Néha elmerengek azon, hogy az ember életében a megszokások és a mindennapi apró kis rituálék mennyire fontosak. Ezeket legtöbbször észre sem veszed. Például amikor reggel felkelsz, elkészíted a kávét, beülsz a kedvenc foteledbe, és minden nap ugyanazzal a mozdulattal kevergeted a forró italt, nem gondolsz az aznap váró nehéz és megterhelő feladatokra, csak az első kortyokra, amitől úgy érzed feltöltődsz energiával és élettel. Vagy amikor elhelyezkedsz a kanapédon egy jó könyvvel, és tudod, tiéd az az egy óra énidő, és ilyenkor szabadon átadhatod magad az irodalmi élményeknek. Valahogy így vagyok a videojátékok között a Dragon Questtel.
A DQ sorozat videojátékos életem egyik legbiztosabb pontja. Nem is a játék a fontos igazán, hanem a hozzákapcsolódó szertartások rendszere. Megveszem – szigorúan a dobozos változatot! –, nézegetem az art worköt, olyan mintha még mindig 1994-et írnánk, amikor videojáték kölcsönzőből vittem haza a legújabb szerzeményeket, és közben izgatott vagyok, pedig pontosan tudom mi fog történni. Egy fantasztikus kaland vár rám. A DQ egy hangulat, egy érzés. Nem lehet csak úgy betenni a gépbe, játszani vele egy fél órát. Nem! A játékra rá kell hangolódni, hogy meglegyen az összhang, a flow, a kaland és a fantázia legteljesebb akarása, a szándék, hogy én most elmerülök egy másik világba, és kicsit újra az a 12 éves gyerek lehetek, aki őszinte szeretettel és kíváncsisággal állt neki minden elé kerülő játéknak. A Dragon Quest kiszámítható, mondhatnánk, amit rögtön cáfolnék is, hiszen mindig van egy olyan fordulat, ami valahogy meg tud rázni. A játékmenet tekintetében pontosan tudom mire számítsak, patikamérlegen adagolt konzervatív JRPG élményre, ami soha nem akar több lenni annál, mint egy fantasy mese, aminek egyetlen célja az elmúlt 40 évből, hogy magas szinten szórakoztassa a játékosokat. A DQ-t maga a diszkrét, kedves báj, aminek a pihentető esszenciáját nem megmagyarázni és megragadni kell, hanem átélni. A Dragon Quest III HD-2D pedig erre tökéletes alkalom.
Soha nem csináltam titkot abból, hogy az elmúlt évtized legjobb JRPG-jének a Dragon Quest XI-et tartom, egy olyan referencia pontként gondolok rá, ami nemcsupán a széria, de a teljesen zsánerben mércét jelent számomra. A sztoriját, a világát annyira éltem néhány évvel ezelőtt, amit akár rajongásként is definiálhatunk, így hihetetlenül boldog voltam, hogy a sorozat atyja, Yuji Horii úgy döntött, hogy remake-elik az úgynevezett Erdrick-trilógia valamennyi epizódját, azaz az első három részt. Nyílt titok, hogy a XI, az Erdrick-trilógia gigantikus prequel-je volt, amelynek folytatása a DQIII, amit aztán sztoriban az első, majd a második rész követ. Ez az oka, hogy a harmadik rész remake-je jelent meg először, majd jövőre az első két epizód fog érkezni. (Vajon a DQXII kapcsolódni fog ezekhez, de jó lenne már tudni!?) A harmadik részből kiderült, hogy a készítők éltek azzal a lehetőséggel, hogy szorosabbra fűzzék a trilógia, vagyis inkább quadrológia egymásba fonódó szálait.
Három elvárás horizont felől közelíthetünk a DQIII remake megítéléséhez. Az ősrajongók irányából, a DQXI, és a hasonló remake-ek, jelesül a tavalyi Star Ocean 2 felől. Ne feledjük, a DQ3 először 1988-ban jelent meg NES-re. Egy 36 éves játékot nagyon nehéz alapvetően remake-elni úgy, hogy modern legyen, és ne sérüljön az eredeti matéria. Ilyenkor az első kérdés, hogy milyen célközönséget akarnak a remake-kel megszólítani. Azt tudni kell, hogy a DQ széria esetében, ha felmerül a kérdés, hogy melyik a legjobb számozott rész, akkor a harmadik epizód mindig előkelő helyen szerepel. Mondhatnánk rajongói kedvenc. A remake tekintettel van erre, nem akarták a teljes játékot a sarkából kiforgatni, ez alapvetően egy ’86-os játék, új grafikával, és kicsit modernizálva. Baj ez? Alapvetően azért nem az, mert koncepcionális döntés van mögötte, azaz tudatosan a régi rajongóknak készült szerelmeslevéllel van dolgunk. Azt is hozzá kell tennem, hogy a DQ3-nak már több remake-je volt, például SNES-re vagy akár mobilokra is, utóbbi Switch-re is megjelent. Ezzel együtt a mostani változat a tökéletes Dragon Quest III kiadás. Tartalmilag alapos boostot kapott a játék, van plusz fejezete, sok-sok újdonság, tonnányi post game kontent. Ellenben, ha nincs mögöttünk DQ-s múlt, azaz új belépők lennénk, akkor ne ezzel az epizóddal próbálkozzunk először.
