A 100 legjobb játék - 18.

**18 - Final Fantasy X

Megjelenés éve: 2001

Platform: Playstation 2**

Azt mondják, egy kép többet mond ezer szónál.

Ez a kép többet elárul a Final Fantasy X-ről, mint amit én itt száz sorban le tudnék írni.

De még többet árul el két videó, amely keretbe foglalja az egész utazást: az egyik a vízalatti jelenet, a másik...nos, ha végigjátszottad, tudod.

A Final Fantasy X akkor kezd el igazán összeállni, amikor az elmúlás szele először megcsapja az orrodat. Ekkor érzed, hogy ez az utazás előbb-utóbb véget fog érni.

Az elején nem sejthetsz sokat. A Final Fantasy X egy izgalmas, ámde kedélyes utazásnak indul, amely során ez a csetlő-botló Tidus egy idegen világba átzuhanva egy zarándokló társasághoz kerül.

Hamarosan az ő szemén keresztül megismered ezt a világot, és helyükre kerülnek a darabok, és ahogy folyamatosan nyílik ki a világ, és engeded magadba az új kifejezéseket, elkezded kívánni, hogy ne történjen meg az, amit ilyenkor már sejtesz.

A maga módján a Final Fantasy X az egyik legtragikusabb játék, amit valaha láttam. Sok tekintetben más, és sok tekintetben komorabb (habár mondom, ez először egyáltalán nem tűnik fel), mint a sorozat többi darabja.

A Final Fantasy X egy kis külön sarka a Final Fantasy játékoknak, és igazából nem lehet megmondani, hogy jobb vagy rosszabb náluk. De ettől is különleges a Final Fantasy sorozat; és a tizedik rész annak idején újítások garmadájával jelentkezett.

Először is eltűnt a világtérkép, ami az addigi játékok (és azóta is sok JRPG) szerves részét képezte. Megszűnt az a nyílt tér, ahol kedvedre barangolhattál, akár a fő történetvonaltól külön. Az akkor sokak által akkor neheztelt változás ma már inkább előnyére válik: a Final Fantasy X a mai napig legjátszhatóbb epizódok közé tartozik a linearitásának és a harcrendszerének köszönhetően.

A Final Fantasy IV óta megszokott aktív harcrendszer helyét a hagyományos körökre osztott harcok vették át, ez pedig, a karakterek változatosságával együtt lenyűgöző taktikai variációkat tett lehetővé.

A fejlődést nagyon egyszerűen, az úgynevezett Sphere Grid segítségével oldották meg, ami megint csak jó húzás volt, és már szinte egy külön játékot hozott létre a nagy játékon belül.

Az egyéb lehetőségek közül pedig érdemes kiemelni a blitzballt, ami az egyik legnehezebb, leginkább csaló, de egyben egyik legkedveltebb minijáték a sorozat történetében.

A FFX-ben végül is minden a történetről szól, és ez a játék legnagyobb vízválasztója is egyben. Ha bejön a történet és a karakterek, a Final X a kedvenc epizódod is lehet.

Talán attól is több a Final Fantasy X története más játékoknál, hogy ezek, a játékban ábrázolt érzések valódiak. Apa-fiú kapcsolat, egy ártatlannak induló romantikus szál, egy vallásos lány felszabadulása a kötöttségek alól, egy előítéletektől terhes elme megnyílása, büszkeség, féltékenység.

Ennyi év távlatából világosan látszik, hogy a FFX-nek mi volt a célja, és nem lehet elmarasztalni, amiért ezeket az egyszerűsítéseket az akkor még új kornak számító PS2 hajnalán bevállalta. A Final Fantasy X-el a videojátékok a történetmesélés egy új fokára léptek, és ez visszamenőleg nagyon szépen látszik.

Az emberek sokszor dobálóznak felesleges szavakkal, ha a kedvencüket akarják leírni. Legjobb játék, művészi, epikus...

Helyette itt egy nagyon egyszerű szó: szép. A Final Fantasy X-ben minden szép. Szép a helytállás, szép az elmúlás, szép a bajtársiasság, szépek a helyszínek, szépek a zenék. Szépek az emberek, szépek a tájak.

Az egészet egyfajta éteri hangulat lengi be, mint egy szomorú hegedűszólam, ami egyre jobban elhalkul...és amikor a végére érsz, talán magad se tudod, hogy álmodtál, vagy megtörtént mindez.

Így válik Tidus a legvalószínűtlenebb hőssé a játéktörténelem folyamán.

De valamennyi karakter a szívedhez nő majd, és amikor befejezed a játékot, valószínűleg Yunával együtt fogod suttogni a szavakat: "The people we have lost...and the dreams that have faded...never forget them."

/kobe/