2021: a mi kedvenceink

A ketten is játszható címeknél rendre ugyanarra a konklúzióra szoktam eljutni: a kooperatív játék az esetek többségében annyit jelent, hogy nem egyedül, hanem ketten csináljátok ugyanazt, és előbb-utóbb eljön az a pont, ahol ez a felállás szembemegy az alapvető játéktervezéssel. Visszatérő ellentét ez, amit legfeljebb elrejteni lehet ideig-óráig, feloldani nem. És akkor jön Josef Fares, a Hollywoodban már nagyon elcsépelt jelzőnek számító, jelen esetben viszont tökéletesen helytálló visionary director, aki éppen a filmvilágból szakadt ki anno, hogy most feltegye a cseresznyét eddig sem gyenge pályafutásának csúcsára. Az It Takes Two a játékdizájn és a történetmesélés hibátlan összefonódásának diadala, egy nevetségesen változatos, de mindeközben végig tökéletesen funkcionális élmény, ami olyan új standardot jelöl ki a kooperatív játékok műfajában, amit megközelíteni is bravúr lesz innentől, nemcsak túlszárnyalni. Mert itt tényleg ketten kelletek mindenhez. A végeredmény egy letehetetlen, meglepetésekkel teli, bámulatosan kreatív élmény - nem csak rutinos gamereknek.

Tovább is van...

• Metroid Dread: Egy új Metroid megjelenése mindig ünnep, a Dread pedig szerencsére hozza azt a rendkívül magas szintet, amit a széria fősodra képviselni szokott. A metroidvaniák reneszánsza miatt nem hoz ugyan annyira erős új impulzusokat, mint annak idején a Prime vagy akár a Fusion, és néha kissé feleslegesen próbálja meg felvenni a kesztyűt a műfaj modern képviselőivel. Összességében azonban jó látni, hogy a zsáner királynőjének nincs oka rettegni a trónkövetelőktől.
• Ratchet & Clank: Rift Apart: Fura egy generációváltás ez sok szempontból. Már csak ezért is fontos megbecsülni az olyan címeket, mint a Ratchet & Clank: Rift Apart, melynél jobban talán egyetlen AAA-kategóriás alkotás sem mutatta meg, mit is tartogat igazán nekünk a PS5, alaposan kihasználva a teljesítmény-SSD-DualSense szentháromságot. Nem lesz akkora klasszikus, mint az eredeti trilógia, de így is brutálisan szórakoztató és ötletes.
• Resident Evil Village: Nemcsak a széria, hanem minden idők egyik legerősebb videójátékos settingje lapul a Village-ben, amely önmagában elviszi a hátán az élményt. Mindeközben játékként is tele van fantasztikus húzásokkal - nagy kár, hogy a végére totálisan szétcsúszik minden szempontból.
• The Great Ace Attorney Chronicles: És ha már setting: az Ace Attorney számára szerintem irtózatosan jól áll ez a késő viktoriánus kor, a két játéknyi nyomozás pedig rengeteg poénos karaktert és szituációt tartogat. Nálam nagyon betalált.

Mikor már azt hittem, teljesen kiégtem a gémingből és már semmi nem tud újat mutatni nekem ebben a hobbiban, akkor jött a VR és a Phasmophobia, hogy ráébresszenek: mekkorát tévedtem. Azóta amikor csak ráérek, megyek a barátaimmal háborgatni a túlvilági birtokháborítók amúgy is alaposan felháborodott nyugalmát. Nincs és nem is hiszem hogy nagyon lesz ehhez fogható élmény a közeljövőben, mint ahogy az elmúlt 15 évben sem nagyon volt, ami ennyire meglepett és ennyire permanensen odaszegezett a gép elé. És hogy mindezt egy háromfőssé bővült kis indie studio hozta tető alá, sokmindent elárul és előrevetít.

Tovább is van...

• Metroid Dread: egy kiváló Metroid játék, ami ugyan nem írja újra nulláról a nagykönyvet, de a saját ötleteivel és egyéniségével ügyesen épít belőle várat.
• No More Heroes III: Travis betegebb mint valaha és ezúttal a játékélményre se nagyon lehet panaszkodni. A negyedik falak egy percig sincsenek biztonságban és a Smash Bros-tól a Final Fantasy-ig mindenki megkapja a rücskös fénykardot a hóna alá.
• Zelda: Skyward Sword HD: a szokásos remaszti a listán. A Skyward Sword talán a legjobb 3D-s Zelda, ezúttal pedig minden csorba kiküszöbölésre került: HD lett, handheld (is) lett és opcionális lett a hadonászás.
• Super Mario: Bowser’s Fury: egy rövidke, de annál érdekesebb extra falat az aktuális Mario újrakiadás mellé.