Kicsit hasonló a helyzet akkor, ha a DQXI volt az egyetlen játék, amivel korábban játszottunk a sorozatból, mert a visszalépés érzése lehet rajtunk úrrá. Van ugyan sztori, de sokkal egyszerűbb, mint a XI-ben, inkább csak funkcionális. A DQXI után a III olyan érzést kelt, mintha A Gyűrűk ura után kezdjük el olvasni a Hobbitot. A karakterek például csak nevek és kasztok, nincs személyiségük, így, ha valaki a jó szereplők és az interakciók miatt szereti a JRPG-ket, akkor az csalódni fog. Viszont az is igaz, hogy ha XI rajongó vagy, akkor ezzel együtt is, ki ne hagyd ezt az epizódot, nem fogod megbánni! Az egyetlen pont, ahol fejlődött a sztori, az a főhős és édesapja kapcsolatának mélyítése, ami egy nagyon jó ötlet volt a készítők részéről.
Azonban a mai remake mércének is csak részben felel meg a kiadás. Az SO2 remake hozzászoktatott a játékosbarát megoldásokhoz, amiből a DQIII remake vett át dolgokat (mindig jelölik pld. hogy hova kell menni, a párbeszédek pedig a recall-lal újra nézhetők), Jó ötlet, hogy a nehézség is skálázható, akár menetközben választhatunk a három fokozat közül. A legvitathatóbb pontja a játéknak a random harcok jelenléte, ami a mai játékosok többségének biztosan nem fog tetszeni. És jogosan, én bírom az ilyet, de amikor egy dungeonban vagyunk azért nem volt mindig kedvem a 20. felesleges összecsapáshoz (Holy Water használat előnyben!), még szerencse, hogy van auto-save, ami nagy könnyítés. A harcoknál szerencsére lehet a sebességet is feljebb tekerni, ezt érdemes megtenni, különben olyan mintha lassított felvételben menne a klasszikus körönként zajló akció. Grindelni is kell, mert enélkül nem fogunk túl jutni az akadályokon (Kivéve, ha levesszük a nehézséget!) de azt hiszem ez talán nem akkora meglepetés. Kíváncsi vagyok az ennél sztoriban és játékmenetben sokkal kezdetlegesebb első és második részt, hogyan fogják felújítani, mert picit jobban bele kell majd nyúlni az alapokba. Talán nem véletlen, hogy több mint fél évet kell majd rájuk még várni. A remake-hez a manapság divatos 2D-HD formulát választották a készítők, ami kiváló döntésnek bizonyult. A DQ meseszerű látványához, nagyon jól áll ez a megoldás. A helyszínek szépek, nagyszerűen átjön a meseszerű jelleg.
Mindezekkel együtt nagyon örülök, hogy a DQIII remake így és ebben a formában jelent meg, és boldog vagyok, hogy belátható időn belül jön a következő két rész is (aztán nehogy itt megálljanak!). A XI megjelenése óta hosszú idő telt el, vágytam már egy klasszikus DQ-s élményre. Élvezetes volt újra kardot ragadni a gonosz ellen, elindulni a világban, felfedezni, tápolni, metal slimokat hajkurászni, megpihenni valamelyik félreeső fogadóban, mini medálokat és szörnyeket gyűjteni és bajnokságokon indulni, variálni a kasztokkal, megállni a sztorival és felfedezni, egyszerűen hallgatni Koichi Sugiyama immár nagyzenekari hangzású dallamait, vagy csak elmerengeni Akira Toriyama isteni karakterein és dizájnján (Isten nyugosztalja mindkettőt!). Otthonos, pihentető érzés volt újra belépni, a DQ világába. Definitív JRPG élményt vártam modern köntösben, és ezt maximálisan meg is kaptam. Nekem ez mindent megér.
FEJLESZTŐ: Square Enix, ARTDINK | KIADÓ: SquareEnix | PLATFORM: Switch (tesztelve), Playstation 5, Xbox Series X/S, Xbox One| MEGJELENÉS: 2024. 11. 14. (konzolos változatok) | ÁR: kb. 23000Ft
A tesztpéldányért köszönet a Cenegának!