siklara2014.07.02. 14:24

Miújság #5

Csak hogy ne felejtsek el teljesen írni.

Tegnap óta tart az az állapot, amiért érdemes tanárnak lenni, és amiért mindenki utálja őket: a nyári szünet. Ez már önmagában elég indok arra, hogy a négy fal ölelő biztonságában ugyanazt a trikót és shortot hordjam egy hétig és annyit játsszak, amennyit nem szégyellek, de ezt kapjátok ki, én ezt most orvosi utasításra teszem!

Képünk illusztráció, az én hajam ennél hosszabb, a borostám pedig kevesebb.

Múlt szerdán egy csomó pénzt fizettem azért, hogy lézerrel kifolyassák a szemem, de váratlan módon mégsem vakultam meg (kop-kop), sőt, kimondottan jobban látok. SOKKAL jobban. Hogy ez így is maradjon és minél előbb beálljon a végleges látásom, a lehető legintenzívebben kell használnom a szemem, vagyis muszáj tévéznem, monitor előtt senyvednem és olvasnom, amíg csak bírom, úgyhogy sajnáljatok. A szemüvegemet nagy bizakodóan már úgy eltettem valahová, mintha soha nem is hordtam volna az elmúlt 20 évben.

Ha valaki hozzám hasonlóan ezer dioptriás rövidlátó és már egy ideje gondolkodik látásjavító lézeres szemműtéten, ne halogassa, hanem menjen el és essen túl rajta. Tényleg nem fáj, utána pedig állati érzés, amikor már egy csíknál nagyobbra tudod nyitni a szemed és rájössz, hogy I CAN SEE FOREVER. Felér egy mini-újjászületéssel. Ma voltam egyhetes kontrollon, de már az egynaposra menet végigbőgtem az utat örömömben, mert nem bírtam felfogni, hogy szabad szemmel látom tűélesen a Parlamentet és a budapesti panorámát a Margit-hídról. Azóta is sokat pislogok és rácsodálkozok mindenre, amit látok, az emberek meg néha néznek, hogy mit bámulom őket.

A látás a mi hobbinknál sem utolsó szempont, és bár nyilván eddig is láttam nagyjából, mit csinálok, most olyan, mintha a játékaim kaptak volna egy kisebb grafikai ráncfelvarrást, meg az sem egy rossz érzés, amikor végre nem kell beleülnöm a tévébe, hogy lássam a feliratokat. Na de nézzük, mikkel is játszottam eddig idén!

My body is still ready, and so is my sexy DLC Shepard armor.

Az évet a tavaly más játékok mellé ingyen osztogatott Dead Space 3-mal nyitottam, aminek igenis nagyon jót tett a co-op mód, úgyhogy az újév első napjain egy barátommal együtt főztük a necromoph soupot. Oké, az ellenfelek kicsit tényleg sokan voltak és végig érezhetően a kétfős élményre volt kihegyezve, viszont az ehhez kapcsolódó újítások borzasztóan tetszettek. Többnyire én irányítottam Isaac sidekickjét, hogy láthassam a markerek okozta vad hallucinációit, de a co-op-exkluzív dialógusok és bro-pillanatok is nagyon lélekemelőek voltak két végtagleválás között.

Megszállott Thief-rajongóként érzéseimet a rebootolt Thieffel kapcsolatban ezer szó sem tudná olyan tökéletesen összefoglalni, mint a fenti gif. Terveztem róla egy hosszabb bejegyzést, de végül nem volt hozzá lelkierőm és beértem azzal, hogy a Mondóba írt egyoldalas kis "kedvcsináló" keretein belül az érdemeit sem elvitatva kirinyálhattam magam. Beletettem 40 órát, megcsináltam az összes mellékküldetést és kihoztam belőle, amit tudtam, de félelmetes, mennyire nem hagyott bennem semmi nyomot. Na mindegy, egynek azért elment. A diliházas pálya tök jó volt, csak kár, hogy az előző részből emelték át.

A fentebbi Al Bundys szösszenet elég érzékletesen szemlélteti azt is, mennyire befürödtem az egyik Steam leárazáskor bezsákolt Kingdoms of Amalur: Reckoning című csodával, aminél monotonabb, fantáziátlanabb RPG-t én eddig nem nagyon láttam, hiszen még a Bioware-féle románcok által kiváltott kínos feszengést sem hozta, csak némi ásítozásokkal tarkított darálást. Szép színes, de a műanyag íz végig jelen van, viszont az mindenképpen emelte a báját, hogy az ajándék DLC-nek hála az első pár órában Shepard parancsnok páncéljában nyomulhattam a giccses fantasy-környezetben. Azt hiszem, ezért az élményért mégiscsak megérte az 5 eurót. Köszönöm EA, hogy mindenbe beleteszitek a Shepard páncél DLC-t!