Az árkád autóversenyek hatalmas (és jó régi) rajongójaként a Forza Horizon széria új epizódjának megjelenése nálam simán felér egy kisebb örömüneppel. Az ötödik rész esetén sem volt másként, és noha a formula alapjaiban továbbra is változatlan, de egyszerűen nem tudok ráunni. A Forza Horizon 5 nem szimplán egy klassz, nehézség és irányítás / szimuláció tekintetében roppant jól skálázható autós versenyjáték, hanem nagybetűs SZÓRAKOZÁS. Nem igazán tudnák még egy olyan open world játékot mondani, ahol (ha lehetőség volt rá) egy idő után ne kezdtem volna használni a „gyorsutazás” funkciót. Az FH5-be tett tetemes időmennyiség ellenére itt még soha nem tettem ilyet – olyan jó móka eljutni A-ból B-be, hogy sajnálnám, ha lemondanék a szabad autózás élményéről. Ezzel a játékkal töltöttem a legtöbb időt 2021-ben, és jó esélyt látok rá, hogy a 2022-es (sokjátékidős) listámon is ott szerepel majd.

Tovább is van…

• It Takes Two …ami gyakorlatilag az idei utolsó játékom volt, és soha rosszabb évvégét játékügyileg! Az It Takes Two egy remek kaland, de ami igazán megfogott benne, az a játék magját képző koop élmény, vagyis: együtt toltuk a gyerkőcökkel, aztán ők ketten közösen, és volt ott minden a nevetéstől az ökölrázásig.
• UnMETAL Idén a szokásosnál / kívánatosnál jóval kevesebbet játszottam indie címekkel, és ebből a (szűkös) felhozatalból egyértelműen az UnMETAL volt a nyerő. Leginkább azért, mert a Metal Gear-t karikírozza (nem csak azt), és azon kívül, hogy szuper zsáner-paródia, és tele van jó poénokkal, játékként is abszolút megállja a helyét – feltéve, ha bejön neked a nyolcvanas évekre visszakacsintó retrózás.
• Marvel's Guardians of the Galaxy Szintén viszonylag későn (decemberben) került hozzám a játék, leginkább azért, mert sokat beszéltek / írtak sok jót róla. És igazuk volt, kár lett volna kihagyni – ősszel annyi open world játékkal játszottam (ráadásul szorosan egymás után), hogy a Guardians hagyományos, nagyjából lineáris, eredetinek ugyan nem mondható, de jól kicsiszolt játékelemekkel operáló megközelítése maga volt a friss levegő.
• Riders Republic A Guardians mellett egyértelműen az év meglepetése, gyakorlatilag semmit nem vártam tőle, ehhez képest sok időt töltöttem vele, és még most, a megjelenés után bő két hónappal is előveszem. A Forza Horizonhoz hasonlítható remek bulihangulat, és az ügyesen szimulált, élő-lélegző, alaposan belakott játékvilág (meg az őrült sporteszközök) az előre feltételezettnél jóval erősebben és jóval tovább ragasztottak a képernyő elé.

Már előre tudtam, hogy idén ki lesz a győztes, és nem is okozott csalódást. Minden idők favoritja nálam a Diablo II, a feltámadás pedig jól megőrizte az esszenciát, miközben korhű látványvilágot is hozott. Ez önmagában elég volt, hogy megvegyenek kilóra, de a jövőben várható komoly balansz változtatások (amire bő 18 éve, a 1.10-es patch óta nem volt példa) egy olyan olaj a diabolikus tűzre, ami miatt valószínűleg még évekig elmozdíthatatlan lesz a gépemről.

Tovább is van...

