Metal Gear Solid V: Ground ZeroesTeszt

A számozott Metal Gear Solid folytatások esetében akár hagyománynak is mondható, hogy a játék a fősztorihoz kapcsolódó, a későbbi történésekhez képest a múltban játszódó, azokat felvezető prológussal indul. Az MGS2 esetében ez volt a Tanker-küldetés, az MGS3-ban pedig a Virtuous Mission. A Metal Gear Solid V büszkén folytatja a hagyományt, annyira, hogy ezúttal a prológus fizikailag is elkülönül a főjátéktól. Külön lemezen, vagy külön letöltésként juthatsz hozzá, külön árcédulával, és Ground Zeroes-nak hívják.

A Ground Zeroes pontosan az, aminek az utóbbi fél év információi és videói alapján gondoltad: MGSV Prologue, óvatosan porciózott kóstoló az „igazi” Metal Gear Solid V-ből, a Phantom Pain-ből. Csodálkoztál azon, hogy a trailerek miért mindig ugyanazt az egy helyszínt (az Omega tábort) mutatják? Azért, mert tényleg csak egy helyszín van a játékban, és az az Omega (fogoly)tábor, a modernkori Guantanamo 1975-ös verziója. 1975, vagyis (ismét) a múltban járunk, az MGSV a Metal Gear széria hosszadalmas előzménytörténetének újabb felvonása. Big Bossal, és mindenkivel, aki az előző (nem számozott) epizódban, a Peace Walker-ben jelentősebb szerephez jutott, és nem halálozott el.

Ha a mostanra már a sorozat rajongói számára is nehezen követhetően szövevényes sztori kedvéért játszol MGS-t, a Ground Zeroes keveset kínál. A GZ a PW direkt folytatása, annyira, hogy a PW ismerete (a sztorié, legalábbis) elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsd, mi a fene is történik a képernyőn, kik ezek az emberek, miről beszélnek, és mi ez a sok furcsa nevű szervezet. Mivel a GZ rövid, a Kojima Production védjegyévé vált, jó hosszú, és jó látványos valósidejű átvezető animációkból sem kínál sokat, konkrétan kettőt kapsz, egy intrót és egy outrót, ha úgy tetszik - a bevezetőt teljes egészében láthattad korábban, a végét meg úgy ötven százalékban az eddigi trailerekben.

Sztori-küldetésből pedig pontosan egy van. Igen: egy darab. Az Omega táborban, Big Boss a PW-ben feltűnt Chico-t és Paz-t szabadítaná ki, mert (a PW-ben tárgyalt okokból) jó oka van rá, hogy kiszabadítsa őket. A művelet átlagos játékost, átlagos képességeket, és átlagos haladási sebességet feltételezve maximum másfél óra alatt teljesíthető. Függöny, jöhet a záróanimáció, a végén rövid Phantom Pain promó, várunk vissza a folytatással, kedves játékos, vigyázz magadra, télen szedd be a vitaminjaidat, 2015-ben is szükségünk lesz rád.

A fentiek alapján teljesen megalapozottnak tűnik a GZ megjelenése előtt egyre gyakrabban felbukkanó feltételezés, miszerint a Ground Zeroes egy kikent-kifent MGSV demó, amit a Konami, és az MGS szériát a sokadik visszavonulási szándéknyilatkozat ellenére továbbra is lelkesen igazgató Hideo Kojima a gyors pénzszerzés nem is kicsit cinikus szándékával dobott piacra, kvázi kizsebelve a sorozat az ötödik részre egyre türelmetlenebbül váró rajongótáborát. Tényleg ez történt?

A rajongók, és a lopakodós műfaj iránt fogékony játékosok szempontjából nem, mindenki más (vérmérséklettől függően) hajlani fog arra, hogy visszakézből ledemózza a Ground Zeroes-t. Ha demó, akkor annak piszok jó, és piszok tartalmas: a főküldetés teljesítése után megnyíló 4+1 (az utolsót külön kell megnyitni) mellék-misszió ugyanazon a helyszínen ugyan, de teljesen más objektívákat pakol eléd. Van köztük célzott (dupla!) merénylet, robbantgatós feladat, információszerzős küldetés, és meglepetés-poénnal záruló helikopteres rail-shooting - ezek darabonként úgy fél órásak, azaz kitolják a játékidőt valahová négy óra magasságába.