Könnyed tavaszi limonádé volt számomra a szintén szemkápráztatóan tiritarka Enslaved: Odyssey to the West, amivel leöblíthettem a Thief kellemetlen utóízét. Tudom, hogy nem kimondottan friss darab, de PC-re csak tavaly ősz óta van, és úgy voltam vele, hogy ha hozza a DmC élvezeti szintjét, már jól jártam vele. Hozta. A két főszereplő a 2008-os PoP-hoz hasonlóan szerethetően elcukiskodik egy gyönyörű posztapokaliptikus világban a mélynek szánt végkifejletig, közben félelmetes mennyiségű robotizét semmisítenek meg, és bár a nagy utazás teljesen lineáris és kiszámítható, szükség van az ilyen játékokra is. Elég rövid és változatos ahhoz, hogy végig fenntartsa az érdeklődést, van egy kedvesen bárgyú humora és még véletlenül sem igényel különösebb agymunkát. Nagyon feldobta az egyik hajtós időszak utáni befordulós hétvégémet.

Szintén tavasszal végigvittem az Ether One című indie kalandjátékot is, amiről szégyen-gyalázat nem írtam semmit, pedig tesztelésre kaptam. Bevallom nőiesen, kifogott rajtam. A "walking sim" gúnynévvel ellátott, mégis nagyon jó értékeléseket kapott kaland legfurcsább húzása, hogy tényleg végigvihető úgy, hogy csak végigsétálsz rajta és hagyod a fejtörőket a fenébe, ugyanakkor sokkal többet nyújt, ha mélyebbre ásva azokkal is megbírkozik az ember. A néha baromi nehéz fejtörők jellege miatt kicsit emlékeztet a Mystre, abban a tekintetben meg Portal-os, hogy nem találkozol egy lélekkel sem, viszont végig egy kellemes női hang duruzsol a füledbe, aki vagy aláz, vagy bizalmaskodik veled. A történet szerint egy orvostudományt forradalmasító új masinéria segítségével kell egy időskori demenciától szenvedő női páciens emlékeiben kolbászolva rendet rakni, hogy megjöjjön az esze. Első szuszra 7 óra alatt végigmentem rajta, de a logikai feladványok jelentős részével nem boldogultam, így a végére nem is igazán állt össze. Az kétségtelen, hogy az Ether One világa félelmetesen részletes és nagyon el lehet veszni benne, úgyhogy veterán kalandjátékosoknak csak ajánlani tudom.

Sehonnai Simon elfoglalta a hozzá méltó ülőalkalmatosságot.

A Souls-szériát magam mögött hagyom egy időre, mivel a kiváló Demon's Souls befejezése után a Dark Souls 2-vel annyit sikerült játszanom, hogy már mérgezésem lett. Először nem bírtam ki a PC-s megjelenésig és végigtoltam kétszer PS3-on, majd a biztonság kedvéért számítógépen még kétszer. Valami már tényleg hiányzott belőle, ami az elődökben megvolt. Számomra a kezdettől rendelkezésre álló szabad teleportálás lehetősége csapta kissé agyon a kiszolgáltatottság érzést, illetve közel sem olyan nehéz, mint az előző részek, de az első pár órában azért szívtam rendesen. A kibővített karaktergenerálás, a helyszínek többsége és a sok fegyver és páncél nagyon tetszettek, összességében mégis helytálló a játék kapcsán folyton emlegetett "áramvonalasított" jelző. Azért nem volt rossz, kellően ráfüggtem és tárt karokkal várom a DLC-ket. A mozgó méregköpő szobrok elég keménynek tűnnek...

Larának most szóltak, hogy a következő jelenetben vérfürdőt kell vennie.

Jelenleg a tavalyi Tomb Raidert játszom újra, immár PC-n, és még mindig elképesztően élvezem. Néha eszembe jut, mennyire más, mint a régi Tomb Raiderek, amiken felnőttem (az eredeti Tomb Raider volt az a játék, ami '97 környékén 486-on megalapozta a máig tartó játékszenvedélyemet), de nem rossz ez az Unchartedes új irány sem. Kicsit sok a vér, a szanaszét heverő emberi maradványok, a sárban dagonyázás, a korhatáros filmekre jellemző nyögdécselés, meg a girl power, de példaértékűen összerakták és a tök átlagos gépigénye ellenére bámulatosan néz ki. Ha a következő legalább ilyen jó lesz, azt is lelkesen végig fogom lövöldözni, de közben reménykedem, hogy valamelyest visszatalálnak a régi hamisítatlan tombot réjdelős koncepcióhoz.

Játszogattam ezeken kívül mással is, de azoknak vagy nem értem még a végére (pl. Murdered: Soul Suspect), vagy írtam róluk tesztet az oldalra (Banner Saga, The Last of Us DLC, Resident Evil 4 HD).

Mivel az idén nyáron strandolás tekintetében erősen vissza kell fognom magam és a frissen műtött szemeimmel max. lájtos ázogatásról lehet szó, annak tudatában költekeztem a nyári Steam salen, hogy a szokottnál szobában ülősebb nyár elébe nézek. Ezeket spejzoltam be:

Deadly Premonition Director's Cut

Gone Home

Memento Mori

Rogue Legacy

The Stanley Parable

The Swapper

Tomb Raider

State of Decay

(+ kaptam egy Just Cause 2-t is, de még nem aktiváltam)

Jön a cseppet sem meglepő zárókérdés: Nektek milyen terveitek vannak nyárra, illetve mit csináltatok eddig?

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==