siklara2013.05.20. 16:48

Zeno Clash (PC)

Úgy alakult, hogy hozzájutottam a Zeno Clash 2-höz (köszönöm!), de mivel az elődje teljesen kimaradt és alig tudtam bármit is róla, előbb bepótoltam. Mostanában úgy éreztem, kezdek kiöregedni a játékokból, pedig valójában csak erre volt szükségem. Amit az elindítása után éreztem, úgy hívják, hogy szerelem első látásra, amin az sem változtatott, hogy nem sokkal később elkezdtek röpködni a pofonok.

A Zeno Clash az ACE Team nevű független fejlesztőcsapat 2009-ben készült első játéka, amelynek valamennyi elmebeteg vonását annak tudtam be, hogy a távoli és egzotikus Chilében készült, ahol játékfejlesztés közben bizonyára nagyon erős hallucinogén drogokat fogyasztanak. A gyanút a kicsit elitistán hangzó “a PC játékosok nyitottabbak a furcsa játékokra” érvvel próbálták elterelni, de engem nem vernek át.

A Zenozoik világában játszódó történet in medias res kezdéséből kiderül, hogy a főhős Ghat megölte az ő és számos testvére szülőjét, a hatalmas madárszerű lény Father-Mothert, aki egyszerre volt valamennyiük gyengéd, szerető anyja és szigorú, de igazságos apja.

Szörnyű tette miatt valamennyi fivére és nővére vadászik rá, ezért Ghatnak ismét menekülnie kell Halstedom városából, ahonnan korábban Father-Mother is száműzte. A számkivetettől csupán Deadra nem fordul el, aki nem csak a halálvágytól menti meg, de akár a világ végéig is elkísérné. Inenntől kezdve két idősíkon játszódnak az események: kettejük jelenben zajló menekülését egy szebb jövő felé Ghat visszaemlékezései szakítják meg, amelyekből megismerjük a gyilkosság előzményeit. Ennél többet nem szeretnék elárulni, de a záró képsorokat látva rá kellett döbbennem, hogy a nagy titok, amire az utolsó percekben derül fény, tulajdonképpen teljességgel kiszámítható lett volna, ha a Zeno Clash tébolyult világában töltött órák hatására nem felejtettem volna el teljesen ésszerűen gondolkodni. De miért is tettem volna, ha egyszer megannyi ép ésszel megmagyarázhatatlan látványelem és abszurd figura terelte el állandóan a figyelmemet? Bravó ACE Team, ezt nevezem!

A nagy titok után Deadra a játék másik legnagyobb rejtélye, mert a történet végéig nem derül ki róla igazán semmi, még az sem, hogy kicsoda ő Ghatnak; hugica, barát, szerető, esetleg mind együtt? Jobb ötlet híján elkönyveltem magamban amolyan oldalbordának, aki támaszt nyújt az erős férfi számára esendő pillanataiban, de persze lehet, hogy túlságosan befolyásolt a csontokkal kidekorált törzsi szerelése. Ennél is jobban izgatott azonban a haja. Ha feltehetnék egy kérdést a készítőknek Deadrával kapcsolatban, egészen biztosan azt szeretném megtudni, hogy a fején lévő szőrkupac valami szőrös kucsma-e, vagy a saját haja.

Ghat szintén nagyon karakteres az ördögszarv-szerűen felnyírt hajával, a kacskaringós tetkóival és a szép kék szemeivel, bár az én ízlésemnek kicsit nyüzüge. Nem is értem, hogy egy ilyen vézna, inas fickó hogy képes mindenkit izomból leverni (persze csak a féltékenység beszél belőlem, mert nekem sosem lesz ilyen derekam).

