A Hat in TimeTeszt

A minden korosztály számára szóló játékok egyik legnagyobb önmagukkal szemben támasztott kihívásuk pontosan az előbbi tézisből fakad. A frappáns 9-99 éves korúnak szóló plecsnik azonban néha akarva-akaratlanul valamelyik véglet felé tolódnak el, ezáltal az egyik célközönség szórakozását csorbítva. De nem az A Hat in Time esetében, alanyunk ugyanis közel tökéletesen egyensúlyozik a két tábor kiszolgálása között.

Történetünk kezdetén apró, kalpagos kislányunk éppen békésen tengeti mindennapját az űrhajójában (nekem miért nem volt saját kozmoszjárgányom, a fenébe is), amikor is váratlanul kopogtatnak az ablakán. A hívatlan vendég hathatós közbenjárásának köszönhetően a járgány széfjében őrzött nagy erejű homokórák szétszóródnak a világban (vagy inkább világokban?), a feladatunk pedig innentől egészen egyszerű: vissza kell szereznünk az összeset.

A történettől nem kell bestelleri magasságokat várni, pontosan annyi keretet ad a tevékenységeink köré, amennyi szükséges. Sokkal nagyobb hangsúly van magán a világokon végighaladó órahajkurászáson, amit természetesen itt-ott folyamatosan megnyíló képességek és trükkök dobnak fel. Ezek közé tartoznak a címben is szereplő sityakok, melyek mindegyike más-más képességgel ruházza fel kis órásmesterünket. A tájolóként funkcionáló fejfedővel mindig az éppen aktuális célunk felé tarthatunk, míg a sprinter satyek a nevéből adódóan villámgyors közlekedést biztosít.

Természetesen akadnak ezeknél sokkal specifikusabbak is, amiket csak bizonyos helyzetben vethetünk be, a rendelkezésünkre álló kalpagválasztékot pedig különböző kitűzőkkel tehetjük teljessé. Ezek nem csak díszként szolgálnak, segítségükkel további extra képességekre és passzív bónuszokra tehetünk szert. Az egyik például nagy magasságból való zuhanás esetén rögtön Mary Poppins-szá változtat minket, esernyővel fékezve a szabadesést.

Az egész játékot körüllengi az ábrázolásból és a fent is részletezett mechanikákból fakadóan egyfajta gyermeki bohókás hangulat, ami bármikor képes mosolyt csalni az arcunkra. Ehhez asszisztálnak a karakterek, a párbeszédek és a megannyi rejtett utalás és kikacsintás, biztosan mindenki talál majd a számára örömet okozó gaget. A bejárható világok egytől egyig eltérnek egymástól, legyen szó a körítésről vagy az őket benépesítő lakókról. Személyes kedvencem a filmeket kifigurázó mini univerzum volt, ahol két médiamogul küzdött a legjobb filmért járó trófeáért, és persze a főszerepbe mindig mi kerültünk.

Az elején említettem, hogy a játék igyekszik kicsit és nagyot egyaránt lekötni, ez pedig valóban nem csak üres fellengzés volt. A homokórák mellett a gyűjthető kristályok segítségével nyithatunk meg újabb zónákat a már felfedezett világokban, melyek ugyan nem mindig tartalmaznak új területet (sokszor a már ismert helyszínekre térhetünk vissza kisebb változtatások mellett), de mindig más és más szituációba kerülünk, ezáltal fenntartva a változatosság illúzióját. A legszebb pedig az egészben, hogy az előrehaladáshoz nincs szükség minden zóna teljesítésére, a legtöbbjük a maximalistáknak szolgál némi extra kihívással és játékórával. A Gears for Breakfast csapata sikeresen találta meg, hogyan tudják mindenki számára jutalmazóvá tenni a játékot. A fiatalabb korosztály vagy a platformerre kevésbé fogékonyak is gördülékenyen haladhatnak előre, míg a műfaj szerelmeseit rendszerint csábítják vissza a már teljesített zónák, hogy az új képességek birtokában minden rejtett zugot és titkos tárgyat felfedezhessenek. És ha már a rejtett tárgyakat szóba hoztam, időről-időre különféle anomáliák is felbukkannak, ezek az apró területek teszik igazán próbára a reflexeket, melyek végén egy újabb homokóra lesz a jutalmunk.

