Borderlands 4Teszt

Az idő: 2009. október 23., péntek, Anglia, esik az eső. Baktatok a “game”-szbe egy játékért, amiről igazából fogalmam sem volt, milyen lesz, arról pedig pláne nem, hogy akkora stílust teremt, hogy 16 évvel később is a „looter-shooterek” nagypapájaként emlegetjük. Cel-shaded grafika, vér, damage-kiírás, korlátlan loot, humor és remek gameplay: azonnal beszippantott, mert tényleg zseniálisan fuzionálták a stílusokat. Emlékszem rá, hogy akkoriban csak úgy hívtuk: „Diablo FPS”. Vicces fun fact: 2009. október 24-én, szombaton, ugyanúgy az esőben újra bandukoltam a “game”-szbe, csak most egy Xbox 360 Arcade-ért. Tudjátok, az a verzió, amihez merevlemez sem járt. És milyen jól jött ez nekem, mivel péntek este, nagyjából három óra egybefüggő játék után a fekete Elite konzolom végleg a virtuális vadászmezőkre távozott a jó öreg RROD-nak köszönhetően. Mondhatni, a Borderlands kinyírta az Xboxomat is. De annyira beszippantott a játék, hogy eszembe sem jutott szereltetéssel bajlódni: azonnal vettem egy másik gépet.

Másik vicces fun fact, hogy a fent említett „cel-shaded grafika, vér, damage-kiírás, korlátlan loot, humor és remek gameplay” gyakorlatilag szó szerint ráhúzható a 4. részre is. Ha egy alapkoncepció működik, nem feltétlenül érdemes változtatni rajta. Ez most különösen aktuális, mert a negyedik rész szakított a sorozatok általános „nagyobb–durvább–több” szabályával, és sok szempontból visszavett egy fokozatot a harmadikhoz képest – miközben végre megkapta azokat a reformokat, amiket már rég megérdemelt. Mondhatni, hat év után pont arra a szintre hozták, amit manapság elvárunk. Persze biztos lesznek, akiknek ez sem fog tetszeni, és az OG BL-érzést keresik, de valójában itt is simán megkapjuk – csak most végre élvezhető és sokkal áramvonalasabb a flow, mint eddig bármikor.

Ehhez pedig új játszóteret is kapunk: Kairos-t, a börtönbolygót. A Borderlands 4 a „Moonfall” eseményei után hat évvel játszódik, amikor Lilith Siren-erejével elteleportálta az Elpis holdat Pandoráról. Ez a hold Kairos fölé került, megsemmisítve a bolygót évezredekig rejtő védőpajzsot. Kairos egy technológiailag fejlett, de elnyomás alatt álló világ, amelyet a Timekeeper nevű diktátor ural. A Timekeeper kibernetikus implantátumokkal (Bolt-ok) irányítja a lakosságot, és szintetikus katonákból álló hadsereggel (The Order) tartja fenn hatalmát. Na, ebbe a világba csöppenünk bele mi, az új generációs Vault Hunterek. Hamar szembesülve azzal, hogy vagy sikerül szövetséget kötni a bolygó különböző frakcióival, és ezzel együtt legyőzni Timekeepert és csatlósait, vagy egy hosszú rabság után szimplán a halál lesz a sorsunk.

A Borderlands 4 világa jól elkülöníthető régiókra oszlik, amelyek vizuálisan és hangulatban is szépen megkülönböztethetők. Az igazi újdonság azonban a közlekedés és az „egyszerűség” plecsnivel ellátott változtatások sora. Nem kell külön leadni a küldetéseket, bármikor előhívhatjuk az on-demand holo-járművünket, és nem kell állomást keresgélni hozzá. Tízféle változatból választhatunk, és mind szabadon színezhető. Végre van dupla ugrás, csúszás, minimális falmászás, siklás magasabb pontokról és grappling hook is, ami bizonyos helyzetekben sokkal egyszerűbbé és gyorsabbá teszi a mozgást. Ez a filozófia áthatja az egész játékmenetet: régen nem rántott be ennyire játék, mint a BL4. A „felturbózott” gameplay egyszerűen működik, sőt, remekül áll a játéknak. Végtelen időt töltöttem barangolással, pedig szerettem volna haladni a fő történettel – de mindig elvitt a lendület valahova. Ez talán a legnagyobb bók, amit egy nyílt világ kaphat. A másodlagos küldetések betegesen viccesek, minden hegyen, barlangban, ellenséges komplexumban van valami felfedezni- vagy gyűjtögetnivaló. A térkép mérete elsőre „úristen, very big” érzést kelt, de valahogy egyáltalán nem zavaró, hála a fast-travel pontoknak, amik rengeteget segítenek abban, hogy amikor éppen haladni akarnánk valamivel, akkor tudjunk. Igaz, néha bosszantó, ha véletlenül elmész mellettük, mondjuk egy új régióban, miközben rég tele az inventory-d. Apropó, invetory és UI: furcsa volt, hogy nem a megszokott holografikus menürendszer tért vissza, hanem a hagyományos megoldást választottak a készítők. Gondolom azért is döntöttek emellett, mert a menükben tényleg rengeteg időt kell most eltölteni.

