MRenton19852012.04.21. 14:43

A 100 legjobb játék - Tippelde

Elérkeztünk a top20-hoz, és amíg a következő bejegyzésre várunk tegyünk egy lélegzetvételnyi kitérőt, picit szeretnénk titeket is megdolgoztatni, kis interakcióra buzdítani.

Sok pixelcsepp folyt le a Dunán, mióta ezt az egészet elkezdtük, és bizonyára mindenki, aki olvas minket, már felállította magában, hogy nagyjából mely játékok várhatók elől, melyek szereplésére számít - amelyekből alighanem egy jó párat kilőttünk az elmúlt helyek között.

Úgyhogy most, hogy az utolsó gerezdeket kezdjük kifacsarni a poligonfán virágot hozó virtuális narancsunkból (bocs a hülye képért, csak pont narancsot tolok a fejembe) és az utolsó körökre rákanyarodva egy laza kis közvélemény-kutatást tartanánk, hogy ki mire számít az első húszban.

Melyik kiskedvenc nem kapta meg a maga tiszteletkörét, mely kultklasszikust hiányoljátok?

Nem pontos helyezést várunk tőletek, hanem csak tippeket, amennyi jól esik és amikhez illusztrációként adunk pár javaslatot.

Nyeremény ezért nem jár, a helyezettek ugyanúgy jönnek ezután is, tehát ez csak egy játék, kommentálni nem fogunk, intézzétek el egymás között az eszmecseréket.

Reméljük eddig is jó néhány meglepetést okoztunk és remélhetőleg fogunk is az elkövetkezendőkben, hétfőn startol a top 20!

Felsorolás szinten:

  1. Metroid Prime

  2. Shadow Of The Colossus

  3. Resident Evil 2

  4. Ico

  5. Chrono Cross

  6. Final Fantasy VIII

  7. Vagrant Story

  8. Shenmue I-II

  9. WarioWare Inc.

  10. Castlevania: Symphony of the Night

  11. Heavy Rain

  12. Sid Meier's Civilization

  13. Chrono Trigger

  14. Street Fighter II

  15. Donkey Kong Country

  16. Dead Space

  17. Guitar Hero III

  18. Grand Theft Auto: San Andreas

  19. Super Mario World

  20. Gran Turismo sorozat

  21. Yoshi's Island - Super Mario World 2

  22. Shin Megami Tensei: Persona 4

  23. Impossible Mission

  24. Mass Effect 1-2

  25. Okami

  26. Mario Kart 64

  27. Ikaruga

  28. Mortal Kombat II

  29. The Orange Box

  30. Super Mario Bros. 3

  31. Tekken 3 + Tekken 5

  32. Final Fantasy Tactics

  33. Final Fantasy XII

  34. Halo 3

  35. Bayonetta

  36. Super Smash Brothers Brawl

  37. Beyond Good & Evil

  38. killer7

  1. Jet Set Radio/Jet Set Radio Future

  2. Resident Evil + Remake

  3. Devil May Cry

  4. Final Fantasy IX

  5. Max Payne

  6. OutRun 2

  7. Grim Fandango

  8. Doom II: Hell on Earth

  9. Dead Rising

  10. Prince of Persia: The Sands of Time

  11. Uncharted 2: Among Thieves

  12. REZ

  13. Fahrenheit

  14. Star Wars Rogue Leader: Rogue Squadron II

  15. Broken Sword

  16. Tetris

  17. Super Mario 64

  18. Batman Arkham Asylum

  19. Grand Theft Auto: Vice City

  20. Burnout 2 + 3

  21. Call of Duty 2

  22. Super Mario Bros.

  23. Fable I-II

  24. Ninja Gaiden / Black / Sigma

  25. Dungeon Keeper

  26. Grand Theft Auto IV

  27. Out of This World - Another World

  28. Super Mario Land

  29. Tenchu 1-2

  30. Parasite Eve

  31. Sonic The Hedgehog 2, 3, Knuckles

  32. Geometry Wars: Retro Evolved

  33. Crash Bandicoot 1-3

  34. Street Fighter IV

  35. Pac-Man

  36. The Chronicles of Riddick: Escape From Butcher Bay

  37. Space Channel 5

  38. Oddworld: Abe's Odyssey

  39. Red Dead Redemption

  40. Lost Odyssey

  41. Tom Clancy's Splinter Cell Chaos Theory

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Malleus
Realm of Ink (墨境)

7 órája

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

1 napja
2

Comedian
Fenegyerek: Újjászületés

2025.04.18.
2

p34c3
HITMAN PSVR2

2025.04.11.
8

Necroman Mk2
Remains of Edith Finch

2025.04.10.

Comedian
Pearl

2025.03.12.
5

Necroman Mk2
Mythwrecked

2025.03.12.
2

Comedian
X

2025.03.08.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2025 - az idei döntősök

2025.03.07.
10

Necroman Mk2
Vanishing of Ethan Carter

2025.02.28.

Necroman Mk2
NFS Undercover

2025.02.20.
8

p34c3
2 éves a PlayStation VR2

2025.02.16.
5

Doberman
Út a Semmibe..

2025.02.14.
2

CHASE
25 legjobb/kedvenc jelenet..

2025.02.09.

Necroman Mk2
20 Days to Find Amy

2025.01.29.
3

keviny
Feltörekvő zenés blog

2025.01.06.
22

Doberman
Thy Catafalque

2025.01.01.
4

Necroman Mk2
2024. év dala

2024.12.31.
3

p34c3
Alien: Rogue Incursion

2024.12.29.
6

Necroman Mk2
Cthulhu Saves Christmas

2024.12.26.
2