• Forza Horizon 5: Mindig is kellett valami, ami kiszakít a fantasy és sci-fi domináns játékfelhozatalból. A Dirt széria a harmadik rész után elveszített engem, helyét a Forza Horizon vette át... ami idén is hozta a formáját. Ismét tökéletes alkalmi kikapcsolódás, főleg off-road terepen egy Hoonigan Ford RS200 volánja mögött.
• Age of Empires IV: Történelmi RTS nélkül sem telhet el az év errefelé, és miután a Total War széria az amúgy is fantasy körítésű Warhammer III-ra gyűjti az erejét 2022-re, ezért idén ez a szerep egy másik klasszikus sorozatra hárult. Többnyire jól vette az akadályokat, a méltán híres II. rész alapjaira építkezett egy igényesen prezentált kampánnyal a főszerepben, ami történelem leckének sem utolsó.
• Everpsace 2 (Early Access): Látványos és gördülékeny akció az űrben, de ezúttal a sokat kritizált rougelike mechanizmusok nélkül. Talán furcsa lehet, hogy az idei listára bekerülhetett egy félkész játék (ami ráadásul csak 2023-ban fog megjelenni), de már jelenlegi állapotában is lekötött vagy 20 órára, ami sok más végleges produktumról nem volt elmondható. Nehezen hihető? Többek között Game Passban is meggyőződhet mindenki, hogy kivételesen példás fejlesztői hozzáállás az Everspace lelke.
• King Arthur: Knight's Tale (Early Access): És akkor ismét egy megjelenésre váró cím. Ami akár a 2021-es videójáték performanszomat is jellemezhetné (Russian Fishing 4 FOREVA!4!), de szerencsére ennél azért többről van szó. Persze, szimpatikus, hogy magyar fejlesztés. Hogy körökre osztott, dark fantasy, és Arthur legendákból táplálkozik. De az egészben legjobban a benne rejlő potenciál ragadott meg, amit utoljára a Darkest Dungeon esetében éreztem. Szurkolok neki, és hiába volt a betekintő csupán pillanatnyi (értsd pár óra), többszöri éves leltározás után is arra jutottam, hogy az idei évértékelőből nem maradhat ki.

Nem is kerülhetett más előre, mint az egyik kedvenc játékom folytatása, amely idén az abszolút élményt szolgáltatta. Nem tudok már 35 felett úgy gondolkodni egy toplistáról, hogy a lehető legtöbb aspektus tökéletes legyen. Inkább arra gondolok ilyenkor, hogy mi az, amire a legtovább fogok emlékezni. A Psychonauts 2 szépen kiegészítette az univerzumot, finomított a játékmeneten, és az egészet bevonta egy olyan rajzfilmes-empatikus sztorival, ami a régi Schafer varázst, és egy kis modern mesemondást is letett az asztalra.

Tovább is van...

• Forza Horizon 5: Csak egy folytatás, az első Forza Horizon óta tökéletesített formula újrakeverve, egy friss térképen szabadjára eresztve - viszont még mindig hihetetlenül szórakoztató és tartalmas. Az árkád autóversenyek sokáig csak kullogni fognak utána.
• Röki: Nem pusztán egy narratív csoda, de egy tényleges kalandjáték is, amely nem kerget őrületbe feladványaival, de északi történetét remekül meséli el. Tove utazása eszembe juttatta azokat a kalandjátékos élményeket, amelyeket gyerekként éltem át, és amellett hogy kicsit az agytekervényeimet is megmozgatta, lelazított, és könnyeden szórakoztatott is.
• Matrix élmény: Megírtam már többször is idén - ez tényleg a következő generáció élő próbatétele volt. Lehet addig marad ilyen emlékem róla, amíg a filmet meg nem nézem.
• Dark Pictures: House of Ashes: Az Aliens és Predator vonal vallási-történelmi környezetbe helyezve? Kalandjáték elemek, narratív fókusz és polírozott Dark Pictures játékmenet? Sokan középre helyezik a Supermassive játéksorozatát, de amíg ilyen minőségben jönnek az epizódok, sokáig kiválóan fogok szórakozni! Külön öröm, hogy ez a rész a filmes creature-feature preferenciámmal is egybevágott. Valószínű nálam ez lesz a szezon legjobb epizódja.

Miközben napjainkban sorra licitálnak egymásra a nagy cégek és kiadók a monumentálisabbnál monumentálisabb címekkel, sokszor elfelejtik azt, mi is az igazán jó ebben a médiumban: a szórakozás, kikapcsolódás, felhőtlen öröm. Ebből sikerült Josef Fares-nek és csapatának idén 110%-ot nyújtania, az It Takes Two ugyanis megtestesíti mindazt, amiért élmény videojátékkal játszani. A történet bár nem emelkedik bestselleri magasságokba, tökéletesen szolgálja ki azt, hogy a Hazelight nagyjából félóránként dobjon be egy új játékmechanikai elemet vagy minijátékot, mindezt azért, hogy végig változatos maradjon az élmény. A szórakoztatási faktorról nem is beszélve.

