[Teszt] Need for Speed Heat

Need for Speed Heat

GhzSzabó Ákos2019.11.15. 16:56

Pár hete az Ubi teljesen váratlanul bejelentette, hogy a “futószalag” sorozatait pihenő pályára küldi pár hónap, esetleg év erejéig, hogy megkapják a megfelelő időt és törődést ahhoz, hogy a játékosok a lehető legjobb élményt kapják a jövőben. Na ez igazából azt jelenti, hogy a Breakpoint bukása arra késztette a stúdiót, hogy egy kicsit átgondolja a jövőbeni stratégiáját. Jelen pillanatban lehetetlen megmondani, hogy mi lesz belőle, de maradjunk bizakodóak, hogy sikerül egy kicsit megújítani az elfáradt sorozatokat. Ez az egész csupán annyiban kapcsolódik jelen cikkünk tárgyához, a Need for Speed Heat-hez, hogy talán a fentebb írt újratervezés erre a sorozatra is ráfért, hiszen olyannyira elhasználták már az amúgy rettentő sikeres és idén 25(!!!) éves brandet, hogy a legújabb üdvöskéjük kis túlzással fű alatt jelent meg. Pedig hosszú idő után talán az egyik legjobb Need For Speed játékról beszélhetünk.

Ha az elmúlt évek próbálkozásainak relatíve kudarcát egy mondatban kéne megfogalmaznom - annyi a probléma, hogy a Forza Horizon létezik. A FH igazából a NFS következő evolúciós ugrása. A baj csak ugye csak annyi, hogy egy sikeres “open world” verseny játék, pláne ha annyira brutálisan minőségi mint a FH elég egy generációnak. Pedig a Heat egyáltalán nem lett rossz, sőt kiválóan szórakoztam vele! Egyszerűen csak az összehasonlításban nem tud előrébb törni.

Ami már rögtön a kissé sablonos történeten is érződik. Kezdők vagyunk, most jöttünk a városba, nem ismer senki, találkozunk egy szimpatikus lánnyal aki egy "badass" versenyző. A kisasszonynak egy legenda az apja és nyomi a bátyja. Megtetszünk neki, alapítunk egy bandát és lenyomunk mindenkit. Lesznek közben “rossz” fiúk és sok korrupt rendőr bácsi is megkeseríti a dolgunkat, de a jó mindig győzedelmeskedik. Kis túlzással egy kötelező opcionális történet az itteni sztori. Túl kell lenni rajta és mehetünk is a világba száguldozni, mert ha valamiben, hát ebben a Heat piszok jó lett. Adott egy jó nagy terület, Tenyérváros (Palm city, b0cs!) ahol jó sok tennivaló van. Vannak szétzúzásért rimánkodó óriásplakátok, sebességcsapdák, elrejtett flamingók és falra festett irka-firka graffitik. Ezeket érdemes megtalálni, összeszedni, mivel értékes alkatrészeket és fincsi új autókat is kapunk értük.

A Heat egyik nagy dobása a nappali és az éjszakai módok közötti választás lehetősége. Nappal pénzt fogunk gyűjteni, este pedig kifestjük a kocsit, a főhősünket, felszereljük a neont a kocsi alá és indulhat is a “riszpekt” gyűjtögetés. Egész jó ez a mechanika és a két mód dinamikája. Pláne úgy, hogy bármikor tudunk közöttük váltogatni. Még külön kis kihívás lista is van, amit mi tudunk kiválasztani attól függően, hogy melyik napszakban szeretnénk csapatni. A legnagyobb különbség abban van, hogy éjszaka ellepik a várost a rend éber őrei. Bármikor és bárhol felbukkanhatnak, egyáltalán nem érdekli őket, hogy esetleg éppen egy verseny közepében vagyunk vagy csak simán gyönyörködünk az éjszakai fényekben, ha gyorsan megyünk akkor ők gátlástalanul le akarnak majd kapcsolni. Minél tovább üldöznek és minél tovább maradunk életben, annál nagyobb lesz a szorzónk és ezáltal a jutalmunk is. No persze csak akkor ha sikerül elmenekülni így megúszni a kis éjszakai hancúrt velük. Mert, kár tagadni, a zsernyákok odateszik magukat rendesen - mint minden hasonszőrű játékban, itt is szépen dróton jönnek utánunk. Mehetsz te akárhogy, ha nem vágod le az utat, vagy bújsz el mindenféle hidak alatt, könyörtelenül utolérnek és elkapnak. Később azért jobb lesz a helyzet, de sok rendőrt magunkra húzni sosem lesz egy túl bölcs dolog.

