Anno 117: Pax RomanaTeszt

Közel sem nevezném magam a legnagyobb Anno-rajongónak, ugyanis a sorozat előző része volt az egyedüli, amit kipróbáltam - igaz, az már az első órákban megfogott.

Az Anno sorozat történelme egészen 1998-ig nyúlik vissza, 27 év alatt pedig 8 részt alkottak meg a fejlesztők. A Ubisoft eleinte csak kiadóként vett részt a produkciókban, majd 2009-től már ők adták a fejlesztői gárda egy részét. A 2019-ben megjelent Anno 1800 volt a sorozat első epizódja ami megjelent konzolokra, így már a Pax Romana bejelentését is lényegesen nagyobb figyelem övezte.

Az 1800-as évek után a római korba repít minket a Ubisoft városépítős játéka - ami személy szerint az egyik, ha nem a kedvenc történelmi korom. Az új korszak egyben új gondolkodást, új felületet és mondhatni teljesen új játékot hoz magával az előző rész után - gondolnánk, ám az élet máshogy alakította.

Elismerem, hogy óriási változásokra nem számítottam az 1800 után, hiszen egy adott széria általában tovább használja a működő elemeit, nem véletlen látható kevés változás az egyes Crusader Kings, vagy Age of Empires címek közt. Azonban a római kor, maga a valódi Római Birodalom területe, kiterjedtsége és földrajzi adottságai miatt azt hittem, komolyabb változásra is számíthatunk. Az Anno 117: Pax Romana azonban az egyértelmű változásokon kívül sokkal inkább áll közel egy DLC-szerű bővüléshez, mintsem egy 60 Eurós standalone játékhoz.

A játék mechanikája és alaptörténete igazán egyszerűnek mondható: új helytartóként megkapunk egy területet, amely felett uralkodnunk kell, és a mindenkori uralkodó számára a lehető legjobban kell vezessük azt. Amennyiben nem teljesítünk az elvárások szerint, úgy leváltanak minket (ez gyakorlatilag a csőd), ami egyben a játék végét is jelenti. A feladatunk tehát a kietlen pusztaságból egy virágzó várost emelni, ami mind gazdaságilag, mind katonailag megállja helyét a vetélytársakkal szemben.

A már korábban ismert szigetes rendszer továbbra is szerves része a játéknak, ahogyan az egyes polgári szintek is megmaradtak - velük együtt pedig a folyamatosan növekvő igények, amint nekünk, a vezetőnek kell teljesítenünk. Az elérhető termékek természetesen az adott korhoz lettek igazítva, így jelenleg nem pezsgőt, hanem amfórákat, nem ágyúkat, hanem kardokat készítünk a szigetlakókkal.

Megmaradt a játék másik kiemelt fontosságú része, a diplomácia is, de szigetek közti terjeszkedés és a vízi közlekedés szinte teljesen változatlan maradt.

Az igazság az, hogy a játék legtöbb eleme csak részeiben változott, a meglévő épületek és szolgáltatások az eddigiek szerint működnek, csak új néven, új külsővel.

Négy fő változtatás azonban mégis történt az előző részhez képest, így már vannak szárazföldi harcok és az Albion térségben kétféle úton is lehet fejleszteni a polgárságot - mindezek mellett pedig helyet kapott a vallás és a tudásalapú fejlesztés is.

Vegyük is sorra ezeket a változásokat.

A szárazföldi harcok esetében több egység közül választhatunk, így vannak a légiósok, íjászok, parittyások és lovasok is a nehézfegyverzet (például katapultok) mellett. Az egységek irányítása igen egyszerű, előállításuk, fenntartásuk pedig idő- és pénzigényes. A legnehezebb azonban a szárazföldi egységek szállítása hajóval, valamint az egységek partra való lerakása, mivel könnyen a vízbe lehet dobni teljes seregeket, ha a játék nem jól érzékeli, hogy mit szeretnénk (eleve nem értem miért fordulhat elő vízbe dobni egy sereget a parttól 2 méterre, de ebbe inkább már ne menjünk bele).

A játékban a megszokottak szerint két térség kapott helyet, míg az 1800-ban a gyarmatok a dél-amerikai területek voltak, addig itt Britannia térségében lehet városokat építeni - igaz a helyi lakosok ennek nem annyira örülnek. A térség egyben egy újításnak is teret ad, a polgári házak fejlesztésekor ki lehet választani, hogy inkább a római, vagy inkább a britanniai hagyományokat akarjuk alapul venni. A választás azonban nem végleges, későbbi fejlesztések során még újra lehetőségünk van megváltoztatni döntésünk. A két ággal azonban több igény és épület is érkezett a játékba, hiszen a két polgárságnak eltérő szükségletei vannak.

További fontos eleme a játéknak a vallás. Az egyes városok külön istenekhez fohászkodhatnak, így minden egyes sziget más erősségekre építhet. Például míg Mars, a háború istene a szárazföldi egységek számára nyújt előnyöket, addig Neptunusz a vízi egységek számára hasznos. Különösebb tennivaló a vallások terén nincs, de egy kis pluszt visz az eddig ismert játékmechanikába.

Hasonló a tudásalapú fejlődés is, ami a grammaticus épület általi research pontokon alapul. Itt egy skill-fa mentén választhatjuk ki, hogy merre szeretnénk fejlődni, a játék pedig írja, hogy milyen előfeltételeknek kell megfelelni és mennyi idő a fejlesztés. Ez alapvetően nem lenne probléma, ám sokszor több óra eljutni egy fontosabb skillig, ami lehetővé teszi egy adott épület lerakását. Sajnos a kialakítás miatt ez inkább érződik időhúzásnak, mintsem valódi plusznak - jó példának a Cossacks: Back to War, vagy az Age of Empires korai részeit tudnám felhozni, ahol súlya volt a fejlesztésnek és az adott kornak megfelelő opciók voltak.

Mindezeken újításokat pedig tökéletesen szőtték bele a sztoriba, ami betekintést nyújt - még ha nem is hűen - a korszakba, és kicsit átélhetjük azt, amit a provinciák lakói. Hogy lehetne rómaibb? Abszolút. Lehetne ez a játék még sok minden, és egyszer, kiegészítők mentén talán még lesz is.

A technológiai részbe nagyon mélyen nem érdemes belemenni, hiszen a játék alapjai szinte teljesen megegyeznek az előző, 2019-es epizóddal, melyet kicsit csinosítottak, foltozgattak, és persze új külsőt kapott, római stílusban. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem fejlődött semmit a sorozat, csupán nem kockáztattak és nem változtattak az egyébként is jól működő formulán.