Sebhelyesarcú2011.01.23. 19:14

Heti GT5 fotóverseny a Gamer 365.hu-n

Már a Gran Turismo 4-ben is készítettem fotókat az autókról, habár akkor még semmiféle verseny nem volt, legalábbis én nem tudtam róla. Pusztán a magam szórakoztatására csináltam őket, ezek a képek a mai napig megvannak mind a PS2 memokártyáján, mind a számítógépemen. Ezeket újra felidézve azt látom, hogy a legtöbb GT4-es fotót úgy készítettem, hogy a kipufogókból felcsapó lángot kaptam el. A mai full HD-s megjelenítőkön elég pixelesen hatnak ezek a képek, de akkor még az is jó volt. A GT5 megjelenésével csak reménykedtem, hogy hasonló képeket készíthetek majd, vagyis megfelelően fognak látszódni a kipufogó lángjai. Az első próbálkozásaim azt mutatják, hogy nem lehetetlen vállalkozás, de nem is tűnik könnyűnek. Ennek megfelelően lett a heti GT5 fotóverseny témája a „Lángok”.

A verseny kiírását követően készítettem magamnak pár képet, hogy legalább az önigazolás meglegyen, hogy lehet azért normális képeket is összehozni ebben a témában. Amikor felírtam a heti verseny témáját, azt gondoltam, hogy ha már 3 kép érkezik, akkor elégedett lehetek. Nos, úgy néz ki, nem is érkezett több kép, de a nevezéseket köszönöm. Sajnálom, hogy többen, akik eddig versenyeztek, nem vették a fáradtságot kép készítésére illetve egy kis nehézségtől rögtön meghátráltak.

Nézzük a fotókat a nevezés sorrendjében.

Sundesz:

Ezt az autót próbáltam én is fényképezni a rally-s versenyre, de úgy vettem észre, hogy elég nehéz elfogadható képet lőni róla. A monzai pályán, a kanyar előtt a fékezés megkezdésekor sikerült elkapnod a pillanatot, de mint ahogy írtad is, nem vitted túlzásba. Gondolom úgy voltál vele, hogy az első sikernél készítesz egy képet, sajnálom, hogy nem próbálkoztál többet. A láng a képen egy kicsit „jellegtelen”, főleg egy rally autónál, ahol azért hangsúlyosabb ez a téma. Mindenesetre köszönöm!

Brutalcsirke:

Camaro '69 RM módra. Ha jól olvasgattam a blogodat, talán pont egy ilyen gépre volt meghirdetve egy verseny. Azt hiszem, a lehető legjobb pillanatban sikerült megállítanod a visszajátszást, jól mutat a Chevy kipufogójának lángja. Tetszik a beállítás is, látszanak a lényeges elemek, a tűz is életszerű. Emlékszem, amikor először ránéztem, szinte keresnem kellett a GT logót.

SvladC:

Amikor viszont ezt a képet láttam meg, az első benyomásom egy, az utánégetőt bekapcsoló vadászrepülőgép volt. A Ferrari 430 színe nagyon jól harmonizál a környezet fekete/fehér színeivel, jól használtad a filtert. Tetszik még, hogy az autó nagyon arányosan jelenik meg a képen és a fékezés ellenére is jól érződik a lendület. Grat.

3 versenyző, mindenki dobogós. ;-)

Győztes azonban csak egy valaki lehet:

Click!

Gratulálok a győztesnek és természetesen a dobogósoknak is, köszönöm, hogy részt vettetek a versenyen és az átlagosnál valamivel több időt igénylő fotóitokat elkészítettétek.

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

1 napja

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

3 napja
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

4 napja

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

7 napja
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2

Comedian
Taxisofőr

2026.02.09.
2

Necroman Mk2
Everybody Gone Rapture

2026.02.05.

p34c3
Kedvencek temetője

2026.02.01.
20

liquid
Emlékeztek rá

2026.01.25.
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15

Necroman Mk2
2025. év dala

2025.12.31.
8

Necroman Mk2
Santa Ride 2

2025.12.26.
2

p34c3
ÖT

2025.12.16.
13

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
5