Ahogy lépkedjük a szinteket, úgy lesznek elérhetőek a jobbnál jobb autók. Még példákat sem mondok mert annyi van. De komolyan. És a legszebb, hogy szinte mindent ki- és le tudunk rajtuk cserélni. Minden részegység tuningolható, szinte az alap autóból is egy decens szörnyet tudunk varázsolni. Van kis millió matricázási opció de a legjobb, hogy egy gombnyomással megoszthatod a műved és egy gombnyomással le is töltheted a “kommuniti” által kreáltakat. Akik erre rá vannak gerjedve, azoknak ez egy igazi paradicsom lesz. Természetesen online is csapathatjuk, ahol barátok vagy idegenekkel oszthatjuk meg a világunkat ami mindig is egy jó móka volt és az is marad.

Ami viszont a legnagyobb élvezet a játékban, az a vezetés. Nagyon el lett találva. A szimulátor simogatók persze azonnal fussanak tovább, meg akik annyira profik, hogy a kasztni rengésből megmondják, hogy mi a jó meg mi a nem. Mert ez itt kérem szépen árkádos mulatság, de annak nagyon jó. Méghozzá azért, mert nagyon szépen testre szabhatod minden autónál, hogy hogyan viselkedjen a kanyarokban, beállíthatod a menettulajdonságokat annak fényében, hogy te milyen stílusban vezetsz. Még egy futam közben behívható menü is van, ahol rögtön át is állíthatjuk a főbb dolgokat akár verseny alatt is. A legnagyobb hangsúly a driftelésen van. Ha az nem megy, akkor sajnos sok sikerélmény nem fog minket érni. Egyszerűen muszáj megtanulni és nem szabad feladni, egy - egy beállítás megváltoztatása csodákra képes. Driftelni pedig nagyon jó! Amikor közel maximális sebességénél sikerül egy visszafordító, kvázi hajtűkanyart tökéletes ívben bevenni, az valami olyan tesztoszteron szaggató, két kézzel mellkas-veregető tarzan üvöltős pillanat, amit maximum akkor érez az ember amikor férfiként sikerült elindítani egy mosást.

Grafikailag szerintem, láttunk már szebbet nála, Palm city is egy picit üresnek tűnik néha, viszont amikor egy jobb zene üvölt a fülünkbe, éjszaka szakadó esőben a brutálisan felcicomázott drágaságunkkal éppen móresre tanítjuk a mezőnyt, na akkor abszolúte beütött nálam a régi jó öreg NFS hangulat. Tudjátok, az amit annyira szeretünk és sajnos annyira hiányoltunk az elmúlt években. Most írhatnám, hogy egy jó kis iparos munka a Heat de nem teszem, mivel nagyon rég nem volt olyan, hogy egy este kétszer is csontra kifaggyon egy játék a PS4-en. Tudjátok, az a villanással egybekötött full kék halál. Néha a hangok és a zene veszett össze egy kicsit, nem tudták eldönteni, hogy éppen mikor és mi szóljon, de más problémával nem nagyon találkoztam és remélem ezeket is javítják majd az érkező patchek formájában.

via GIPHY

A Need For Speed Heat nem fogja megváltani a világot és semmiképpen sem taszítja le trónjáról a regnáló Forizon sorozatot, viszont egy nagyon pozitív és reménykedésre okot adó lépés a sorozat életében amit ebben a formában akár egy tovább polírozott második rész is követhet. Sok év után idén először lehet talán nyugodt szívvel ajánlani az aktuális NFS részt, ha az ember nem hatalmas elvárásokkal ül le elé és szeretne egy igazi vérbeli, relatíve tartalmas arcade autóversennyel nyomulni, az garantálom, hogy nem fog csalódni.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Fatal Fury: City of the Wolves

Huszonhat év dühe kellett ahhoz, hogy a patinás SNK verekedős széria feltámadjon hamvaiból. Megérkezett a Fatal Fury: City of the Wolves és pusztítóbb, mint valaha!