A játékmenetről még annyit, hogy hivatalosan nem nagyon említették vagy találtam rá utalást, de a BL4 rengeteget „inspirálódott” a Destiny-sorozatból. A világ felépítése, a random eventek, néhány küldetés és fegyverdizájn mind felidézik azt a bizonyos déjà vu érzést. Viszont sem túlzásnak, sem stílusidegennek nem érződik, sőt: szerintem bőven ennek is köszönhető, hogy ennyire elvitt magával a játék, hiszen sosem titkoltam, hogy a Destiny 2-t minden idők egyik, ha nem a legjobb looter-shooterének tartom – a hibái ellenére is.

Megijedni nem kell persze, ez még mindig egy Borderlands, csak ügyesen vett át olyan elemeket, amik jól állnak neki, miközben megtartotta az ismerős vonásokat is. Például a fegyverkínálat most is nevetségesen nagy, és pont annyira nyúltak hozzá, amennyire szükség volt rá. A random generált arzenál mellett a játék fokozatosan ismerteti meg velünk a típusokat, gyártókat és speciális tulajdonságokat, így mindenki könnyen megtalálhatja a saját kedvenceit – olyat, ami a játékstílusához és a karakter képességeihez is illeszkedik. Később elérhetővé válik a „Licensed Parts” rendszer, ami az egyes gyártók egyediségeit kombinálja. Így például összefuthatunk egy Torgue–Tediore–Vladof hibriddel, ami robbanással töltött, gyorsan dobálós puska, vagy akár egy Cryo–Explosive SMG is a kezünkbe kerülhet. A klasszikus pisztoly–SMG–AR–shotgun–sniper–heavy felhozatal mellé kaptunk ordnance-fegyvereket is, cooldown alapú monstrumokat, amelyek tényleg nagyot szólnak. De ha inkább gránátoznánk, azokat is berakhatjuk a helyükre. Az elemi sebzések (tűz, sokkolás, sav, fagy, robbanás, sugár) pedig fontosabbak, mint valaha – főleg hard fokozaton. A tier-rendszer is maradt: a fehér alaptól a ritka legendás cuccokig minden benne van a játékban. Fegyverekből szó szerint elképesztő mennyiséget kapunk.

A világ és a fegyverek mellett a harmadik főszereplő természetesen a karakterünk. A Vault Hunterek mindig is a játék központi elemei voltak, hiszen velük töltjük a legtöbb időt. Még relatíve friss a játék, így végső ítéletet korai lenne hozni, de elsőre mind a négy egészen jól sikerült. Rendelkeznek saját személyiséggel, mechanikákkal, képességekkel, szóval minden adott, hogy találjunk egy kedvencet magunknak.

Vex, a spektrális Siren, három skill tree-vel (Phase, Echo, Wraith) és 15 augment slot-tal rendelkezik, így elképesztően sokoldalú tud lenni, mint a legtöbb Siren/varázsló kaszt. Incarnate formában életerőt szív és AOE sebzést oszt, a Phase Familiar kisállatot idéz, ami tankol és DPS-t növel, a Dead Ringer pedig két klónt hoz létre (Reaper közelharcra, Specter távolira), ráadásul mindig az aktuális fegyver elemi típusához igazítva.

Rafa, az Exo-Soldier, három skill fával (Grit, Havoc, Forge) érkezik; specialitása a Peacebreaker Cannons, a vállra szerelt gépágyúk, amelyek önálló életet élnek és lőnek mindenre is ami mozog. Az APOPHiS Lance hatalmas robbanást idéz, az Arc-Knives pedig berzerkerré változtatja a karaktert: megnövelt sebzéssel és sebességgel téphetünk szét mindent.

Amon, a kultista-viking, Thor klón és Kratos unokatesója a Forgeknight képességének köszönhetően hat képességgel operál három helyett: Onslaught (rakétaököl, olvadt kalapács), Scourge (pajzsnyelő hullám, tűzfal), Crucible (elemi fejszedobás és drónok). Minden képessége regenerálja a pajzsot és brutális AOE-t oszt. Igazi tank.

Harlowe, a Gravitar-tudós, Entangle traittel láncolja össze az ellenségeket, a CHROMA Accelerator gömbjeivel lassít és robbant, a Zero Point HALO-val gravitációs gömbbe zárja és földhöz csapja őket, a Flux Generatorral pedig fagyaszt és pajzsot oszt a társaknak – ő a crowd control mestere. A testreszabhatóság itt is erős: a skill tree-k kombinálhatók, extra augment slotok bővítik a lehetőségeket, és a 49 skill pont kiosztása rengeteg variációt kínál.

A maximális szintet elérve egy további specializációs ág nyílik meg, ahol összesen további négy módosítót aktiválhatunk a megannyi passzív bónusz erősítése mellett. Erre pedig szükség is lesz, hiszen az igazi kihívást nyújtó Ultimate Vault Hunter szintek visszatérnek, csak némileg átdolgozva, finomhangolva. Ezúttal egy speciális küldetés teljesítésével kell bizonyítanunk, hogy érdemesek vagyunk a magasabb nehézségi szintekre, amik nem csak erősebb ellenfeleket, de dedikált lootot is kínálnak. Amíg pedig ezekre a szintekre eljutunk, az áramvonalasított farmolási rendszernek köszönhetően még gyorsabban és hatékonyabban hajkurászhatjuk arzenálunk hőn áhított darabjait. A másik Endgame tartalom a hetente változó speciális küldetések és Moxxi különleges kihívása, amik közül előbbit fix jutalom reményében ismételhetünk, valamint Maurice különleges boltja is visszatér, hogy egyedi ajánlatokkal várjon mindenkit.