Márpedig lepofoznivaló ellenség akad bőven, hiszen a Zeno Clash egy belső nézetes verekedős játék. A bizarrnál bizarabb külsejű teremtmények némelyike csak nyomokban emlékeztet emberre, sokuk pedig egészen állatszerű, de valami közös mégis van bennük: testvérek, akik laposra akarják verni a családi idillt tönkrevágó szülőgyilkos Ghat bátyót. Kedvencem a teljesen nyomi és a víjjogó hangja miatt komolyan vehetetlen madárember, aki valahogy mindig jobban repült a többieknél, ha elhajítottam, miután féleszméletlenre öklöztem. Ghat és tesói nem kímélik egymást, az ütéseknek és rúgásoknak elképesztő ereje van, főleg ha még kombózni is marad energiánk. Igaz, hogy a tanítószakasz nagyon szépen rávezet a harcművészet elsajátítására, de valahányszor négy-öt pszichopata rohant rám az erdőben, elborította a tesztoszteron az agyamat és védekezés vagy taktikázás helyett csak ütöttem-rúgtam mindent, ahol értem. Általában bejött, mert ez a játék az öklökről szól.

A várost hátrahagyva egyre hátborzongatóbb vidékeken fogunk kikötni, a fenti hangulatos versus képernyő pedig jól szemlélteti, miféle alakok élnek az erdő mélyén. Ők a magukat Szabad Corwidoknak nevező kedélyes társulat, akik a félig-meddig civilizált városi életmódot elvetve abban hisznek, hogy a teljes szabadsághoz csak az értelemről és józan észről való lemondás vezet. Ezek az ön- és közveszélyes őrültek külön-külön roppant szórakoztatóak és mindegyiknek megvan a maga története. A legextrémebb talán az a pofa, amelyik azt képzeli magáról, hogy láthatatlan, de csak hogy biztosra menjen, minden élőlénynek kinyomja a szemét, de az a lány is elég súlyos eset lehetett, akiről Ghat elmeséli, hogy összepisilte magát és éhenhalt, hiszen a Corwidok nem rabjai a saját szükségleteiknek. Egy a lényeg, mindegyiknek van valami nagyon beteg rögeszméje, Ghat pedig egykoron közéjük tartozott és csodálja őket egyszerűségükért.

Aztán ott vannak a városi vagányok. Ők valamiféle helyi bűnbanda tagjai, akik az őrültekhez és a tesókhoz hasonlóan visszatérő karakterek és mindnek van neve, ami meglehetősen szokatlan egy játékban, főleg az elintézendő rosszarcúak esetében. Az állandó visszatérésükből arra következtettem, hogy bár lövöldözni is lehet és elég komoly csúzlik kerülnek néha a kezünkbe (a legtöbb tényleg olyan, mint valami bénán összeeszkábált csúzli), valójában sosem ölünk meg senkit, csak alaposan helybenhagyjuk. Ez a jelenség persze szigorúan egyirányú és ők megölnek minket…

A Zeno Clash tehát olyan, mint egy elnyújtott kocsmai verekedés elképesztően változatos és hajmeresztő helyszínekkel.

A nagy nyílt világ ugyan végig csak illúzió marad és a pályák mindegyike egy roppant látványos díszleteket felvonultató lineáris folyosó, számomra mégis végig ennek a fura helynek a felderítése maradt a fő örömforrás (meg a madáremberek püfölése, de az magától értetődő). A készítők rendesek voltak és sejthették, hogy a bámészkodhatnékommal nem leszek egyedül, ezért a legtöbb helyszínen kapunk pár perc pihenőt, amíg nem jön senki az öklét rázva, és kicsit körül tudunk nézni. Az idegen beütésről sok kellemes korábbi játékélmény eszembe jutott, például az Outcast, a Myst, de leginkább a jó öreg Morrowind a silt striderekkel, gombaházakkal és egyéb furcsaságaival. A nálam hozzáértőbbek a lehetséges hatások között emlegették a chilei rendező, színész és képregényrajzoló Alejandro Jodorowsky nevét, mert állítólag ő rajzol félig zsiráf, félig elefánt kreatúrákat a nyakukon lógó kunyhókkal és végülis a Zeno Clashban vannak ehhez hasonló vizuális vadhajtások.

