MRenton19852012.07.12. 18:50

A 100 legjobb játék - 7

**7 - God of War

Megjelenés éve: 2005

Platformok: Playstation 2**

(Ahhoz, hogy Kratoshoz hasonló lelkiállapotba hozzam magam, bőven elég volt végigolvasnom a 200+os Ocarinát és feldühödve, duplapengével a kezemben menetelnék a Gellért hegy tetejére, hogy leszámoljak a magyarok istenével.

Ez annyira adta magát, bocs.)

Az általános iskolai évek legemlékezetesebb pillanatai azok a történelemórák voltak - legalábbis számomra - amikor a görögök múltja került kereszttűzbe. Istenek, hősök, nem evilági lények, mítoszok és legendák. Egy olyan kitalált univerzum, amit a végtelen fantáziával megáldott diák nem tudott nem szeretni. Én legalábbis imádtam. Igaz, azt is belátom, hogy csúnyán palira vettek: nyilvánvalóan kellett egy olyan mitológiai világ, aminek a segítségével a gyerekmeséken edződött fiatalokat átvezessék a valós vagy annak vélt történelmi eseményekre és annak szereplőire. Viszont ez az árulás semmi ahhoz képest, amit egy olyan valakinek kellett átélnie, akit felsőbb utasításokra kiírtak a történelemkönyvek lapjairól. De szerencsére maradtak fenn bizonyítékok. Egy bizonyos David Jaffe hobbirégész rá is lelt az eltitkolt tekercsekre, de mivel lefordítani lusta volt meg amúgy is a 21. században jártunk, inkább megrendezte élete főművét. Kratos Odüsszeiáját.

A testet öltött harag és gyűlölet himnuszát. A kisemmizett, elárult harcosról, aki családját vesztve, szerettei hamvát billogként viselve kell, hogy szembenézzen mérhetetlenül tragikus sorsával. Sorsával, amit nem maga választott, ő csak a gyűlölettől fűtött bosszúlavina, a megtestesült pusztítás. Önfejűsége megállíthatatlanul hajtja, átgázol mindenen és mindenkin, a kegyelem szót négyzet, négyzet, háromszöggel végzi ki a szótárból. És miért ne lenne önfejű? Miért ne állhatna bosszút, miután egyfolytában ostobának nézik a nagyra tartott, beképzelt istenek. Kratos megteszi azt, amihez mi, halandók, túl gyávának minősülnénk, igenis, szembe mer szállni a felsőbb hatalommal. Egy személyben vádló, bíró és végrehajtó. Az ítélet pedig nem lehet más, mint halál. A nép nevében. Ez nem csak személyes hadjárat az Olimpüsz ellen, itt egyetemes igazságszolgáltatás zajlik. Az Istenek ideje lejárt, hát húzzanak a csába. Hóhér pallosának lenni pedig dicsőülő érzés, Kratos láncai által a pusztulás után egy szebb jövő kezdődik. Kratos a katalizátor, az atombomba, a felső vezetők pedig kőkeményen rátenyereltek arra a bizonyos piros gombra. Így jártak.

Kratos minden idők legösszetettebb videojátékos karaktere, - az egész Snake famíliát lemosva a színről - a főszereplésével konzolra hívott mestermű pedig pályafutásom egyik legszebb állomása. A játék megjelenésekor emlékszem vitatkoztam valakivel (Ezredes volt a nickje) még az 576 fórumán, hogy melyik lesz az a játék, amiről 5 év múlva és fognak majd beszélni, a GoW vagy az MGS3 (nagyjából egyszerre jöttek ki). Ezredes szerint egy ilyen tiszavirág életű, egyszeri kaland, mint a God of War pár év múlva nyomtalanul fog eltűnni a süllyesztőben és senki nem fog rá emlékezni. Most, 7 évvel a megjelenés után Kratos hadjárata nálunk minden idők 7. legjobb játéka, 4 helyezettel Big Boss előtt.

A God of War nálunk a világ legjobb Playstation 2 exclusive játéka.

/MRenton/

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Malleus
Realm of Ink (墨境)

7 órája

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

1 napja
2

Comedian
Fenegyerek: Újjászületés

2025.04.18.
2

p34c3
HITMAN PSVR2

2025.04.11.
8

Necroman Mk2
Remains of Edith Finch

2025.04.10.

Comedian
Pearl

2025.03.12.
5

Necroman Mk2
Mythwrecked

2025.03.12.
2

Comedian
X

2025.03.08.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2025 - az idei döntősök

2025.03.07.
10

Necroman Mk2
Vanishing of Ethan Carter

2025.02.28.

Necroman Mk2
NFS Undercover

2025.02.20.
8

p34c3
2 éves a PlayStation VR2

2025.02.16.
5

Doberman
Út a Semmibe..

2025.02.14.
2

CHASE
25 legjobb/kedvenc jelenet..

2025.02.09.

Necroman Mk2
20 Days to Find Amy

2025.01.29.
3

keviny
Feltörekvő zenés blog

2025.01.06.
22

Doberman
Thy Catafalque

2025.01.01.
4

Necroman Mk2
2024. év dala

2024.12.31.
3

p34c3
Alien: Rogue Incursion

2024.12.29.
6

Necroman Mk2
Cthulhu Saves Christmas

2024.12.26.
2