Tovább is van...

Biztosra veszem, hogy a lista többi tagja könnyen kicserélődhetett volna, ha olyan címeknek is a végére érek (vagy egyáltalán eljutok az elindításukig), mint a Kena, a Rift Apart, a Death's Door vagy éppen a Psychonauts 2.

• Ender Lilies: Quietus of the Knights: Újabb kiváló képviselője az indie metroidvania kínálatnak, ami közel sem annyira hardcore, mint a Hollow Knight, de így is tartogat kihívást.
• Marvel's Guardians of the Galaxy: Nem mertem volna nagyobb összegben fogadni, hogy nagy költségvetésű Marvel adaptáció még lehet sikeres a Square Enix égisze alatt, az Eidos-Montréal azonban nem csak az ellenkezőjét bizonyította, de az év egyik legpozitívabb meglepetését is szállította.
• Returnal: Általában nem keresem azokat a játékokat, amik kívül esnek az érdeklődési körömön vagy nagyon kimozdítanak a komfortzónából, de néhány cím ezek ellenére is képes lenyűgözni. A Returnal pontosan ilyen volt és sajnáltam volna, ha nem tapasztalom meg Atropos viszontagságait.
• Persona 5 Strikers: Bár nem a hagyományos módon viszi tovább a sorozatot, némileg megosztó lehet a rajongók számára, ugyanakkor felvonultat olyan megoldásokat, amik új alapokra helyezhetik a szériát.

Idén sajnos talán még tavalyhoz képest is háttérbe szorultak nálam a videojátékok, de a Subnautica folytatása ugyanúgy magával rántott a mélybe, mint a 2014-es alapjáték. A jóval áramvonalasabb és valamivel könnyebb Below Zero története nagyobb hangsúlyt kapott, világépítése még izgalmasabb hellyé tette a 4546B-es bolygót, és ami a legfontosabb, hogy most sem nyugodtam, amíg fel nem fedeztem az összes biomot azok furcsa teremtményeivel. Olyan érzés volt ide visszatérni, mintha ott folytatnám, ahol pár éve abbahagytam, és bár kicsit talán túlságosan is hívogató volt a mélység és ritkábban éreztem azt az ámulattal keveredő zsigeri rettegést, mint régen, talán most épp erre volt szükségem.

Tovább is van...

• It Takes Two: Még a videojátékokra nem fogékony co-op társamat is teljesen lenyűgözte ez az elképesztően kreatív és bájos műfaji kavalkád.
• Resident Evil 8: Csodálatosan abszurd akció-horror farkasemberekkel, halemberrel, repülőgépemberrel, további furcsa emberekkel, vámpíranyuval, és a Resident Evil 4 hangulatával.
• Life is Strange: True Colors: Gyógyír volt a léleknek ebben az időszakban az állami gondozott Alex Chen felnőtté válását végigkísérni.
• NUTS: Őrület, hogy pár óráig mennyire rácsavarodtam a monokróm mókusok kukkolására!

Hiába értem az elmúlt tizenkét hónapban ismét ~30 aktuális megjelenés végére, nálam idén valahogy egyik játék sem utasította maga mögé olyan egyértelműen a teljes felhozatalt. Annál több volt viszont a mindenképpen említésre méltó darab, így formát bontva tíz címet zsúfoltam a listára - ha csak egyetlen mondattal is. Hogy miért a Ratchet & Clank: Rift Apart lett közülük mégis kiemelve? Mert az Insomniac Games volt idén talán az egyetlen aki megmutatta, hogy miért lehetek izgatott a technológia fejlődése miatt ebben a generációban is. Tette ráadásul mindezt iszonyatosan szerethető karakterekkel, kedves humorral, valamint a már megszokott őrülten kreatív és szórakoztató fegyver arzenállal egy interaktív Disney / Pixar produkciót mozgatva valós időben a képernyőkön. 

Tovább is van...  

