Donkey Kong visszavág - a Megye visszatér

Prológus

6-7 ifjú tizenéves gyermek meredten bámulja a TV képernyőjét. Néma csend van, csak a televízióból árad némi makogás és jól megkomponált zene. A kontrollert szorongató gyermek én vagyok, a helyszín pedig egy játszóház egy poros kisvárosban. Énekkaron kellene lennem, de most fontosabb misszióm van: majmaimnak tovább kell jutnia ezen a rohadék pályán... Körülbelül ez a kép van előttem amikor meghallom a Donkey Kong nevet. Naponta voltunk vendégek a már említett játszóházban és hosszú órákon, vért - verítéket nem kímélve segítettünk a srácoknak visszaszerezni a banánjaikat. Majd eljött az idő - K.Rool a porba hullott, a két jóbarát pedig boldogan cipelte haza a jól megérdemelt táplálékot. Addigra az indokolatlan mennyiségű (micsoda?? nagyon is indokolt!) hiányzásokra hivatkozva kirúgtak az énekkarból. De nem baj. Megérte.

még mielőtt belekezdek

...aztán a kilencenes évek közepe fele kihaltak a 2D-s platformerek - jött az N64 és a 3D korszak hajnala: Mario és Donkey pedig szépen kipróbálgatták, milyen is az, amikor Z irányba is tudnak közlekedni. Az eredmény természetesen forradalmi és zseniális, ám szerény személyem szívfájdalma vala, hogy a régi gyors tempójú, A-ból B pontba eljutó "kétdés" platformjátékok szinte teljesen eltűntek a videójáték színpadról. És ezen valahogy a világ összes Yoshi's Story-ja sem tudott segíteni. Majd jött egy új generáció és elkelt a Stúdió - magával rántva sok ígéretet (köztük a leginkább fájó Donkey Kong Racing-et), valamint a reményt, hogy kedvenc gorillánkat valaha, régi fényéhez méltóképp viszontláthatjuk. "Lonley is the World" - énekelte szegény Ronnie James Dio, és a Nintendo is "lonley" vala, ezért vásárola magának Retro Studios-t, hogy magányán enyhítsen. Vala. És bizony nem csinált rossz vásárt, hisz a Metroid sorozat 3D-s revíziója remekül sikerült, így a Retro-é lehetett a megtiszteltetés, hogy dolgozhasson a legendás majommal.

mostmá' tényleg belekezdek

...no és persze az eredmény! Hát persze, hisz mindenki arra kíváncsi, aki ideklikkelt. Nos nem kertelek, az eredmény: méltó. A DKCR méltó utódja a fent emlegetett sorozatnak. Nem mondom, hogy nem merült fel bennem picit a kétség, hogy miként fog elsülni a patron, de kb két perc után ez el is oszlott. Megcsendültek az ismerős dallamok, feltűntek az ismerős helyszínek - és ez jó.

A Retro példaértékű munkát végzett. A játékon meglátszik, hogy rengeteget törődtek vele, és nem csak az új ötletek megvalósításában látom ezt, hanem a régi, tradícionális elemek maximális tiszteletben tartásán. El tudom azt is képzelni, hogy a dizájnerek úgy kezdték a munkát, hogy "terepszemle" jogcímen végigjátszottak pár régi Rareware játékot, ugyanis jónéhány helyszín bejárása alatt elhatalmasodott rajtam egy-egy furcsa deja vu. Persze ezt nem úgy kell értelmezni, hogy az ötlet egy az egyben le lett nyúlva, de abban biztos vagyok, hogy az alkotók párszor végigverekedék magukat a Battletoads-on, mert ihletettségük nyomát több helyen is tettenérhetjük kalandunk során.

A grafika gyönyörű. Persze nem úgy gyönyörű mint egy Halo: Reach - látóidegeinket nem a magas poligonszám - inkább a remek dizájn hozza majd izgalmi állapotba. Természetesen a régi renderelt sprite-ok ugrottak (ez érthető, poligonkorban élünk, vagymi) a program teljes 3D-ben pompázik, és ennek fontos jelentősége van: hiszen hiába 2D-s a játék, gyakran oda kell figyelnünk, hogy mi folyik a háttérben, mert nem ritkán bennünket is érint a dolog.

Az irányítás a New Super Mario Bros-hoz hasonló, és bár imádom a Wii-t és a forradalmat amit elindított, jobban örültem volna, ha inkább gombokhoz kötnek bizonyos mozgásokat, semmint a kontroller rángatásához.

A játék, hűen a klasszikus részekhez elég kemény lett. Persze nem úgy kemény mint egy Gears of War - fröcsögő vér és izomszag helyett a pályák nehézsége pirít oda úgy, hogy még a leghárdkórabb vérpista is megemlegeti. Szavatosságra sem lehet panaszunk, hisz a nyolc világ lenyomása után extra feladatokkal kedveskednek nekünk a készítők.

Persze van a holdnak árnyékos oldala is, nézzük azt, hogy mi nem tetszett:

Sajnos akármilyen igényesen és változatosan kimunkáltak lettek a pályák, ugyanez az ellenfelekre már nem mondható el. Az elődöktől eltérően meglehetősen kevés félefajta rosszakaróval találkoztam. Hiányoltam a Kremlingeket, akik az eddigi részek szerves szereplői voltak - itt egy darab példány nem mutatkozott belőlük. Hiányoltam továbbá a régi cimbiket is, akik közük egyedül Rambi képviselteti magát - pedig biztos feldobta volna itt-ott a játékmenetet egy-egy Squawks vagy Rattly. Jó lett volna, ha Cranky-n kívül más Kongok is feltűnhettek volna, hova lett Funky kong meg a többi jóképességű makesz?

Persze mindez apróság.

Epilógus

Nemrég írta valaki egy kommentben, hogy egy játék hibái ellenére is lehet 10 pontos. Úgy érzem, ez ide tökéletesen passzol. Bár komolyabb hibát nem róhatok neki fel, amit felhoztam az inkább csak az utópisztikus elvárásaim miatt lettek megemlítve. De ettől még a játék 10 pontos! Teljesen fölösleges pocsékolni a szavakat rá a továbbiakban, ezt látni kell, ezt játszani kell!