Aki nem rajongó, vagy nincs ráizgulva a lopakodásra, itt abba is fogja hagyni. Aki igen, folytatja, mert mindegyik küldetés (leginkább a sztori-misszió) tartalmaz még annyi titkot, feladatot, érdekességet, felfedeznivalót, hogy érdemes többször is újrajátszani őket. Még akkor is érdemes lenne, ha az MGSV GZ a korábban megszokott, javarészt lineáris struktúrát hasznosítaná (ismét) újra, és nem a lopakodós sandbox irányába mozdítaná el a sorozatot.

A változás mindig félelmetes, de gyakran szükséges is. A Metal Gear pedig teljesen megérett a változásra, az elmúlt 15 év számozott folytatásai ugyanazt a kilencvenes évek második felében kimunkált formulát csiszolták-módosították-modernizálták javarészt sikeresen, de a negyedik rész esetében már meglehetősen kiszámíthatóan.

Nyitott világba helyezett (opcionális) lopakodást csinált már más is (Far Cry 3, hogy viszonylag kurrens példát említsün)k, de nyitott világba helyezett, hangsúlyosan sandbox lopakodós játékot még senki. Kojimáék most megcsinálták, és az akár jogosnak is nevezhető korábbi félelmekkel szemben (összekeveri az Assassin's Creed-et a Splinter Cell-el!) remek munkát végeztek vele. A GZ rendszere átgondolt, feszes, jól vezérelhető szisztéma, ami egy részről bevezet egy rakás újdonságot, más részről kukáz több megszokott lehetőséget, és teszti ezt úgy, hogy továbbra is jellegzetesen Metal Gear Solid marad.

A legfőbb változás, hogy a Ground Zeroes nem csak nevében sandbox (elnézést a most már sokadszor használt angol kifejezésért, a magyar „homokozó” ebben az esetben nem legszerencsésebb fordítás), hanem tényleg az. Adott egy nagy(obb), gondosan kimunkált, logikusan felépített, teljesen nyitott terület (esetünkben: az Omega bázis), ezt benépesítik őrökkel, használható járművekkel, rejtekhelyekkel, földalatti járatokkal. Minden úgy működik, ahogy egy titkos katonai bázistól elvárod, vagy inkább: elképzeled, a magam részéről zéró darab titkos katonai bázison jártam eddig. Adott egy (vagy több) feladat, kapsz pár fegyvert, egy iDroid nevezetű multifunkcionális, interaktív térképként és kommunikációs eszközként egyaránt szolgáló berendezést, egy high-tech távcsövet - és ennyi. Nincs kötött út, nincsenek kikényszerített megoldások, a feladatokat úgy, annyi idő alatt, és olyan eszközöket használva oldod meg, ahogy az neked jólesik.

A szabadsághoz hozzátartozik, hogy so,k az MGS játékokban korábban természetesnek vett lehetőség kikerült az arzenálodból. Nincs radar (semmilyen), nem tudsz szekrényekbe bújni, és nincsenek farzsebben hordozott mágikus papírdobozok sem. Az őrök mozgását távcsöves kijelöléssel követheted nyomon, ha egyszer rájuk tetted a jelet, rajtuk is marad, a falakon keresztül is látod, hogy hol járnak éppen. Durva segítség? Elsőre talán annak tűnik, de mégsem az - a funkciót ihlető Ubisoft-játékokban talán az volt, de ott jellemzően pár embert követtél vele nyomon egy korlátozott méretű területen, a Ground Zeroes méretes bázisának negyven katonáját már nem lesz olyan egyszerű sem kijelölni, se a kijelölés ellenére mindig biztosan tudni, hogy mit csinálnak éppen.

Az MGS-ekben a lopakodáson kívül mindig is lehetőséged volt rá, hogy a kényes szituációkból erővel, lőfegyverekkel vágd ki magad. A lehetőség továbbra is él, a regenerálódó egészség csábít is arra, hogy csinos mészárszéket rendezz, de ez se nem elegáns, se nem túlságosan hatékony. Big Boss sérülékeny, pár jól irányzott lövés végez vele, az MGSV láthatóan nem arra van tervezve, hogy folyamatosan szemtől-szemben harcolj - ettől függetlenül ez is egy megoldás, pláne lebukás esetén. Lebukni most is könnyű, a GZ őrei csinálnak ugyan buta (és némi gondos megfigyelés után erősen kiszámítható) dolgokat, de elég éberek ahhoz, hogy a figyelmed pillanatnyi lankadása is az egész bázis riasztását eredményezze.

