A Sony kutatói úttörő MI-t fejlesztettek a Gran Turismo 7-hez

A Sony kutatói úttörő MI-t fejlesztettek a Gran Turismo 7-hez

mcmackoGéczy Attila2022.02.09. 18:34

Már a neve is izgalmas: Sophy-nak hívják majd a vezetésért felelős mesterséges intelligenciát.

Végre fény derült a Sony MI kutatóintézetének egyik legfrissebb eredményére - a Gran Turismo 7 fejlesztőivel karöltve debütál hamarosan Sophy, a GT virtuális sofőrje. A Sophy a Sony szerint áttörést jelent az AI-fejlesztések sorában. A Sony által fejlesztett mesterséges intelligencia a felhő ereje mellett neurális háló alapú tanulást és elosztott rendszerű tanulást használ. Sophy-nak három dolga van:

  • pályán maradni,
  • vezetni úgy, hogy végig kezében tartsa az adott autó irányítását,
  • megelőzni a többi versenyzőt, miközben vezetési etikettet alkalmaz.

Sophy a GT Sport-on nevelkedett, és a Gran Turismo Sport legjobb sofőrjei ellen is megküzdött az évek során. A mai zárt ajtós demonstráción (ahogy az Eurogamer is jelenti), Sophy jól teljesített a profi sofőrök ellen. Pozicionálta magát és végig tartotta a rendet egy tisztességes vezetői attitűddel.

Kazunori Yamauchi a következőt mondta Sophy-ról.

A szépségre törekszünk, és pozitív, fénylő hatást akarunk gyakorolni a társadalomra. Kérdés volt, hogy milyen AI-t tudunk úgy tervezni, hogy örömet okozzon az embereknek - gyorsan kell hajtania, és egyszerűen kell vezetnie. Az AI-nak a különböző környezeteket le kell tudnia kezelni, és természetesnek kell tűnnie. A hagyományos szabályalapú AI-val ez nem lenne megoldható - csak egy bizonyos feltételrendszerre reagálna, és ugyanazokat a szabályokat követné, így az emberek felismerhetnék, hogy ez egy gép, és nem ember. A GT Sophy-val áttörést értünk el.

A rossz hírünk, hogy még nem tudni, mikor debütál Sophy. A megjelenés után, egy update során fogja a Gran Turismo 7 megkapni a szépen csengő robosofőrt. Sophy nem csak a versenyzésben, de a vezetők betanításában is segíthet. Ráadásul folyamatosan tanulni fogja a közösségtől a vezetési etikettet. Csak aztán nehogy oda jussunk el, mint egyes nevezetes példák esetében: hogy az élő debütáláskor el akarja majd pusztítani az összes másik kocsit a pályán...

Szép új világ? Mondjátok el a véleményeteket ti is Sophy-ról!

Corsair HS35 V3 Wireless - Dolby Atmos költözött a gaming fejhallgatóba

A Corsair termékei mostanában járnak nálunk először, a legutóbbi billentyűzet-tesztünk után pedig egy remekbeszabott kis headsettel ismerkedünk. Corsair HS35 V3 Wireless a tesztlaborban!

11 órája

Netflix stúdióbezárások – ez történt csütörtökön

Továbbá: Darksiders 4, Kingdom Come, Mafia: The Omerta Collection, .curator, Waste the Fallen, Nautus, High on Life VR, Neo Berlin 2087.

1 napja
8

Pigeon: A Love Story – Turbó Turbi Társkereső

1 napja

PlayStation Game Catalog: az augusztusi érkezők

Helldivers II. Hell is Us. Kingdom Come: Deliverance II. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket ebben a hónapban.

2 napja
9

Bővül a Ghost of Yotei, csúszik a Dawn of War IV – ez történt szerdán

Továbbá: The Sinking City 2, Phantom Blade Zero, Crescent County, Shellbound, Precognition, Aether Wizard Life.

2 napja
5

Lunarium

2 napja
1

Supermassive Games leépítés, limitált PS5 – ez történt kedden

Továbbá: Persona 4 Revival, The Lord of the Rings: War in the North – Legacy Edition, SPRAWL zero.

3 napja
5

Sovereign Tower

Noha a nyár jellemzően uborkaszezonnak számít a játékiparban, ez nem jelenti azt, hogy ekkor ne jelenhetnének meg jó címek. Vessünk csak egy pillantást a Sovereign Towerre!

3 napja
1

1666: Amsterdam korai start, Big Walk sikerek – ez történt hétfőn

Továbbá: over the hill, Lost & Found, PATLABOR the Case Files, Crowns and Pawns: Amber Road, Hubert, Village in the Shade.

4 napja

Heti megjelenések | 2026 #33

4 napja
2

Kiln - a Double Fine nem köcsögöl!

5 napja
3

Doom: The Dark Ages - Revelations DLC

6 napja
12

THQ Nordic újdonságok – ez történt pénteken

THQ Nordic Digital Showcase összefoglaló.

7 napja
7

GTA a Netflixen – ez történt csütörtökön

Továbbá: Warrior Cats: Clans of the Forest, Onimusha: Way of the Sword, TOEM 2, Quake remaster.

8 napja
11

SENARA: The Sacrament

Szektások, mélytengeri rémek és egy realisztikus óceánjáró. A SENARA-ban első pillantásra minden megvan, ami a sikerhez kell, ez az összkép azonban becsapós.

8 napja
5

Megjelenési dátumok napja – ez történt szerdán

Benne: Isle of Reveries, Beaten Path, Moonlighter 2: The Endless Vault, Fallen Tear: The Ascension.

9 napja
2

Corsair Clipper Pro Mini 60 - kicsi, de erős

9 napja
6

Fire Emblem: Fortune's Weave Direct, Mafia: The Old Country DLC – ez történt kedden

Továbbá: Crimson Moon, The Walking Dead: Streets of Survival, Endless Legend II.

2026.08.05.
4

Game Pass: augusztus első hetei

A Beast of Reincarnation premier árnyékában ezúttal inkább a Premium előfizetők könyvtára növekedik majd a következő néhány napban.

2026.08.04.
7

Heti megjelenések | 2026 #32

2026.08.03.
7