Tormented Souls IITeszt

Azt mondják, a régi dolgok húsz év után újból divatba jönnek, ezek a nosztalgiahullámok pedig a gamingben is rendre elérik a partokat. A klasszikus túlélő-horroroknál nehéz tökéletesebb példát találni a jelenségre, amilyen hirtelenséggel haltak ki (vagy ha úgy tetszik: alakultak át) ugyanis a 2000-es évek elején, épp úgy bukkantak elő újra a semmiből néhány éve, elsősorban az indie szcénán keresztül. És bár modern klasszikusok nem születtek, egy-egy cím azért eljutott a komolyabb hírnévig: a Tormented Souls mindenképpen ilyen volt, mely most egy még ambiciózusabb folytatással száll versenybe az említett titulusért.

Kevés olyan játékot tudnék mondani, amik annyira meghatározták volna videójátékos pályafutásomat, mint a korai Resident Evil- és Silent Hill-epizódok, így nem véletlen, hogy egy mai napig tartó szerelem alakult ki bennem a műfaj iránt. Ezzel együtt mégis kicsit értetlenül állok a jelenség előtt, a régimódi túlélő-horrorok bája és sajátossága ugyanis valójában nem több, mint technikai limitációk és kényszermegoldások egyvelege. Persze, a rögzített kamerás perspektíva, a legkevésbé sem játékosbarát harc vagy éppen a limitált mentési lehetőségek tökéletesen alájátszottak a félelemérzetnek és a feszültségnek, de ezek már akkor és ott is inkább ügyes, mintsem jó dizájnmegoldások voltak. Amiből főzni lehetett, abból ezen limitációkon keresztül tudták kihozni a maximumot – nem véletlen, hogy az első Resident Evil 2002-es remake-jénél sokan úgy érezték, hogy elértük a műfaj csúcsát, és ideje továbblépni. Ez végül meg is történt – ma már a Resident Evil 4 által kitaposott modern ösvényen haladunk. Hogy mire akarok kilyukadni? Leginkább arra, hogy bármennyire is jól hangzik modern feltételekkel visszatérni egy 20 éve hibernált zsánerhez, maga a feladat nem egyszerű, hiszen ezek a játékok tele vannak olyan megoldásokkal, amik nem öregedtek jól. Én ettől még persze imádom őket. Sőt, egy kis extra stilizálással még rá is lehet erre játszani. Az azonban egy fals elgondolás, hogy van itt nekünk két évtizednyi know-how, amit ügyesen be lehet építeni – és erre a Tormented Souls is rámutat.

Caroline és húga hiába élték túl az első rész borzalmait, most valami még szörnyűbb vár rájuk, a folytatáson pedig már az első perctől érződik, hogy valóban egy nagyszabásúbb, ambíciósabb játékot álmodtak meg a chilei fejlesztők. Itt jön azonban az említett plafon: a Tormented Souls II egyáltalán nem érződik húsz évvel jobbnak, mint a műfaj utolsó klasszikus képviselői. De még öttel sem. Ami önmagában nem baj, mert aki szereti ezeket a címeket, az nagyon jól el fog vele szórakozni, különösebb új ízre azonban nem érdemes számítani sem a játékmenet, sem pedig a tematika terén. Végig az volt az érzésem, hogy a készítők képtelenek voltak félrerakni rajongásukat, és meg sem próbáltak valami kicsit is eredetit alkotni: a történet a Silent Hill okkultista és a Resident Evil szörnyekkel kísérletezős megközelítését próbálja egybegyúrni, a helyszínek pedig gyakran még konkrét kameraszögekkel is megidézik az inspirációs forrásokat – emiatt végig úgy éreztem, hogy olyan utcákat, folyosókat és bunkereket kell felfedeznek, melyekben számtalanszor jártam már. Emiatt pedig mindenképpen maradt bennem hiányérzet – azzal együtt is, hogy jól mindeközben tényleg szórakoztam.