A Ground Zeroes-ban talán éppen ezért kapsz egy utolsó lehetőséget: a lebukást jelző felkiáltójel és a jól ismert hang után pár másodpercre belassul az idő, és ez pontosan elég ahhoz, hogy (egy hangtompítós fegyverből) bepróbálkozz egy pontos fejlövéssel. Ha sikerül, megúsztad. Ha nem, vagy egyszerre több (adott esetben: nem belőhető) helyről vettek észre, akkor nem, jöhet a menekülés, illetve az előző csekkpont újratöltése a puristák, és a küldetés végén kiosztott rangok felsőbb kategóriáira utazók számára. Az igazi, kompromisszumot nem ismerő hárdkór metálgíres is megnyugodhat: mind a kijelölés, mind a lassítás kikapcsolható a menüben.

Jó játékmechanikákhoz jó grafika dukál - egy ideális világban legalábbis, és a Ground Zeroes ebből az ideális világból érkezett. A Kojima Productions házi érlelésű Fox Engine-je régi és újgenerációs konzolokon is pazarul teljesít, előbbi gépeken igazi, kiforrott generációvégi látványt nyújt, az új gépek tulajdonosai pedig a csinosabb effektek, a stabil hatvan képkocka per szekundumos képfrissítés, a PS4 verzió esetében 1080p-s felbontás okán érezhetik indokoltnak a nemrég eszközölt vásárlásukat. A Fox Engine egyetlen gyengéje a rombolhatóság, illetve annak hiánya - összeomló épületeket nem vártam, de azt, hogy egy többtonnás páncélozott csapatszállító sofőrjeként legalább egy nyomorult fakerítést ki tudjak dönteni, határozottan igen. Jól sejted: nem tudtam.

Ha a Ground Zeroes célja az volt, hogy feltüzelje a rajongókat a Phantom Pain-re, jól teszi a dolgát, a GZ végén többet akarsz, belevetnéd magad az ígéretek szerint kétszázszor többet nyújtó folytatásba. És ezt kizárólag az új játékmechanikák érték el, a sztori egyelőre nagy homály, a magam részéről remélem, hogy a Ground Zeroes minden szempontból kegyetlenebb és sötétebb hangvétele (ennyi nettó szenvedést ilyen kis idő alatt régen láttam) nem száz százalékos indikátora annak, ami ezután következik. Ettől függ az is, hogy mennyire fog hiányozni Snake / Big Boss eddigi hangja, David Hayter: az ő következetesen túljátszott alakítása a komolyabb témákat (szórakoztatóan gyermeteg) humorral keverő, javarészt teljesen őrült MGS univerzumhoz jól illet, a karaktert nála jóval árnyaltabban és visszafogottabban alakító Kiefer Sutherland pedig egy más típusú történetnek lenne jó főhőse, de azt a sztorit még nem láttuk.

A Ground Zeroes pontozása gordiuszi csomó, átvágása csak erővel lehetséges, és majdhogynem felesleges is - a rend (és az olvasó) kedvéért mégis megteszem. A Ground Zeroes élvezetes, szórakoztató játék, a műfaj, és pláne a sorozat iránt rajongókat kielégítően kiszolgálja még sovány tartalommal is. Mindenki másnak kevés lesz, Gémer Gábor (a feltételezett játékos, aki simán csak egy klassz lopakodós akciójátékot szeretne) nagyon csalódott lesz, hogy három-négy óra alatt megcsinált minden érdemlegeset, amit a Ground Zeroes kínálni tud és akar. Csökkentett áron kapta, de annyira azért nem olcsón (a lemezes verziókat itthon jellemzően 9-10 ezer forintért kínálják), hogy ne várna el többet a pénzéért. A rajongó rajongása, és Gémer Gábor racionális elvárásai nehezen hozhatók közös nevezőre - a mutatvány a Ground Zeroes-nek sem sikerült, kérjük a nagyobbat, a következőt.