Kaszálta a Black Panther játékát az EA, vele együtt pedig a stúdiót is. Nagyjából két éve számoltunk be róla, hogy az Electronic Arts is beszáll a Marvel adaptációk sorába, az akkor még cím nélkül futó Black Panther feldolgozással. A munkálatokra egy frissen alapított stúdiót, a Cliffhnager Games-t állították rá. A projektről azóta sem hallottunk túl sokat, a cég legújabb közleménye szerint pedig ez a jövőben sem fog változni. Bejelentették ugyanis, hogy nem pusztán a játék munkálatait állítják le, de egyúttal a stúdiónál is lehúzzák a rolót. Ráadásul nem ez az egyetlen elbocsátás, amit közöltek, ugyanis a mobilos részlegükön és más belsős csapatoknál is hasonló lépést eszközöltek, arról azonban nem osztottak meg részletet, pontosan hány dolgozót érintett az elbocsátás.

8 millió fölött a Nioh. Ez a szám nem az első epizódra, hanem a teljes szériára értendő, derül ki a Koei Tecmo közleményéből. Legutóbb bő 2 éve hallhattunk eladási statisztikáról, 2022 végén 7 milliónál tartott a két részes franchise.

Június közepén jön a Wizard of Legend II. A Dead Mage roguelike akciójátéka június 12-én lép ki PC-n az Early Access státuszból, azzal a lendülettel pedig konzolokra, egészen pontosan PS5-re és Xbox Series-re is befut.

Két adaptációval bővül a Death Stranding. A második rész közelgő megjelenése kapcsán nemrég Kojima egy interjúban beszélt a szériáról, ahol többek között azt is megerősítette, hogy két adaptáció is készül a játék univerzuma alapján. "Jelenleg az A24-gyel dolgozom az élőszereplős Death Stranding filmadaptáción. Egy olyan Death Stranding a célom, ami csak filmen keresztül valósulhat meg, olyan, ami díjakat nyerhet fesztiválokon, mint a cannes-i vagy a velencei filmfesztivál. Ami azt illeti, egy anime adaptáción is dolgozunk jelenleg" - nyilatkozta a Kojima Productions elnöke. Az A24-es mozi kapcsán már korábban érkezett olyan részlet, hogy a rendezői feladatok mellett az írói munkát is Michael Sarnoski intézi.

Bemutatkozott a Fallen Fates. A Hibernian Workshop frissen bejelentett felülnézetes akció-RPG-je PC, PS5, Switch és Switch 2 platformokat céloz meg, a játékmenet és a történet alapját is a két főszereplő, Arven és Kat párosa határozza meg. A megjelenési dátumról egyelőre nincsenek részletek, a szeptemberben induló Kickstarter kampány teljesítménye alighanem befolyásolhatja majd ezt is.
PC-re hozna rettegést a The Funskin Project. A francia Studio Richoux frissen bejelentett alkotása egy izometrikus nézetű túlélő horror, melyben egy hóvihar elől menekülve térünk be egy szokatlan kastélyba, ahol aztán az életben maradásunk lesz a legfőbb célunk. Pontos megjelenési dátum egyelőre nincs, valamikor jövőre érkezik.
Bemutatkozott a Poem Ex Machina. Egy másik francia fejlesztés is debütált, az Amaury Hyde egy feszes tempójú akciójátékon dolgozik, melyhez rögtön két kedvcsinálót is mellékeltek, az egyik egy rövid teaser, a másik egy némileg hosszabb gameplay montázs. Megjelenési dátum egyelőre nincs, valamikor a jövő év során számíthatunk rá PC-n.