MRenton19852012.04.23. 17:36

A 100 legjobb játék - 20.

**20 - Super Mario Galaxy 1-2

Megjelnés éve: 2007, 2010

Platformok: Wii**

A GC-s Super Mario Sunshine-nál valahogy megtorpant a Nintendo. A játékban akadt újdonság bőven, mégis, a Mario 64 által lefektetett alapoktól nem tudott markánsan eltávolodni, jetpack-ként is használható locsoló ide vagy oda. A Mario platformerek kedvelői (többek közt én is) persze imádták, még ha sokaknak kedvét is szegte a néhol igen magasra belőtt nehézség. Aztán jött a Wii, vele pedig a "casual boom", amely után ott lebegett a kérdés: mit fog lépni a Nintendo, már ami a csőszerelőt illeti? Azért az elmondható, hogy ezen játékok mindig is remekül fogytak, a Mario platformerek vásárlóinak "csendes többsége" pedig nem a hardcore rétegből került ki, de azért történhetett volna bármi.

Aztán jött a Super Mario Galaxy: az első rész végül feljebb tudta rakni a lécet, aztán a második rész - ha nem is sokkal, de - még ezt is meg tudta ugrani.

Véleményem szerint sokat segített a Super Mario Galaxy általánosan pozitív megítélésében, hogy sokkal izgalmasabb, látványosabb körítést kapott, mint az előzmények. Kezdjük mindjárt azzal, hogy időnk nagy részét kisebb-nagyobb égitesteken, építményeken töltjük, amelyek mind önálló gravitációval rendelkeznek, és amelyek között látványosan közlekedünk.

Mindkét részre áll, hogy már első blikkre is megkapó a látványt nyújtanak, a Wii hardveres korlátaihoz képest szemkápráztató látványvilágot kapunk: a karakterek mind zabálnivalóan aranyosak, a helyszínek színvilága szinte megigézi a nézőt, és minden egyes bolygóközi repkedés külön ünnep a szemnek - az élmény pedig meghatványozódik, amint mi magunk vesszük át az irányítást. Az SMG gyors, sosem érzi az ember nehézkesnek az irányítást, és szinte minden egyes pályára jut valami olyan újdonság, amely mindig meg tudja fűszerezni az amúgy is remek játékmenetet. Van itt madaras-repülős szint, csípőspaprika által beturbózott Yoshi-s száguldozás, befagyott felszínen korcsolyázás, folyamatosan változó irányú gravitációs mezők közti ügyeskedés, méhecske-gúnyában történő repkedés, szörfdeszkás versenyzés - és ez csak tényleg csak pár példa, méghozzá úgy, hogy a két rész extra szintjeiről még nem is tettünk említést.

Visszaemlékezve talán az a legjellemzőbb momentum az első résszel kapcsolatban, amikor a legelső alkalommal tettünk vele próbát. Egy barátom átjött a játékkal, és úgy este kilenc magasságában úgy döntöttünk, hogy azért csak belepillantunk - ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy hárman este kilenctől reggel négyig váltásban nyomtuk a játékot. Egy pillanatra sem merült fel, hogy unalmas, önismétlő, netalántán túl gyerekes lenne - arra a néhány órára újra gyerekek voltunk, nem létezett más, csak a remek ötletekkel megtűzdelt, kikristályosodott, letisztult, felhőtlen örömet okozó, nagybetűs JÁTÉK - az, amihez a Nintendo mindig is értett.

/theSickness/

A Super Mario Galaxy 1-2 nálunk a világ legjobb Wii játéka.

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Malleus
Realm of Ink (墨境)

7 órája

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

1 napja
2

Comedian
Fenegyerek: Újjászületés

2025.04.18.
2

p34c3
HITMAN PSVR2

2025.04.11.
8

Necroman Mk2
Remains of Edith Finch

2025.04.10.

Comedian
Pearl

2025.03.12.
5

Necroman Mk2
Mythwrecked

2025.03.12.
2

Comedian
X

2025.03.08.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2025 - az idei döntősök

2025.03.07.
10

Necroman Mk2
Vanishing of Ethan Carter

2025.02.28.

Necroman Mk2
NFS Undercover

2025.02.20.
8

p34c3
2 éves a PlayStation VR2

2025.02.16.
5

Doberman
Út a Semmibe..

2025.02.14.
2

CHASE
25 legjobb/kedvenc jelenet..

2025.02.09.

Necroman Mk2
20 Days to Find Amy

2025.01.29.
3

keviny
Feltörekvő zenés blog

2025.01.06.
22

Doberman
Thy Catafalque

2025.01.01.
4

Necroman Mk2
2024. év dala

2024.12.31.
3

p34c3
Alien: Rogue Incursion

2024.12.29.
6

Necroman Mk2
Cthulhu Saves Christmas

2024.12.26.
2