A michigani fenyvesek között komótosan kapaszkodik fel a napkorong előttem. A Paystar 5070 karcos duruzsolásának alapjára a rádióból Marvin Gaye dúdol selymes dallamot. Ujjaim dobolnak a kormányon, lábfejem finoman játszik a gázpedállal. A kopottas bólogató kutya meg-megrázza magát a műszerfal fölött, ahogy a húsztonnás matuzsálem-monstrum lomhán újabb centiket kúszik előre a sártengerben. Ez az Öreglány. Csak nyugodtan. Ebédre otthon leszünk.
Bő két héttel ezelőtt még vonakodva battyogtam be a tesztlaborba a Snowrunnerhez. Valakinek ezt is meg kell csinálni - sóhajtottam, mint nőgyógyász az idősek otthona előtt. Az elődök ködös ismeretében nem vonzott különösebben a hatalmas orosz rozsdaszörnyek dagonyázása és nem igazán értettem mi lehet majd ebben szórakoztató. Piszkáltam a betanító küldetést, mint székely a sündisznót. Aztán az első “csak belenézek milyen” felütésű találkozás végül közel három órásra sikerült, amit számtalan éjszakába nyúló “csak még ezt megcsinálom” dünnyögés követett. A hosszú podcast adások egymást váltva pörögtek le a virtuális kabinban, az amerikai és orosz földutak sara pedig lassan és észrevétlenül nyelte el a játékidőm. Kialakult valami megmagyarázhatatlan, addiktív, törékeny zen állapot a természet erőivel küzdő, centinként vánszorgó vasak monoton duruzsolásában. De mégis hogyan?
Fedezd fel! A sötétségbe burkolózó térképen kezdetben csupán néhány kósza magasles fog látszódni - hello Ubisoft tornyok! Az ezekhez való suta elvergődésünk az első feladat valamelyik felfedezésre fogható kis platóssal vagy terepjáróval. Pár dolog hamar fel fog tűnni. Az egyik, hogy nem véletlenül nincs sebességmérő a HUD elemek között. Még ezek a kisebb, könnyebb és fordulékonyabb járművek is maximum sétakocsikázó tempóra képesek. Aszfalton. Napsütésben. Liluló kézzel markolva a kormányt. Ha éppen nem pattannak meg egy kavicson. A szerpentinek hegyes sziklái között vagy a sárba tévedve pedig még gondolni is csak óvatosan szabad a jobb oldali pedálra. Itt a lassú az új gyors! Válts összkerék hajtásra. Használd a differenciálzárat. Pöccintsd be felezőbe. Finoman adagold a gázt. Figyeld a deformálódó terepet a kerekek alatt. Igyekezz a lehetőségekhez mérten a legszilárdabb talajon maradni. Felejtsd el a kilométer számlálást! Itt minden megtett méterért hálás leszel. Főleg ha a virtuális operatőr nem néz az üveg aljára és hagyja normálisan kezelni a szűkre szabott, mindössze három lehetőséget biztosító kameraállást. De ha elég ügyes és kitartó vagy, néhány óra alatt bejárod a térképet és elkezdhetsz dolgozni is.
Vagyis csak kezdhetnél. Ugyanis a garázsban váró másik ócskavas terepen szinte használhatatlan a virsli szélességű országúti abroncsokkal. Szóval előre az elszórtan még elviselhető állapotban lévő aszfaltozott útvonalak helyreállításával. Félkész hidak, elborult villanyoszlopok, kidőlt fák. A feladat szempontjából lényegtelen pontok. Mindegyik eltérő fajtájú és mennyiségű építési anyagot kíván meg a térkép egyik vagy másik sarkából - a monoton rönkszállítást dobták egy időre a fejlesztők. A teherautó nehéz és lomha, mégis élvezet vele harapni az utat. Na jó. Nagy nehezen, óvatosan csámcsogva átrágni magad rajta. Idővel persze már térkép nélkül is ismerni fogod a tájat. Kitapasztalod a rövidítéseket. Okosabban kezded tervezni az útjaidat. Rájössz, hogy a terepen elszórt pótkocsikat nyugodtan használhatod a küldetések teljesítéséhez, később pedig némi zöldhasúért túladhatsz rajtuk. Felfedezel egy-egy elakadt járművet, amit kimenekítve lassan bővül majd a garázsod. Aztán kifújod magad. Lecsapsz egy olcsó vodkát a hangulatért és megveregeted a vállad. Készen állsz. Nézzük az első komolyabb szerződést!
Fejleszd fel! Ohh, egy apróság: a szerződés szerint az árut a szomszédos területre kell szállítani. Jól hallottad. Három helyszínre bontva (Michigan, Alaszka, Tajmir) még tíz hasonló méretű térkép vár, amelyek egy része alagutak segítségével kapcsolódik össze. Összesen mintegy négyszer nagyobb játszóterünk van az előző részhez képest, úgyhogy a fent felvázolt játékmenet körforgása csak most kezdődik. Gondolom azzal sem árulok el nagy titkot, hogy mindeddig a legkönnyebb terepen izzadtunk. A szibériai erdőségek és Alaszka hótakarója tartogat még meglepetést bőven. Utóbbi nem is veszi félvállról névadó jellegét, hiszen az egyik legkeményebb kihívást tartogatja befagyott tavaival és mindent elfedő, végtelen fehér roncstemetőjével.