• Psychonauts 2: Mert a játékmenet éppen annyival lett letisztultabb és feszesebb, hogy már ne inogjon a pofátlan stílusosság és a szabadon randalírozó kreativitás súlya alatt.
• Deathloop: Mert Blackreef egy hangulatos, komplex, remekül felépített játszótér, ahol a roguelite időhurok nálam feloldotta az immerzív-szim műfaj maximális potenciálját.
• Metroid Dread: Mert már csak jobbra-balra mozogni is élmény volt benne, de a boss harcait és a nondirektív terelgetését a szövevényesnek tűnő világában egyszerűen tanítani kellene.
• Resident Evil Village:  Mert bámulatos magabiztossággal nyúlt a horror stílustárának különböző területeihez és a feszültségkeltés változatos eszközeihez. Na meg adott nekünk egy formás vámpír hölgyet.
• Marvel's Guardians of the Galaxy: Mert példaértékű volt a karakterépítése és parádésak a dialógusai, amit egy meglepően érett történetszálba ágyaztak bele. Na meg az a zenei anyag! 
• Forza Horizon 5: Mert a fesztivál enyhén rozsdásodó tartószerkezetét minden eddiginél változatosabb helyszíneken állították fel és ezt az élményt máshol ma már nem kapom meg.
• Returnal: Mert bebizonyította, hogy ez a műfaj nem csak a független fejlesztések kis költségvetésén működik és messze nem halott. Csupán a kor elvárásaihoz kellett igazítani.
• Death's Door: Mert az ismerős alapokra egy letisztult, feszes, rendkívül szórakoztató harcrendszert és egy magával ragadó világot épített tele emlékezetes karakterekkel.
• Puzzling Places: Mert ismét új oldalát mutatta meg a virtuális valóságnak egy egyszerű koncepció és a lenyűgöző fotogrammetriát kiegészítő apró részletek segítségével. Abszolút zen.

Az idei esztendő kicsit más volt, mint az ezt megelőzőek: néhány komoly, de már régóta esedékes döntés meghozatalával sikerült a backlog kérdést megoldanom, lényegesen egyszerűbbé tette a játékos perceket. Ráadásul hogy idén mindkét kedvenc játéksorozatom új szintre lépett, már csak hab volt a tortán. A Metroid Dread egész könnyen lépdelt fel a képzeletbeli ranglétrám legfelső fokára: a szám szerint ötödik 2D epizód sikerrel merített a modern metroidvania stílus jegyeiből, s emellett óvatos lépéseket tett az általa teremtett stílus egykori megreformálására is. Az új menekülős szekvenciák picit megosztóra sikerültek, de a tökélyre vitt pályadizájn, a sci-fi látványvilága, a számtalan elrejtett történeti utalás, cameo és fanservice bizony durván rárúgta az ajtót a vetélytársakra, amely jól érződött a körülütte kialakult globális véleménycunamin is. A Metroid DREAD rövid idő alatt a játéktörténelem legjobb metroidvania-jává vált, ez pedig annak fényében is üdvözítő, hogy az új epizóddal a kiotóiaknak nem csak egy fantasztikus játékot sikerült letenniük az asztalra, de a tetszhalott állapotból vissza is rántották ezt a patinás sorozatot a köztudatba, egyúttal megalapozva a rajongói bázisát az évek óta készülő és várhatóan szintúgy nagyot dobbantani készülő Metroid Prime 4-nek.

Tovább is van...

• Death's Door: Egy kis indie csemege, a kiválóságok közül: ez a tüneményes indie dungeon-homázs minden ízében dícséretes, kezdve a jutalmazó felfedezésen át a klasszikus akció-kalandjáték mechanikákon át a relaxáló vagy épp akciódús zeni aláfestéséig. Az egyedi, letisztult mégis üdítően ható látványvilága, jópofa karakterei mind a Zelda, mind pedig a soulslike kedvelők számára csalogatóan hatnak.
• Diablo 2: Resurrected: A PC-n valaha legtöbbet játszott játékom (a Doom/Quake-t leszámítva) a Diablo 2 volt. A Resurrected egy kiváló újragondolása az eredeti változatnak, egy tökéletes múltidézés, amely fantasy rajongóként el is lopta a 2021-es show-t néhány nap erejéig, ezzel pedig kicsit újfent visszacsattantam a PC gamingre és nem is igazán tervezek lelépni innen még egy ideig.
• Mass Effect: Legendary Edition: Habár a Mass Effect nem 2021-es játék, de talán soha senki nem készített még olyan tartalmas és igényes remastert, mint az előző generáció legjobb sci-fi sagaját jelző csapat. Ez a tömény, bőven száz óra feletti kaland minden idők legjobb videójátékos űroperája - a definitív sci-fi kaland, amelyről ha eddig nem győztek meg az érvek, hogy légy részese egy galaktikus akció-kaland-szerepjátéknak, gyaníthatóan már semmi más sem fog. A kezdő löketet itt, a Gamer365 hasábjain is megadtuk, csak rajtad áll, élsz-e evele.
• Retro platformok: Köszönhetően annak, hogy a máig aktív retro szcéna ténykedésével sikerül azért még el-elcsábulnom, idén is volt néhány lelkes projekt, melyekkel sikerült több időt eltöltenem, mint terveztem:

