A 100 legjobb játék - 27

**27 - Vagrant Story

Megjelenés éve: 2000

Platform: Playstation**

Létezik egy jól bejáratott, unalomig ismételt frázis, amit nem győztünk puffogtatni a 90-es évek, 2000-es évek elején. Ez pedig: „a szokásos Squaresoft minőség”. A mai, fps-eken, tps-eseken nevelkedett nemzedék számára nem biztos, hogy jelent bármit is eme kifejezés, de az öreg rókák tudják, miről beszélek. A jobb napokat is megélt Squaresoft neve(ma Suare-Enix) annak idején garancia volt a minőségre, ha nem is havi rendszerességgel, de igencsak sűrűn jelentkeztek a tökéletesség határát súroló mesterművekkel. A JRPG nagyjából egyet jelentett a Square-el, de az újítás, a zsánerek keverése, a kísérletezés sem állt távol a cégtől, és érdekes módon, akkor működtek ezek a „kotyvaszok”. Addig-addig gyúrták az összetevőket, amíg abból valami egészen újszerű nem sült ki. Egy ilyen stílusházasítás szerelemgyermekeként született a Vagrant Story is. A VS egyszerre nyugati és keleti rpg, akciójáték és platformer, ládatologatós puzzle-, és ritmusjáték. És ha hiszed, ha nem; működik. Nem hullik darabjaire, egységes egészet alkot, minden elemével együtt. Ráadásul az egészet egy olyan, játékban sehol máshol nem tapasztalt művészi értékkel ruházták fel, amivel csak az irodalmi művek lapjain találkozik az ember. Az art design nem titkoltan a középkori Európát veszi alapul, a viktoriánus Angliára jellemző építészeti stílusok éppúgy fellelhetőek benne, mint a barokk túlzó cicomái és gótikus csúcsai. A hangulat és a történet pedig Shakespeare királydrámáit idézi, megfejelve egy nagy adag fantasyvel, sárkányokkal, gólemekkel és élőhalottakkal.

Tizen x év távlatából nehéz úgy írni a Vagrant Story-ról, hogy részletesen be tudjam mutatni minden elemét, bevallom, nem emlékszem a sztori minden csavarjára, minden mellékszereplőjére (Sydney, mint főgonosz viszont legalább annyira maradandó számomra, mint sokaknak Sephiroth), abban sem vagyok biztos, hogy egy mai játékosnak bevenné a gyomra, de arra mérget veszek, hogy azt a magából sugárzó egyedi hangulatot soha nem fogom elfelejteni. Ez tipikusan az a játék, aminek kapcsán csak emlékképek suhannak át az agyamon, de azok olyan melegséggel töltenek el, hogy még így is a Playstation egyik legjobb játékaként tartom számom és még legalább 40 évet kell végigjátszanom ahhoz, hogy a személyes toptizemből valaki nagy nehezen ki tudja szorítani, ha egyáltalán sikerül neki.

És már megint ott tartok, hogy magáról a játékról semmi konkrétumot nem írtam, viszont az érzelmek olyan szinten hatnak rám, hogy képtelen vagyok szavakba önteni azt, hogy mit jelent számomra a Vagrant Story. Aki nem játszott vele akkor és ott, az ma már szerintem csak akkor üljön le mellé, ha érez magában annyi elhivatottságot, hogy ne riassza el a pixelek halmaza, a ricegő élek és a szövegbuborékok olvasása. Aki viszont átélte, az hunyja le a szemét, vegyen egy mély lélegzetet, rakja össze az emlékeket a fejében, majd egy nagy sóhaj következtében lassan fújja ki a levegőt és éljen tovább azzal a tudattal, hogy a játéktörténelem egy olyan szeletét birtokolja, ami nagypapa korában is büszkeséggel fogja eltöleni.

/MRenton/