[Teszt] Anno 1800: a konzolos változat

Anno 1800: a konzolos változat

mcmackoGéczy Attila2023.04.05. 09:39

Már gyerekként is vonzódtam a városépítős játékokért - a klasszikus Sim City-be számtalan órát pakoltunk az első, valamire való PC-men. Az EGA monitor óta azonban eltelt néhány év, és már konzolon is megvetette lábát a műfaj. Az Ubisoft nemrég próbálkozott a Settlers revitalizálásával, ami szintén várományos tétel konzolokon. Most viszont az 2019-ben dobbantott Anno 1800 jelent meg a nappali gépeire, ami a műfaj szélesebb közönség számára történő értelmezésében is segíthet.

Az Anno 1800 PC-re már korábban megjelent, számtalan tartalommal bővült (ezek egy része konzolon sajnos nem lesz majd elérhető), és ma is jó szájízzel gondol rá a közönsége. Az Anno széria egyedisége az iparosodás, a kolonizáció és más történelmi témák vaskos beemeléséből, valamint a tengeri kereskedelem, hajózás fontos mechanikáiból fakad. Aztán a rétegek tovább épülnek a diplomáciával, minimális 4X kikacsintásokkal, harci elemekkel, multiplayer-lehetőségekkel, és az Anno 1800 esetében a komoly narratívával.

Valószínű ezért gondolhatták, hogy az Anno 1800 konzolon is működőképes lesz, mivel a játék folyamatosan mesél, a megjelenített világ karakterei csacsognak, küldetéseket adnak, tolják előre a kb. 20 órás kampány szekerét. Ez remek dinamikát ad az egyjátékos módnak, és szamárvezetőt a birodalomépítéshez. A játék nehézsége vállalható (a legkönnyebb módon van terünk hibázni, stratégiai baklövéseket kijavítani), de a "hajóra szállás", az úgynevezett onboarding elég nyögvenyelős. Nehézkes, bár szokható a kontrolleres irányítás, és a játék nem segít túl sokat az UX felfedezésében. Az Anno 1800 első órája bizony hegymenet lesz azoknak, akik nem elég elszántak. Szerintem sokan itt le is fognak morzsolódni a játékról...

Pedig megéri maradni. A sztori íve szépen építkezik - riválisok, segítők, és egy idővel (nagyot) nyíló világ bontakozik ki a szemünk előtt, ami aztán sandbox módban tovább játszható. A mechanikák is fokozatosan nyílnak meg. Nincs erőltetett RTS-fókusz, lehet időt lassítani-gyorsítani, és a birodalom épülése-szépülése, mondhatni szintlépéseinek követése is egy örök örömforrás.

Sajnos PC-n nem láttam a játékot, de techikailag a Series X nem mindig állt a helyzet magaslatán. Apró belassulások mellett volt egy olyan textúra-bug, amitől a képernyő cikázó lebernyegekkel lett megzuhantva - ez jellemzően ott jött elő, ahol sok minden történt egyszerre a képernyőn. Ezt egy "quick resume"-ból való kilépés-belépés megoldotta, de sokat görcsöltem a problémával. A látvány is összességében szép, részleteiben jó és hangulatos. De ugyanaz az érzésem most is, mint a PC-s Settlers-nél, hogy screenshotokon baromi jól fest a játék, viszont élőben olyan az egész, mintha még mindig a 10-15 évvel ezelőtti megoldások szépítésével, na meg a mennyiségi megjelenítéssel akarnak a grafikusok csatát nyerni. A hangok leginkább a hangulati alapozást segítik. A játék zenéit kifejezetten kedveltem, a szinkron viszont az euro-karakterek ripacskodásához illeszkedett, ami nekem, mondjuk így, nem kedvencem.

Egy nehézkesen induló, de idővel aztán kellemes kikapcsolódássá váló élményt kaptam az Anno 1800 konzolos portjától. Az a helyzet, hogy a kiadás főleg a kizárólag konzolon játszó játékosoknak készült. PC-n egész egyszerűen szebb, könnyedebb és kézreállóbb tud lenni egy ilyen játék. Tehát ha választani kellene, hosszú távon biztos a PC kiadás mellett maradnék. Viszont a konzolosoknak meg nincs sok választásuk, ha a műfajon belül szeretnének játszani. Kijelenthetjük, városfejlesztő barátaim, az Anno 1800-al nem fogtok zavaros vizekre hajózni.

PLATFORM PC, PS5, Xbox Series
KIADÓ UBISOFT FEJLESZTŐ BLUE BYTE MEGJELENÉS 2023. március 16. ÁR 14-16.000 Ft

A cikk illusztrálásához a játék hivatalos artwork ábráit használtuk, a játékmenet részleteit a trailerben tudjátok megtekinteni.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

13 órája
3

Marvel’s Wolverine

2 napja
11

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

2 napja

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

3 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

3 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

3 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

4 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

4 napja
18

Dátumok és még több demó – ez történt kedden

Benne: Gundam Rogue Orbit, At Fate's End, Warhammer Survivors, My Friendly Neighborhood.

5 napja
1

Átiratok és demók – ez történt hétfőn

Benne: Monster Hunter Rise, DuneCrawl, Frostpunk, Work Work Work, Dungeon Munchies 2.

6 napja

Heti megjelenések | 2026 #41

6 napja
4

Silent Hill: Townfall

6 napja
4

Future Knight - Nyolc óra világvégéig

9 napja
9

SiN Reloaded

9 napja
4

Kena: Scars of Kosmora csúszás, új PS5 AI upscaler jön – ez történt csütörtökön

Továbbá: 007 First Light, Elta: Defy All Gods, Croc 2: Kingdom of the Gobbos, VOID/BREAKER, Moadra, Sound System, Metro Redux, Serafini Productions.

2026.10.02.
4

Alien Breed 35th Anniversary Collection

2026.10.01.
10

Független lett a Grasshopper Manufacture – ez történt szerdán

Továbbá: Stranger Than Heaven, Asylum, Grave Seasons, Queen's Domain, Crimson Desert, Antonblast.

2026.10.01.
1

Mythic Achievementek és a Naughty Dog jövője – ez történt kedden

Továbbá: Remothered Remastered, Stranger Than Heaven, Monster Hunter Outlanders,

2026.09.30.
13

Rivage

2026.09.29.
4

Hétindító visszatérések – ez történt hétfőn

Benne: Ace Combat 8: Wings of Theve, Abandoned, Something is Wrong with the Library, Suri: The Seventh Note, God of War Laufey.

2026.09.29.
3