A C64-emet idén főként Sarah-Jane Ivory kategóriájában egészen döbbenetes élményt produkáló Soul Force c. vertikális shoterrel kíntattam, de minden elismerésem az Icon64 gárdájának a Shadow over Hawksmill című kalandjátékért is, amely egy tetszetős logikai feladványokkal tűzdelt klasszikus nyomozós horrorsztori, szintúgy a legendás öreg masinára. Kifejezetten szeretem az ilyen gondolkodásra serkentő retroid eltévedéseket, remek altatók egy-egy fárasztó nap levezetésére (mint amilyen az Amigára készült R-Type-szerű egyfejlesztős shooter is Inviyya címmel, amely elsősorban dizájnjával került be az Amiga shmup hall of fame-be 2021-ben.)

Oké, simán elfogadom, ha egy Resident Evilt nem rontanak el, az nekem elég a boldogsághoz, a két remake és az utolsó két rész így elhozta nekem a Kánaánt. Hogy ezek közül talán a Village az egyik leggyengébb? Talán igen, az első és az utolsó egy órát például pocséknak éreztem, néha az akciót is fura ütemben adagolta, és hát nem egy helyszínt láttam már más skinnel korábbi Resident Evil címekben, mégis...a nyitott terek ugyanolyan jól működnek, mint a zártak, a bossok pont annyira weirdek, amennyire lenniük kell, az izzadságszagúan beleerőszakolt Umbrella Corp. pedig simán skippelhető. Atmoszféráját tekintve nagyon rendben van itt minden.

Tovább is van...

Mivel én egész jól elvagyok szuperexkluzív hipercímek nélkül is, egyáltalán nem vettem észre, hogy ez egy rosszabb év lett volna a megjelenések szempontjából, a backlog végének még csak a közelében sem járok. Tutira itt lenne nálam is a listán a Guardians of Galaxy, a Returnal, a Psychonauts 2, a Tales of Arise és a Death's Door is, ha eljutok odáig, de nem jutottam. Helyettük őket szerettem talán a legjobban idén:

• Metroid Dread: Hát ő bizony majdnem első lett, mert a bossok, a kiváló level design és az élvezetes játékmenet alapján járt volna neki... de nem tudtam megbocsátani az EMMI-k elleni borzasztó meneküléseket, a bosscsaták közepére beszúrt quick time eventeket és a - szerintem - feleslegesen túlbonyolított irányítást.
• Forza Horizon 5: Nem tudnám megmondani, hogy a negyedik rész miért nem adta be annyira, az arra sok mindenben emlékeztető ötödik pedig miért igen, de ez történt. Fantasztikusan polírozott cucc még a régi generáción is.
• Super Mario 3D World + Bowser's Fury: Én azon kisebbségi vagyok a szerkesztőségben, aki nem igazán kedvelte a Wii U-t, szóval nekem ünnep minden pénzlehúzásos újrakiadás. A mellé csomagolt Bowser's Fury-t nem élveztem annyira, a 3D Worldöt viszont hetekig nem tudtam letenni.
• Ratchet & Clank: Rift Apart: Számomra az egyik legnehezebben beinduló Ratchet volt, három világ után néha még ásítottam is, aztán szépen a helyére került minden. Szerintem az előző rész sokkal polírozottabb volt, de még így is mindig egyedi élmény minden Ratchet játék.
• Life Is Strange: True Colors: A játék, amiről továbbra is úgy gondolom, hogy tökös vállalás volt a fejlesztő és a kiadó részéről, hiszen tele van mindennapi helyzetekkel és szereplőkkel, ha a természetfelettit levesszük belőle, egy teljesen földhöz ragadt dráma az egész. Én pont ezért imádtam, jó látni, hogy ez is működik videojátékként.
• Ruined King: A League of Legends Story: Nagyon sajnálom, hogy ez a kiváló rpg ennyire radar alatt maradt sok konzolos játékosnak, nagy kár, hogy az új generációs átiratok nem készültek el időre, PS4/XboxOne megjelenést pedig fura látni 2021 novemberében. Továbbra is mindenkit bíztatok, hogy vegye meg nyugodtan, generációktól függetlenül rendben van ez mindenen.