Bölcsebb lesz visszatérni előtte a garázsba! Mivel mind a 40 jármű és azokhoz tartozó vontatmány vételi és eladási ára egyezik, bátran kísérletezhetünk új kombinációkkal. Az álnéven futó orosz gépszörnyek mellett jó néhány licenszelt amerikai márka is megjelent, mint a Chevrolet, az International vagy a Caterpillar. A különlegesebb darabok persze csak magasabb sofőrszinten érhetőek el, vagy a térképen eldugva akadhatunk rájuk. Hasonló a helyzet a fejlesztések terén. Messze nem csak kozmetikai lehetőségekről van szó! Most először szabadon cserélhetünk például motort, váltót, felfüggesztést, csörlőt vagy éppen gumikat, de ezek jelentős részéért keményen meg kell dolgoznunk a vadonban. Nem feltétlenül logikus vagy reális, de játékdizájn szempontjából védhető rendszer.
A gatyád meg kösd fel! Küldetésből alapvetően három félével találkozhatunk. A fő megbízásokat szerződésekkel vállalhatjuk el, amelyek általában komoly felkészülést és tervezést igényelnek. Két-három pontról beszerzendő árulistájuk vagy speciális vontatmány igényük van és több térképen átívelő, nem egyszer órákig tartó utazással járnak. Itt már nagy szerepet kap a fogyasztásunk is, ami a beépített motor nagyságától, a súlytól, a tereptől és a hajtásmódtól függően szintén be kell kalkulálnunk. Éppen ezért nem árt a másodlagos, helyi feladatokkal kezdeni. Ezek nagyrészt rövidebb távú áruszállításokat, járműmentéseket vagy szimplán nehezebben elérhető pontok meghódításait takarják. Nem árt figyelni azonban arra, hogy a felsorolt anyagokat gyakran nem mindegy, hogy milyen sorrendben és mondjuk az épülő híd melyik oldalára szállítjuk. A bátrak persze rögtön kereshetnek komolyabb kihívásokat, amelyeket szigorúan időre kell teljesíteni és általában valami különleges feltételnek is meg kell felelni közben - mint az éjszakai vezetés vagy a belső nézetből irányítás. Mindezt akár három másik társunkkal együttműködve egy online kooperatív lobbiban.
Ezen a ponton azonban már nem intézhetem el néhány közbeszúrt morgással a továbbra is esetlen terepjáró fizikát, az olykor megbolonduló kamerát vagy a küldetés kritériumainak megkötéseit. Bár a játék rengeteget fejlődött minden aspektusában, a felhasználói felülete továbbra is katasztrófa. Járművet például csak úgy mozgathatunk egyik garázsból a másikba, ha előtte visszapakoljuk a felhajtóról egy “megőrzési” listába, majd a következő helyszínen kivesszük onnan. Küldetést nem fogadhatunk el a térképen, hiába jelzi egyértelműen. Helyette név alapján meg kell keresnünk a listában, megnyitni, elvállalni és követésre tenni. Útvonalat kijelölni szintén csak érintési pontok egyenkénti megadásával lehet, mert a játék még az aszfalton sem fog tanácsolni semmit, csupán légvonalban húz egy vonalat. Hasonló apróságok tucatjai rontanak az összképen, akárcsak a továbbra is előforduló apró bogarak és anomáliák.
Pedig technikai oldalról vizsgálva egyébként kimondottan pofás darabról van szó. A járművek kidolgozottságára vagy a környezet változatosságára és részletességére nem lehet panasz, a látótávolság pedig meglepően messzire nyúlik. Igaz az apróbb elemek, mint a kisebb bokrok és sziklák előszeretettel jelennek meg a karosszéria orrához közel. A dinamikus napszak és időjárás változás szintén sokat dob az összképen, még ha az árnyékok picit statikusak és limitáltak is - főleg éjszaka hiányoztak Xbox One X-en a fényszórók vetetette árnyak. A növények viszont élethűen reagálnak a gépszörnyekre és a csörlő is gond nélkül fordítja ki a kisebb fákat, ha azzal próbáljuk a húsz tonnás monstrumot kirángatni a dinamikusan deformálódó, rendkívül élethűen viselkedő sártengerből.
Az eredeti Spintires kommersz orosz vodka volt. Garázsban összedobott címkével. Valami karcos és súlyos párlat, némi zavaró utóízzel. A célját elérte. Egyesek számára könnyen függőséget is okozhatott. De nem volt éppen egy könnyen ajánlható darab. A SnowRunner már sokkal inkább egy kifinomult Grey Goose. Még mindig tisztán felszolgálva, de már kísérőt is kérhetsz hozzá. Férfiasan kemény, mégis lenyugtatja az idegeket. Lágy illúziókba ringatva itatja magát. Azért ha nem vigyázol ezzel is ugyan úgy az árokban kötsz ki!