Hotel BarcelonaTeszt

Na tessék, megint sikerült beletenyerelnem a lecsóba. Korunk fura japán játékdesignerei, Hidetaka (Swery65) Suehiro és Goichi Suda(51) végre valahára összefogtak egy közös projekt erejéig. Ennek gyümölcse a Hotel Barcelona névre keresztelt zsáner-egyveleg - hack and slash, platformer roguelite lázálom. Gyanúsan hamar végeztek vele, és ez nem sok jót jelent. Pedig itt van minden, amiért a rajongóik szerethetik őket.

Történetünk természetesen egy titkosszolgálati alkalmazott titkárnő (lány, inkább) autóbalesetével nyit, ami a járműben utazó ügynökök halálával és főhősnőnk kimondottan fura félkómás megmenekülésével jár. Egy titokzatos helyen tér magához, ahol rögtön kezdődő skizofréniájának megtestesülése fogadja, elmagyarázva neki a Hotel sajátos szabályrendszerét. Mióta van itt? Mi a feladata? Hogyan juthat ki, egyáltalán, kijuthat-e valaha? Skeletor-jelmezversenyre készülő tudathasadásunk apránként adagolja az információkat. Persze az USA területén vagyunk, az épület inkább egy kiszuperált magánvilla, ahol mindenféle szedett-vedett alak gyülekezik, mint egy Agatha Christie kisregényben. A cím minden részlete kérdéses. Na de ne fecséreljem az időt talmi beszéddel, vessünk egy pillantást a térképre!

A hotelben több helyen is megtalálható fali-térképekről indíthatjuk az egyes „futamokat“, választhatunk pályákat (egyiket a másik után, de régebbi helyszínekre is visszatérhetünk). Ráerősítve az egész játékot körbelengő hallucinációs milliőre, külsőnk ekkor átváltozik, valamint természetfeletti erőt és képességeket kapunk. Itt ütközünk bele ugyanakkor a készítőkre oly jellemző, mégis kicsit csalódást keltően sablonos játékterek kavalkádjába. Az egyes helyszínek bár tematikusan jól elkülönítődnek egymástól, a vizuális elemek, a „szobák“ berendezése, az elhanyagoltnak tűnő platforming útvonalak, mind bizonyos fokú fantáziátlanságot mutatnak. Az sem segít, hogy a használt Unity motor ál-háromdé scrollozódó hátterei nekem már nagyon feltűnőek (noha a fölöslegesen kacifántos alcímű Missing-ben látottaktól jobbak - csak ugye ott nem ismétlődtek folyton). A „nekem semmi sem jó“-érzésen túllendülve, maga a játékmenet szimpla hack-n-slash létére egész tűrhető, jó tempóban abszolválható, sőt, itt-ott akad pár említésre méltó ötlete is.

Mint például az előző futamokból a karakterünk fantomja ott halad mellettünk/előttünk, egészen addig, amíg más útvonalat nem választunk. Követni őt ugyanúgy előnyös, mint nem, mivel jó szamaritánus módra bizony kaszabolja a hemzsegő (ismételten, nem túl különleges, vagy épp változatos, de még pont megfelelő minőségű és mennyiségű) ellenfeleket. A miértre a vér a válasz. Nemcsak meggyorsítja a sokadszori nekirugaszkodás okozta trauma elfeledését, de a karakterünk minél véresebb, annál erősebb koncepciót behozva a roguelite formulába, szinte egy csapás nélkül turbózhatjuk a jóleány túlélési esélyeit a pályavégi GONOSZ BOSSZ ellen. Namármost. Papíron leírva ez nagyon jól hangzik, a megvalósítás viszont kisiklik. A főellenfélharcok elsőre (másodjára, harmadjára...) teljesíthetetlenül nehezek. Képzeljük el, hogy a tucatellenfelek hordáin játszi könnyedséggel henteljük át magunkat, gyűjtögetjük a módosítókat, power-upokat, statisztikákat javító cuccokat, csak azért, hogy a szekvencia végén egy hegyomlás méretű bohóc (nem szó szerint, de a slasher-horrorokból karikaturisztikusan merítő kliséhalmokat lehetetlen komolyan vennem) szó szerint két pofonnal visszaküldjön a hotelszobánk ágyába lábadozni.

És... ennyi. Meglepően sok időt töltöttem amúgy a hotelben, beszédbe elegyedtem mindenkivel, akivel lehetett, szépen lassan megvettem a dolgokat az árusnál, fejlesztettem a képességeim a másik sötét alaknál, érdeklődve hallgattam a vendégeket, a személyzetet, a fura túlvilági egyedeket... És az idő csak telt. Kimondottan sokféle (és hosszú) párbeszédet folytathatunk majdnem mindenkivel, ez pedig lehetőséget ad az alkotóknak, hogy igazán kibontsák, színesítsék a sztorit, az átadni kívánt hangulatot. De ebben a korban már türelmetlen vagyok, simán átléptetem a bosszantó és/vagy unalmas párbeszédeket. Hiába akarja a Hotel Barcelona ebbe a szegmensbe rendezni a mélynek szánt, de igazából felszínes sztori-fércmunkáját, ha a másik fiókba egy olyan gameplay-loopot pakol, ami nem ránt be. Olybá tűnik, nemcsak Justine skizo kicsit(?), maga a játék is az.