DeathloopTeszt

Bozótvágó a mellkasba. Ezzel a látványos jelenettel nyit a Deathloop, az pedig pillanatok alatt világossá válik, hogy bármennyire is igyekeztek a készítők az időhurkot a játék középpontjába állítani, valami sikeresen ellopja előle a show-t. Ez pedig nem más, mint Colt és Julianna kapcsolata. A két karakter közti kémia már az első percektől kezdve tökéletes, a látszólag mindent tudó orgyilkos élcelődésére Coltnak jut egy vagány egysoros, a kettőjük csipkelődése az, ami a játék ismétlődő szakaszait megtölti élettel.

Erre pedig szüksége is lesz, ugyanis bármennyire is próbál az előd által kitaposott úton járni, a Deathloop bizonyos szempontokból kevesebbet nyújt, mint a Dishonored. Az első néhány hurok teljesítéséig nemes egyszerűséggel nem éri meg a helyszínek felderítésével szöszölni, az arzenálunkat bővíteni, ugyanis a nap végén (és ezt most szó szerint kell érteni) bukjuk mindazt, amit addig begyűjtöttünk.

4 napszak, 4 terület, 8 célpont. Ennyi jelenti a Deathloop magját, ezek megfelelő kombinációjával kell elérnünk, hogy Colt 24 óra leforgása alatt végezhessen az összes kulcsfontosságú személlyel, akik az időhurkot mozgásban tartják. Ez elsőre kicsit soványnak tűnik, azonban a készítők igyekeztek a lehető legjobb módon építeni a némileg kötöttebb helyszínek változatosságára. Bizonyos események csak adott napszakban történnek, a reggel még biztonságosnak ítélt útvonalat estére ellepik az őrjáratok, korábban kihalt utcafrontok telnek meg élettel. Vagy épp ellenkezőleg, a reggel még a házak előtt lézengő őrök az éjszaka során a téren gyülekeznek, így teremtve új lehetőségeket.

A fentiekkel kicsit ellentétben áll, hogy a Deathloop ugyanakkor meglehetősen meg is köti a kezünket, már ami Colt fejlesztését, erősítését illeti. A fegyverek esetében ugyanazon golyószóróknak találhatjuk meg a fejlettebb változatait, erre pedig már csak azért is lesz szükség, mivel a legócskább verziók hajlamosak besülni, ezzel akár egy tűzharc közepén rákényszeríteni arra, hogy rögtönzött javításba kezdjünk. Ezen felül a jobb típusok több fejlesztési lehetőséggel rendelkeznek, sőt, a legjobbak egyedi képességeket is kaptak, mint a beépített hangtompító vagy a mérgező lövedék.

A lőfegyverek mellett nem hiányozhatnak a különleges képességek sem, melyeket az egyes célpontok likvidálásával szerezhetünk meg, némelyikük pedig a már megszerzett mozdulatokhoz ad további fejlesztéseket. A fegyvereinket és Coltot is felvértezhetjük különféle módosítókkal, előbbiek a pontosabb célzástól a nagyobb táron át a gyorsabb tüzelésig minden kötelező opciót felvonultatnak. Utóbbiak esetében pedig az egyszerűnek számító nagyobb életerőtől kezdve az olyan egyedi lehetőségig, mint az ellenfelek célzásának befolyásolása vagy az életerőből történő képességhasználat találhatunk fejlesztéseket.

Az egész rendszert pedig az időhurok sajátossága bolondítja meg. Ennek értelmében Colt minden napot ugyanúgy kezd, vagyis a felszerelése is mindig adott lesz. Ennek leküzdésére és a már begyűjtött képességek és tuningolt fegyverek megőrzésére szolgál az Infuse rendszer. A Blackreef szigetén zajló anomália nem csak az időhurok létezését teszi lehetővé, de egyben azt is, hogy a hurokban rekedt tárgyakból és ellenfelekből időfoszlányokat nyerjünk ki. Ezen maradványokat használva biztosíthatjuk, hogy a ciklus újrakezdésénél az általunk kiválasztott fegyverek, képességek és fejlesztések velünk maradjanak, ezáltal minden egyes körben erősebbek, hatékonyabbak legyünk.

