Ebola Village – #nemazafaluTeszt

Röviden és tömören az Ebola Village egy Szovjetunióban játszódó túlélőhorror, aminek a középpontjában az ebola egy új, különösen szívós és kiemelten fertőző mutációja áll. A vírus megfékezése szinte lehetetlen, aki pedig elkapja, az rövid úton egy önmagából kivetkőzött, emberi húsra éhes mutánssá torzul. Ebbe a nem túl rózsás helyzetbe csöppenünk bele mi a frissen elvált Mariát irányítva, aki a vészhelyzet kirobbanásakor azonnal kocsiba szál, hogy felkeresse a vidéken élő anyját, azonban amikor megérkezik a címszereplő faluba, kénytelen rájönni, hogy lehet, már rég elkésett.

Az Ebola Village ebből a maga módján hatékony alaphelyzetből kiindulva egy egyszerű és rövid történetet mesél el, ami valószínűleg senkit sem fog meglepni, aki találkozott már zombikra épülő könyvekkel, filmekkel vagy játékokkal. Ahhoz, hogy megmenthessük Maria édesanyját, be kell járnunk az egész települést és szembe kell néznünk annak minden borzalmával, miközben néha egy-egy meglehetősen fapados átvezetőt is kapunk, ami meglehetősen amatőr módon próbálja elmélyíteni a sztorit vagy a hangulatot, javarészt sikertelenül.

És ez a sikertelenség igazából a teljes narratív szekcióra is ráhúzható, avagy az Ebola Village alkotói sajnos nem brillíroznak a dramaturgia terén. A történet elejétől a végéig kapkodósnak és szétesőnek érződik, mintha a fejlesztők csak összedobálták volna azokat a horror toposzokat, amik épp az eszükbe jutottak, ezzel mind a játék hangulatát, mind a kampány egységességét lábon lőve. A sztori folyamán simán előfordulhat például, hogy az egyik pillanatban még anyánknak próbálunk gyógyszert szerezni, a következőben pedig már azon gondolkodunk, hogy hogyan tudnánk magunkba fecskendezni egy keveset az egyik utcában heverő, ránézésre immunis alkesz véréből, hátha akkor békén hagynak minket a fertőzöttek… És ez még csak nem is a legmeredekebb logikai ugrás, amit bemutat a program.

Ami a játékmenetet illeti, ezen a téren érdemes először leszögezni az egyértelműt: az Ebola Village, és úgy nagy általánosságban az egész Ebola franchise, a Resident Evil szerényebb költségvetésű, fapados másolataként jellemezhető a legjobban. A széria mögött álló Indie Games Studio nemcsak erősen inspirálódott a Capcom alkotásaiból, hanem megpróbálta a lehető legnagyobb precizitással átvenni azoknak minden elemét, persze a büdzséjének megfelelő szinten.

Épp ezért az Ebola Village elé leülni meglehetősen szürreális élmény, hiszen az ember fejében szinte a végigjátszás egésze alatt ott fog motoszkálni a gondolat, hogy ezt már látta valahol, csak akkor jobban festett. A címszereplő falu félig-meddig nyitott terei (valamint maga a cím) például a Resident Evil Village-ből eredeztethetőek, az UI leginkább a Resident Evil 2 és 3 remake-re emlékeztet, míg az, ahogy néhány ellenfelünk feje szétrobban, hogy utat adjon a fertőzöttek nyakából előtüremkedő nyálkás csápoknak, egyértelműen a Resident Evil 4 sajátja. De emellett ismerősök lehetnek a színes kulcsokkal nyitható ajtók, a különféle tárgyakat igénylő logikai feladványok, a gyógyszerként funkcionálható, és egymással szabadon kombinálható növények, valamint a sötét háttér előtt, lassan, nyikorogva feltáruló kapuk is.

A rengeteg kölcsönvett elemnek a legnagyobb hátránya, hogy a játékmenet a történethez hasonlóan nem tud összeállni egyetlen koherens egésszé. A fejtörők megoldásához szükséges tárgyak a lehető legrandomabb helyeken bukkannak fel, és addig össze se tudjuk szedni őket, amíg a karakterünk a történet folyamán rá nem jön, hogy szüksége van rájuk, a falu felépítése mindenféle logikát vagy hihetőséget nélkülöz, ahogy a komolyabb összecsapások vagy főellenfelek elhelyezkedése is nagyon véletlenszerűnek érződik. Épp ezért a kampány nagyját azzal fogjuk tölteni, hogy néhány helyszín között rohangászunk össze-vissza, próbálunk visszaemlékezni, hogy merre láttuk másfél órája azt a kanna benzint, amire most égető szükségünk lenne, néha pedig megállunk, hogy két-három fejlövéssel kikúráljuk a felénk csoszogó fertőzötteket abból a fránya ebolából.

Azonban nincs minden veszve! Tény és való, hogy az Ebola Village nem egy túl jó játék, de néha azért így is meg lehet benne látni a szépséget. A hátizsákunk mérete például szigorú, de igazságos, így a felszerelésünk menedzselése túlélő horrorhoz méltóan kemény feladat, ahogy az is jópofa megoldás, hogy a fertőzöttek fejéről folyamatosan forgácsolódik a hús, így minden sikeres lövésünkkel sebzés mellett a célpontunk méretét is csökkentjük. Továbbá a félig-meddig nyitott falu mellett néhány zárt környezetben is meg fogunk fordulni a kampány során, mint például anyánk házában vagy egy bizonyos Raszputyin birtokán, ezeknél a kisebb, koncentráltabb helyszíneknél pedig mind a logikai feladványok minősége, mind az összecsapások kiélezettsége megugrik. Csak az a kár, hogy nincs belőlük elég.

Őszintén szólva, nehéz olyasmit mondani az Ebola Village-ről, amit ne lehetne kitalálni pusztán a játék címéből, vagy esetleg a steames adatlapján fellelhető képernyőképekből. Ez egy nagyon szűk költségvetésű Resident Evil klón, és ezt nem is próbálja meg tagadni, legyen szó akár a történetéről, akár a játékmenetéről. Mindez önmagában még nem is feltétlen gond, hiszen a bejáratott formulák iterálása és letisztázása a legtöbb kreatív iparághoz hasonlóan a játékfejlesztésben is bevett gyakorlatnak számít. Azonban amíg sok saját jogán is sikert halmozó alkotás nemcsak lemásolta az ihletforrásuk megoldásait, hanem tovább is gondolta azokat, addig az Ebola Village készítői beleraktak a játékukba egy halom mechanikát és történeti elemet, ami a Resident Evilben is előfordul, de ennél messzebbre már nem mentek.