Ian Livingstone - Az óriások árnyékaKönyv

Azt megszokhattuk, hogy a legtöbb új Fighting Fantasy könyvnél figyelnek arra a szerzők, hogy kevésbé ismert, korábban nem túlírt helyszínekre kalauzolják el az olvasókat, így fedve fel kötetről kötetre egyre többet Nyugat-Allansiáról. Épp ezért egy kicsit meg is lepődtem, hogy Az óriások árnyékában a Tűzhegy gyomrában teszünk elsőként látogatást, mert bármennyire is ikonikus státusza van ennek a labirintusnak a sorozatban, úgy gondolom, hogy egy kicsit túl lett már írva, ezért nem a fan-service ugrik be elsőre, ha újra olvasunk róla, hanem inkább a "vótmá" ismerős érzete. De szerencsére a 2022-ben megjelenet könyv nem sokat időzik a Tűzhegyben. Bemegyünk, rekordidő alatt megtaláljuk a kincset, amiért érkeztünk, majd kisebb bénázásunknak köszönhetően rászabadítjuk a világra a címben említett, és a borítón is szereplő óriásokat. Úgyhogy amilyen gyorsan érkeztünk, olyan gyorsan távozunk is a helyszínről. Shadow of the Colossus rebooted - egy kicsit (na jó, teljesen) másképp.

No nem csak azért válik hamar sietőssé a dolgunk, mert menekülünk, hanem mert megpróbáljuk jóvátenni a hibánkat, és megállítani az óriásokat. Ehhez pedig a keletre található Hamelin városa és a Holdkő-dombok jelentik a kulcsot, úgyhogy arra vesszük az irányt. Az óriások árnyéka mindenhonnan merít. Van benne jó adag dungeon crawling az elején és a végén, hosszú, eseményekkel teli utazás, valamint egy város bejárása is. Kétségkívül ez utóbbi a könyv legérdekesebb része, Hamelinben ugyanis érkeztünkkor éppen vásárt tartanak, mi pedig be fogjuk járni az egész települést. Árusokkal alkudozunk, versenyeken veszünk részt, többször is kirabolnak, meglátogatunk mindenféle mesterembereket - tulajdonképpen egyszerre szórakozunk és fedezünk fel, az egymást keresztező utcákhoz akár még kisebb térképet is érdemes rajzolni. A kavalkád valóban színes és sokkal kiszámíthatatlanabb, mint a labirintusok egymást követő, néha randomnak ható termei, ráadául a település felépítése logikus és egyértelműen van benne rendszer - ezt nem feltétlenül szoktuk elvárni a Fighting Fantasy sorozattól, itt mindenesetre megkapjuk.

A történet végén ismét egy klasszikus labirintusban kötünk ki, ami valljuk be, nem igazán egyedi, lehetne tulajdonképpen akárhol Titán világán. Ami mégis időről időre kiránt a már-már rutinszerű lapozgatásból, azok az illusztrációk. Azt is megszokhattuk már, hogy 1982 óta legalább annyira szórakoztatók a kötetekben megtalálható fekete-fehér rajzok, mint maguk a történések, de még ebben a környezetben is ritka, hogy ennyire kimagasló minőségűek és egyedi stílusúak legyenek. Gyorsan utána is néztem Mike McCarthynak, aki sajnos nem illusztrált ezen kívül más köteteket, de annak idején a Lionhead vezető konceptese volt, a Fable játékok képi világának megalkotása többek között az ő személyéhez is kötődött. Pazar munkát végzett ezúttal is, olvasás után még kétszer végiglapoztam a könyvet csak a képek miatt.

Az óriások árnyéka minden szempontból klasszikus Fighting Fantasy könyv, nem csak zsákbamacskát nem árul, de se a szabályrendszeren, se a bevált formulán nem változtat semmit, simán megjelenhetett volna akár 30-40 évvel ezelőtt is. Ezért aki szereti Ian Livingstone történeteit, pont ugyanazt fogja ezúttal is kapni, amit már megannyi alkalommal. Ez egyszerre előny és hátrány is lehet, újdonságot mindenesetre ne várjatok. Azt se igazán jelenthetjük ki, hogy egyfajta best ofról lenne szó, mert kevés olyan része van, amire tényleg illene a "legjobb" jelző, bár a Hamelinben játszódó városi szakasz és a vásár hangulatának átadása és a végső bossharc kimondottan jól sikerült. Meg a fantasztikus képek. No a végén még kiderül, hogy a középszerűnél mégiscsak sokkal jobb az összkép.