Az eggyel előbbi és a fenti, cetes képben nem csak az a közös, hogy mindkettőn nagyméretű, nem egészen beazonosítható állatokat látunk, hanem hogy mindkettőt párbajra alkalmas helyszínnek nyilvánította az a félszemére is vak mesterlövész, amelyik egy döglött rákot hord a fején maszk gyanánt és két lövés között ejtőernyős mókusokat dobál ránk a hátukra erősített dinamittal. Csak mert. Ne, ne értetlenkedj és ne is kérdezz semmit, ez egy ilyen játék.

A képen is látható nyílpuska az egyik kedvencem volt, csak sajnos két lövés után tárazni kell, ami egyébként mindegyik fegyver esetében idegörlően lassan történik, ezért mire sikerülne, valaki úgyis kiveri Ghat kezéből. Vannak gránátok is, de azokat sosem használtam, a nagyobbacska tesóknak meg eleve csak kalapáccsal érdemes nekiesni.

Egy ilyen tarkabarka, csicsamicsa piac láttán még kérdezi valaki, miért estem azonnal szerelembe? Hihetetlen, hogy mindezt az öregedő Source Engineből préselték ki…

Mint látható, a városlakók közül sem mindenki ellenséges, sokan csak bután néznek ránk, de szerintem én is valami hasonló arcot vághattam, amikor először megláttam a képen látható… hölgyet? A háttérben ácsorgó másik nőnemű kofának legalább négy melle van és hüllő, mégis olyan melltartót hord, hogy abba az Ötödik Elem Liluja is belepirulna. Nem, nem próbáltam őket megütni, nem vagyok olyan, de az összes náluk talált sárgán világító gyümölcsöt megettem, mert sok bennük a vitamin és gyógyítanak.

A kocsma is nagyon kellemes rész volt, és bár korábban egy kocsmai verekedéshez hasonlítottam a játékmenetet, ironikus módon ez egyike azon kevés helyeknek, ahol kivételesen senki nem kötött belém annak ellenére, hogy kis helyen gyűlt össze sok furcsa forma. Sajnos a képen nem látszik, de volt egy elkerített részen ücsörgő VIP vendég sisakkal a fején, aki ültében is saját magát vezette láncon, hátul pedig egy nagyfejű jósnő bambult a kristálygömbjébe, a közeledésemre pedig olyan hirtelen pillantott fel rám, hogy volt egy mini-szívrohamom.

Említettem már, hogy kitalált univerzumhoz kitalált szavak is dukálnak? Ha bővíteni szeretnéd a káromkodás-repertoárodat, vagy egyszerűen csak nagyon felhúz valaki, próbáld ki a “kak” és “tef” szavakat, várj a reakcióra, majd írd meg nekem kommentben a tapasztalataidat. Ha nem történik semmi, a nyomatékosítás kedvéért húzz be egyet az illetőnek.

Ha összegeznem kéne, miért szerettem meg borzasztóan a Zeno Clasht, azt mondanám, mindenért, de vannak kiemelkedő aspektusai: az őrült környezet, a nyers brutalitás, és természetesen a hajak.

A madárember mellett a Rimat nevű lánytesó a másik kedvenc “családtagom”, de csak miután leütöttem a fejéről a nagy kínai rizsszedő kalapot és kibomlik ez a csodálatos sörénye, ami már-már vetekszik a sajátommal hajmosás után, csak neki alapból ilyen. Szerintem Rimat afféle női Sámson, akinek az ereje a hajában van, mással ugyanis nem tudom megmagyarázni, hogy többször is szétrúgta a hátsómat.

Jó, lehet, hogy néha béna voltam.

Ilyen lenyűgözően őrült, színes és ütős játékot rég pipáltam, egyetlen hibája, hogy alig 4 óra hosszú és hogy így utólag szinte beszerezhetetlen a dobozos verziója, amit büszkén kitehetnék a polcomra.

Második rész, jövök!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==