10 órája
3

Nikoderiko: Director's Cut

Jó platformerekre mindig szükség van, a Nikoderiko pedig a rendezői változatnak köszönhetően csak jobb lett. Teszt!

18 órája
2

Nintendo üzleti jelentés, Mafia: The Old Country megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Alien: Rogue Incursion Evolved Edition, Europa Universalis V, Gex Trilogy, Spray Paint Simulator, Section 11, Shantae Advance: Risky Revolution, Titan Quest II.

20 órája
5

Tempest Rising

Nincs többé új Command & Conquer? Oké, akkor megcsináljuk a sajátunkat - gondolhatta a Slipgate Ironworks... és mi lett a vége?Tényleg megcsinálták!

1 napja
5

Új Sony-stúdió a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: Yakuza 0 Director's Cut, Nikoderiko: The Magical World, Gloomy Eyes.

1 napja
5

Days Gone - Remastered

Hiába sikerült átlépniük idővel a 10 milliós mérföldkövet is, a rendkívül vegyes kritikai fogadtatás örökre rányomta a bélyegét a Bend Studio alkotására. Sőt. Feltételezhetően a csapat jövőjére is. Tudnak esetleg szépíteni ezzel a ráncfelvarrással?

2 napja
6

Az új GTA 6 trailer árnyékában – ez történt kedden

Benne: Destiny 2, Clair Obscur: Expedition 33, I Am Ripper, Battlefield, Split Fiction, Day of the Shell, Tales of the Shire, Knock on the Coffin Lid.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás május első felében

Hamarosan premiernapon érkezik a Revenge of the Savage Planet és a DOOM: The Dark Ages a szolgáltatás kínálatába!

3 napja
2

Itt a második Grand Theft Auto VI trailer!

Megérkezett a Rockstar Games következő alkotásának második előzetese, amivel ismét beléphetünk picit Vice City utcáira.

3 napja
48

The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered

Egy ideje már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a Bethesda a Skyrim sokadik újrakiadása után az Obliviont is szeretné ismét piacra dobni, ezek a híresztelések pedig végül igaznak is bizonyultak.

3 napja
8

Gears of War: Reloaded bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Kingdom Come: Deliverance, The Hundred Line: Last Defense Academy, Tinkerlands, Ecco the Dolphin.

3 napja
9

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

4 napja
4

Heti megjelenések

4 napja
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

5 napja
2

GTA 6 csak jövőre, Elden Ring Nightreign áttekintő – ez történt pénteken

Továbbá: The Shadow Syndicate, Zoochosis, Preserve, Project Caesar.

6 napja
13

Drágulnak az Xbox konzolok és játékok – ez történt csütörtökön

Továbbá: The Age of Bhaarat, StarRupture, Fomography.

7 napja
12

Two Falls (Nishu Takuatshina)

A videójátékok kulturális jelentőségéről meglehetősen kevés szó esik, pedig a többi művészeti ághoz hasonlóan itt is megvan ez az aspektus – még ha jóval ritkábban is kerül előtérbe.

8 napja
7

Lost Soul Aside csúszás, Borderlands 4 áttekintő – ez történt szerdán

Továbbá: Returnal, Switch rendszerfrissítés, Formula Legends, Sea of Stars, Kathy Rain 2, Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate, SHovel Knight Dig, Hypercharge: Unboxed, Moadra.

8 napja
2

Borderlands 4 State of Play, leépít az EA - ez történt kedden

Továbbá: Wuchang: Fallen Feathers, Against the Storm, Splitgate 2, Duck Detective: The Secret Salami, Duck Detective: The Ghost of Glamping, The Siege and the Sandfox.

9 napja
12

Glorious Model I2 egér - gyors, könnyű és roppant kényelmes

A Glorious mindig is próbálkozott az ár-érték arány finom balanszát megtalálni, és többnyire sikerül is nekik ez a mutatvány. A mostani vezetékes egér is pont egy ilyen középpontban landol. Tudása remek, fogása kényelmes, ára jó helyre van belőve. Kell ettől több egy perifériától?

2025.04.29.
9