax" fontos címke a játék mellett - a Luminous is ezzel hirdeti magát, amire valljuk be, sokszor szükségünk is van felfordult világunkban. Búvárként tehát a ringató vizeken kell ismerkednünk az élővilággal, szkennelgetnünk a lényeket, valamint a jelen játék vezérfonalát jelentő ősi világ nyomait kutathatjuk. A sztorimód rövid, már-már viccesen aprócska szeleteket kínál, mintegy tutorialként a nagyobb úszásokhoz. A nyílt vízi felfedezés közben pedig akár több száz egyedet is belistázhatunk a szenzorunkkal, gyűjthetjük a kincseket, vagy rátalálhatunk ritka, olykor misztikus lényekre, esetleg az ősi kultúra maradványaira.

A sztoriban való haladást a kutatómunkánk is segíti - a pályákat ugyanis idővel csak bizonyos mennyiségű szabadmerülés során listázott jószág után tudjuk továbbvinni. Ezek a mesterséges, haladást gátló kapuk nem igazán kívánatosak, de értjük, hogy a "terepre" akarnak a fejlesztők vinni minket, mert a sztoriban és a küldetésekben nem sok kakaó van. Jó pont a közös merülés. A meghatározott elemekből random generált térképek kódokkal megoszthatóak, de az épp adott merülési eseményeknek is van kódsora, amivel haverokat csábíthatunk magunk mellé chillezni.

Hangulat szempontjából tényleg egy lazulós, felfedezős tenger alatti világ tárul a szemünk elé, viszont a mechanikák annyira felszínesek, hogy bármilyen mélyre úszunk is, hamar kifullad a felfedezősdi. A játék inkább hosszú távon, ritka elővételekkel marad szórakoztató. Ha valaki gyorsan akar benne haladni, akkor pontosan ilyen tempóban fog motivációt is veszteni. Ráadásul az elődök ismeretében sok mindent hiányolhatunk. A vékonyka fejlődési réteg és a kincskeresés sem pótolja a korábbi részek "szárazföldi" részeit, vagy a második rész újítani akaró apró mechanizmusait. A nemrégiben tesztelt [Loddlenauts]() is például "nintendósabb" és komplexebb volt játékmenete tekintetében, mint az EOL, ez pedig sokat elmond az Arika új kiadványáról.

Mint ahogy az a meglepő fordulat is is, hogy a játék mindenféle kezdőképernyők helyett egy "Mission 01" jellegű felirattal, és in medias res úszkálással fogadott. A játék felhasználói felülete ilyen pórias, és sajnos a Wii időket idézi. A letisztultság viszont sokszor inkább "szuper egyszerűnek", urambocsá primitívnek hat már, mintsem a japános mérnöki precizitás tükrének. A játék látványa is elmarad az elvárásoktól. A legjobb pillanataiban tud megkapó lenni, de amint a lényeket, a búvárt vagy a bevilágítást kezdjük el részleteiben nézni, rájövünk, hogy egy 3D-s mobiljáték szintjét hozza csak a program. Eskü, megnéztem 1-2 emulátoros videót a korábbi címekből, amelyek nagyfelbontáson gyanúsan hasonló látványt kínáltak.