Bár az Infuse lehetőséget ad rá, hogy a fölöslegesnek vélt tárgyakat beáldozzuk a többi megtartása érdekében, de még ezzel együtt is kimondottan költséges tud lenni egy-egy fegyver vagy képesség megőrzése. Emiatt előfordulhat, hogy csak azért leszünk kénytelenek újra és újra lepörgetni a ciklust, hogy kellő nyersanyagot halmozzunk fel egy későbbi körre. Szerencsére a tárgyak egy részének helye mindig fix, így például egy tökéletes SMG-t mindig ugyanarról a polcról emelhetünk le.

Ez a fajta kötöttség még nem is lenne olyan zavaró, azt nagyobb problémának éreztem, hogy a Dishonored alapjai shooterként kevésbé működnek. Amikor csak lopakodunk, lesből intézünk el ellenfeleket és a helyszíneket derítjük fel, akkor azt nyújtja, amit egy Dishonoredben megismerhettünk, amikor azonban tűzharcba keveredünk, kicsit veszít varázsából az egész. A kezdeti ócska, bóvli fegyverek besülnek, a köztük való váltás picit körülményes és Colt mozgása is kissé darabosnak, esetlennek hat. Szerencsére a képességek használata ezt valamennyire tudja ellensúlyozni, azt azonban kicsit beszédesnek találtam, hogy úton-útfélen találunk telepített gépágyúkat, amiket az oldalunkra állíthatunk, valamint hogy (konzolon) a beállításokban alapértelmezettként maximumra van állítva a célzásrásegítés. Mintha a fejlesztők is érezték volna, hogy önmagában a lövöldözés nem lesz elég.

A ciklus másik oldala

Az időhurok Julianna szemszögéből

A fejlesztési megkötésekről és a lövöldözés negatívumaira már kitértem, van azonban még egy oldala a Deathloopnak, ami szájhúzásra késztetett. Nevezetesen a játék nem igazán rendelkezik saját arculattal. A Dishonored világát és megjelenését átjárta az Arkane által csak "whalepunkként" aposztrofált stílus, míg a Prey futurisztikus letisztultsága élesen elkülönítette ettől. A Deathloopon bár érződik egyfajta '80-as évekbeli retro hangulat, helyszínei mégis olyan érzést keltenek, mint a csapat korábbi játékai keverednének benne. Az épületek nagy része mintha csak Dunwall vagy Karnaca utcáiról köszönt volna vissza, a modern kutatóintézetek pedig a Prey űrrezidenciáit idézik. Hasonlóan ismerősek lehetnek a képességek is, melyek között megtaláljuk az ellenfelek összekapcsolását vagy a gyors teleportálást.

Azt is kicsit negatívan konstatáltam, hogy a kulcsfontosságú látnokokon túl a játék összes szereplője arctalan manökenfigura. Persze, a készítők adnak magyarázatot arra, hogy miért visel mindenki maszkot a szigeten, de ennél még a Dishonored lépten-nyomon visszaköszönő, azonos arcon osztozó NPC-it is jobbnak tartottam.

Bár egyediséggel nem kimondottan vádolható a Deathloop, hangulat terén nem kell szégyenkeznie. A már említett Colt-Julianna civódás, a retro körítéssel nyakon öntött Blackreef, valamint a tereptárgyakra vetített feliratok könnyűszerrel adnak egy sajátos élt a játéknak, ahogy a Void Engine is hozza a csapat korábbi címeiből már ismerős látványt.

A Deathloop hozza azt, amit az Arkane korábbi játékaiból ismerünk: egy izgalmas helyszínt, érdekes történettel, kreatív szabadságot nyújtó játékmenetet, nyakon öntve különleges képességekkel, mindezt pedig a rájuk jellemző vizuális dizájn egészíti ki. Kár, hogy mindemellé némileg kötöttebb előrehaladás és kissé esetlen lövöldözés párosult.