Merthogy a játékmenet nagy vonalakban abszolút rendben van. A helyszínek például hiába nem eredetiek, a felépítésük kiváló: még mindig szuper élmény, ahogy a fejtörőkön és a megszerezhető “kulcsokon” keresztül folyamatosan bővül a játéktér, miközben végig ott ólálkodik az az érzés, hogy fogalmunk sincs, mi vár ránk a következő sarkon túl. Ilyen szempontból a Dual Effect elvégezte a házi feladatot: sajnos gyakran bele lehet futni olyanokba indie fejlesztőknél, hogy nem tökéletesen értik, pontosan mi miatt működnek jól egyes műfajspecifikus játékelemek, itt azonban a pályadizájn kívül-belül hibátlan, amiért jár a dicséret. A harc már más tészta: a szűk terekhez és Caroline adottságaihoz viszonyítva túlságosan gyorsak és agresszívak az ellenfelek, amit a dodge mozdulat implementálásával igyekeztek ezúttal is ellensúlyozni, de ez pont annyira esetlen (pláne az illúzióromboló, de mechanikailag persze szükséges i-frame-mel), mint maga a tank-irányítás (ami egyébként nem kötelező). Ilyen téren tanulmányozhatták volna kicsit többet a régi nagyokat, a fegyver- és szörnydizájn, illetve az ellenfélleosztások háromszögében ugyanis gyakran éreztem úgy, hogy kicsit elcsúszott az egyensúly.

Az említett negatívumok ellenére egyébként a történet végére nem maradt bennem negatív szájíz, ami határozottan pozitív, az első résznek ugyanis a legkevésbé sem voltam rajongója. Az ismerkedés ráadásul itt sem indult jól: a Tormented Souls II első egy-két órája szerintem piszok nehéz, brutálisan kicentizett munícióval és gyógyító itemekkel – ha az opcionális zsákutcába rejtett shotgunt nem szeded össze időben, akkor (nyilván a “vak” első végigjátszásból kiindulva) alighanem teljesíthetetlen is. Ezt a nehézségi tüskét nem igazán tudtam hova tenni, pláne azok után, hogy az első boss után mennyire bőkezűvé válik a játék (néha kicsit talán túlságosan is). Ezen kényelmetlenséget leszámítva azonban végig benntartott és sodort magával a játék, méghozzá jó sokáig, a halálokkal, újrakezdésekkel és opcionális kitérőkkel ugyanis simán el lehet érni akár a 15-20 óra játékidőt is első nekifutásra (a nyers számláló nekem bő 11 órát mutatott az első menet végén), ami határozottan erős ebben a műfajban. És ami fontos: mindeközben egyszer sem válik unalmassá – hiába nem eredetiek a helyszínek, a hosszuk legalább ideális, és a fejtörők is kellően változatosak (még ha a nagy részük teljesen random is tematikában és életszerűségben, de ezt már megszoktuk ebben a műfajban).

A meglehetősen csiszolatlan első rész után félve ugrottam fejest a Tormented Souls II-be, és bár továbbra is vannak amatőr megoldásai (sajnos még mentésvisszatöltést is igénylő game breaking bugba is belefutottam – sokakkal egyetemben), összességében egy jobb, színvonalasabb, tartalmasabb és szórakoztatóbb játékot kaptunk a folytatás képében. Ami nagyon fontos, hogy új élményeket nem szabad várni tőle: ha játszottál a régi Resident Evil- és Silent Hill-játékokkal, akkor lényegében mindent láttál már, amit a Dual Effect alkotása nyújtani tud. Ha azonban ez elegendő számodra, akkor egy szuper nosztalgiatrip vár rád a túlélő-horrorok érintetlen borzalmaiba.

PLATFORM PC, PS5 (tesztelt), Xbox Series
KIADÓ PQube FEJLESZTŐ Dual Effect
MEGJELENÉS 2025. október 23. ÁR 11 290 Ft / €29,99