rozsomak962010.06.20. 13:53

Assassin's Creed 2 - teszt

*{1}

Az Ubisoft ötlete a bérgyilkos leszármazottunk elméjének kutatásáról folytatódik. Nem is akármilyen formában. A játékon belül megalkotott világ, még az eddiginél is hatalmasabb lett. Óriási bejárható terek, épületek, városok, falvak. Fegyverek tömkelegét szerezhetjük/vehetjük meg. Apróbb hibák, kisebb Bug-ok javítása, grafikai fejlődés, irányításban való előrelépés ez mind az, amit megtalálhatunk a játék folyamán. Megszámlálhatatlan tartalommal kecsegtet nekünk az Ubisoft csodája. Hősünk új kalandra hívott, és ha készen állsz elfogadni, akkor olvasd el a továbbiakat.

Kémlelő szemeimmel figyelem, hogy mi folyik azon ablak alatt… igen vedd csak le.

Az Olasz meló

Történetünk ismét egy fiatalemberrel kezdődik kinek neve Desmond. Ő az kinek génjei annyi ember kérdésére választ adnak. Talán meg is kapják, talán nem. A játék igazán az első órában kezdődik, egy Olasz városban melynek neve Venice. Új élharcosunk kinek születését is nyomon követjük - nem azt a részét :) - kinek már családnevének kiejtése is megborzolja a város minden tagját, ő Ezio Auditore. Apjának és testvéreinek nyilvános kivégzése előtt rábukkan, hogy bérgyilkos vér csörgedezik benne, majd ennek híven útjára is indul, hogy felkutassa, és egyben életének véget is vessen apja és testvérei gyilkosának. Ezen az alapvonal indul el a játék sztorija mely sok-sok elágazást is magával hordoz. Ez alkalommal egy óriási bejárható terület(eket)et kaptunk. Öt bejárható és felfedezhető város Florence, Romagna, Tuscany, Monteriggionni és Venice. Mind- mind olyan városok melyben rengeteg a felfedeznivaló, látnivaló és persze az őr.

Könnyű préda.

Emlékek

A játékmenetet elnézve az első részhez képest nem sokat változott, de mégis eleget. Ahhoz, hogy több életünk legyen fejlesztenünk, kell a páncélzatunkat. S ezt hogyan tudjuk megtenni? A térképen jelzett „kalapács” a kovácsokat jelzi, melyeknél vásárolhatsz újabb és tartósabb páncélzatot, vagyis mellvértet illetve lábvértet. Ezektől növekedik majd az életünk, és leszünk egyre erősebbek. Ha már van, kovács a játékban miért ne lenne orvos, vagy ruhabolt? Ezt is mind megtaláljuk az utcákon. A játék rengeteg kisebb és főbb missziókat tartalmaz. A főbb küldetések vezetik tovább a sztori fonalát, a mellékküldetésekért pénzt kaphatsz, melyet a feljebb felsorolt üzletekben válthatsz be. Ezen főbb küldetések teljesítése akár tizenöt órát is igénybe vehet plusz a videók a játék közben szóval, aki nem egy „egyéjszakás kalandra” vágyik annak ez a játék lesz a legmegfelelőbb. Az őrök megölése nem járhat büntetlenül, ezért az életünk mellett lévő négyszög kerete egyre pirosabbá válik, minél több őrt ölsz meg úgy, hogy ők nem ártottak neked. Ha már színültig van ez a mérő, vagy már majdnem tele akkor nyújtanak segítséget a poszterek, amelyeket a városban találhatsz meg a falakon. Ezek letépésével 25%-al csökkentheted körözöttségi szintedet. A játékból végleg eltűnt az imádkozás, hiszen már nincs is nagyon szükségünk az elbújásra, ha mégis ezt választanák arra segítségül szolgának a szalmával megrakott kocsik, illetve a padok melyek teljes rejtőzködést biztosítanak.

Két legyet egy csapásra.

Gyilkos szépség

Grafika szempontjából fejlődött a játék, csak sajnos nem eleget. Az arcok néhol elég kidolgozatlanak, de ha összhangban nézzük a játékot, akkor szemet gyönyörködtetően elbűvölő a látvány. A város, a fegyverek, a ruhák minden fantasztikus összhangban pompázik. A magas épületekre felmászva látható, hogy rengeteg minden van nagyon részletesen kidolgozva. A fölösleges közhelyek ismételgetése helyett rátérek a legfontosabbakra.

A tolvajok fejedelme

A játék nem is egy fontos utcai életet élő módra tanít meg például, hogy hogyan kell pénzt lopni mások zsebéből, hogyan vegyülhetsz el az egyszerű civil emberek körében, és még arra is, hogy hogyan tud megállni a helyed a harcban. Az irányítással akadnak némi problémák, főleg a falak megmászása közben, ha onnan akarsz ugrani majdnem kilencven százalék, hogy nem oda fogsz megkapaszkodni vagy landolni ahova szeretnél. Az elosztás nagyon zsúfolt, szinte már azt is mondhatnám, hogy túl sok mindent is csinálhatunk. Na, jó ez nem lenne igaz, hiszen az L2 gomb majdhogynem ki is maradt a gombok felosztásánál. Játékunk tizennégy szekvenciából áll, s ezen szekvenciák memóriákra vannak elrendezve. Általában a memóriák küldetéseket jelentenek, egy küldetés egy memória. Ha már Ezio-t megemlítettem, mint fő-fő karaktert, be kell, hogy jelentsem másik nagyon fontos szereplőnket ki szinte már a második legfontosabb szerepet tölti be, ő nem más, mint Leonardo Da Vinci. A játék elején, még anyánk egyik jó barátjaként ismerhetjük meg, de később nagy hasznukra válik, hiszen egyedül ő tudja nekünk lefordítani a mi általunk gyűjtött kódex lapokat. És persze nem csak ez köszönhető neki, a többi már csak hab a tortán. A játékban találhatunk plusz dolgokat is pl. a madártollak, kilátok, ezek összegyűjtésével, megszerzésével lehet teljesen kimaxolni a játékot. Hogy ez mire jó? A játékos eldönti saját maga, hogy annyira tetszett a game, hogy egy pillanatra sem tudja lerakni, vagy elég volt csak a tizenöt óra játékidő.

Még hogy Need For Speed… ez a tuti.

Az utolsó templomos lovag

Végső konklúzióképp mondanám, hogy egy elbűvölő, magával ragadó, és szenzációs játékot kaphatsz kézhez. Egy próbát mindenképpen megér, ha meg tetszik, akkor tudod a dolgod és játszd végig. Minden nagy Hardcore gamer-nek ott kell lennie a gyűjteményébe, hiszen ezt kihagyni már-már szinte bűn.

[i]„Bevégzem a bosszúm azon, aki ezt tette a családommal. Hogy felfedjem, az igazságot több áldozatot követel mint én azt valaha is gondoltam volna. Én vagyok EZIO AUDITORE, én egy BÉRGYILKOS VAGYOK."

Pro

  • hatalmas bejárható terület.

  • jól kidolgozott városrészek.

  • hosszú játékidő.

  • sok mellékküldetés.

Kontra

  • kisebb grafikai hibák.

  • apróbb bugok.

  • némi kis irányítási nehézségek.

Végleges ítélet :

9.5

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7