Ezen túl még akad pár további gyűjtögetnivaló, melyek inkább csak érdekességként szerepelnek, mint például a ritka pénzérmék, melyekkel a hajón és máshol megtalálható ruletten pörgethetünk új öltözéket vagy a kalpagokhoz más kinézetet. Apróság ugyan, néhány skin azonban remekül eltalált lett, ezek között is biztosan találunk kedvünkre valót.

Dacára az eddig dobált képzeletbeli piros pontoknak, sajnos az A Hat in Time sem hibátlan alkotás. Ezek egyike, hogy a lazább és könnyedebb irányításnak köszönhetően néhány apró platformon való ugrálásnál a hibázás is egyszerűbb, valamint hogy a kamerakezelést sem sikerült tökéletesre belőni. Egyrészt bizonyos esetekben nem tudjuk teljesen szabadon mozgatni, másrészt a fix kamerás részeknél akadhatnak problémák, hogy pontosan belőjük, hova is szeretnénk érkezni egy ugrás után. Azt pedig csak sajnálattal konstatáltam, hogy az egyébként jó szinkronmunkák pont főszereplőnket kerülték el, meglehetősen kevés alkalommal elegyedik ugyanis beszédbe.

Macko platformközi utazása

Volt szerencsém az összes platformon megtekinteni a játékot. A játék PC verziója már október ötödikén megjelent, így annak idején ezt a verziót játszottam először Böjti kollégának köszönhetően. A PC változat remekül skálázható, simán kihozható a konzolos minőség egy manapság már gyengének számító PC-ből is. Az alkalmazott Unreal motor skálázhatósága a szokásosnál is simább élményt tud nyújtani. Ha van egy diszkrét VGA-t tartalmazó laptopod, nagy valószínűséggel fullosan tudod játszani a Hat in Time-ot egy ilyen masinán is.

Az Xbox One változatra külön kíváncsiak voltunk, hátha az indie szcéna portolói belenyúlnak az X-lehetőségekbe. Tapasztalataink alapján XOX platformon is hasonlóan fut a játék, mint a sima gépen. Ami furcsa, hogy még a gyorsabb masinán is előjön a szokásos Unreal betegség (lassú textúrabetöltés az első pár másodpercben), de a próbakör alatt kiderült, a stabilitással ezen a platformon sincs különösebb baj.

mcmacko

Az A Hat in Time legnagyobb hibája azonban nem abból fakad, hogy némileg ötvözni próbálja a pontos ugrásokra és időzítésre építő platformerkedést és a collect-a-thon gyűjtögetési mechanikáit, hanem hogy emiatt a fúzió miatt a játék nehézségi íve nem egyenletes. A legváratlanabb pillanatokban csaphat le ránk egy helyzet, melyben vagy nem lesz egyértelmű, mit is kéne csinálnunk, vagy a korábban részletezett apró negatívumok, főleg a kamera miatt kell egy-egy szakaszt többször újrapróbálni.

Minden hibája ellenére azonban Kalapos Lány kalandja üde színvolt nemcsak az idei év, de a platformerek listáján is. Nem tudta tökéletesen ötvözni a műfaj két alfaját, azonban az egész játékot belengő hangulat, humor és (itt most nem tudok más jelzőt használni) cukiság könnyű szerrel tompítja az esetleges kellemetlen pillanatokat. Mert rögtön utánuk biztosan kapunk valamit, ami felvidít és feledteti, hogy a fránya homokórák hajkurászása bizony nem mindig hálás feladat.

***A Hat in Time | Platform: PS4 (tesztelt), One

Kiadó: Humble Bundle | Fejlesztő: Gear for Breakfast

Megjelenés: december 6.***