A Tales of... sorozat visszatért, és micsoda visszatérés volt ez! A Tales of Arise bebizonyította, még mindig ott a helye a legjobb jrpgk között. Szívbe markoló sztori, remek karakterek és parádés, adrenalint pumpáló akció orgia jellemezte harci rendszer tették a Tales of Arise-t 2021-es év legélvezetesebb Jrpgjévé. Sőt tovább megyek! A Tales of Arise minden idők legjobb Tales of... játéka!

Tovább is van...

• Bravely Default II: A Bravely Default II nem más mint a klasszikus, 30 évvel ezelőtti Final Fantasy csak épp mai köntösben. Minden ízében konzervatív Jrpg, ami mégis újszerű és friss. Több aspektusát imádtam, a régi vágású settinget a kristályokkal és a kasztrendszerrel, a harci rendszert, mindez megfejelve Revo pörgős zenéivel. Ha nincs a Tales of Arise, simán GOTY is lehetett volna.
• Shin Megami Tensei V: Féltem az SMTV-től, mert a sorozatra jellemző elvont sztorira és dizájnra nem mindig van hangulatom. Alig néhány óra alatt azonban a játék meggyőzött, ott a helye a legnagyobbak között. Az SMT még mindig egy különleges, egyedi élmény a Jrpg mezőnyben, egy olyan kaland, amire sokáig emlékezni fogunk.
• Legend of Zelda: Skyward Sword HD: A Skyward Sword a felejthetetlen pillanatok játéka, számomra a definitive Zelda. A helyszínek és fejtörők kiválóak, a játékmenet tökéletes, a Cézanne-t idéző grafika végre szemkápráztató HD-ben pompázik. Az év egyik legjobb játéka, a világ legjobb Zelda élménye. Kihagyhatatlan!
• Legend of Mana Remaster: Néha jól esik megpihenni, kikapcsolni a külvilágot és elmerülni a mese és fantasztikum világában. A Legend of Mana remaster kinyitott egy kaput, átvezetett egy másik, meseszép világba, ami megmutatta miért is szerettük a '90-es évek jrpgéit. És ehhez csak egy nevet tennék még hozzá, aki nélkül az élmény nem lenne ugyanaz: Yoko Shimomura.
• Dirt 4: +1 a backlogból. Jó év volt számomra a 2021-es, a top 5 hozta amit elvártam: kikapcsolt, elvarázsolt, segített feltöltődni energiával a mindennapokra. Mégis valami hiányzott az év végére. Egy kis változatosság talán. Ezért elővettem a backlogból a Dirt 4-et, mert olyan régen rallyztam már. Aztán amikor a Subaru Imprezzámmal driftelve vettem az első kanyart, éreztem, ez nagyon kellett! A Dirt 4 fantasztikus, szinte letehetetlen. Igazi megkoronázása az évnek.

-Oscar-díj a legjobb animációs filmnek: Ratchet & Clank: Rift Apart

- "Az év párkapcsolatokat megmentő játékélménye" plecsni : It Takes Two

-"Az év párkapcsolatokat tönkretevő játékélménye" plecsni: It Takes Two

- "Jééé, nextgen konzolom van!!!" kék-piros gyémánt-tabletta: The Matrix Awakens: An Unreal Engine 5 Experience

- “Tücskök és bogarak” zoológus emlékérem : Grand Theft Auto: The Trilogy - The Definitive Edition

- "A bőség megszokható zavara" oklevél: MS Game Pass szolgáltatás

-"Together, forever" Rick Astley emlékplakett : Microsoft & Bethesda összeborulás

-"A mikro-tranzakciónál rosszabb úgyse jöhet" arany szívlapát a jövő monetizációs trendjének: NFT (non-fungible token)

-Lopott Bicaj Vándordíj a legtöbb, egy személybe gyúrt fétisért : Lady Dimitrescu (Resident Evil: Village)