zaz2017.07.20. 12:54

What Remains of Edith Finch(LOL)

Vigyázat Spoiler!

Megérkezett ONE-ra is az agyonajnározott Edith Finch.

Szeretem a sétaszimulátorokat,ha egy rendes történetet penderítenek köré,ezért gondolkodás nélkül böktem rá a letöltésre,annak ellenére,hogy a játék 4000 Forintot kostál,viszont a tesztek másfél-két órás játékidőt emlegettek.

Kit érdekel ha csak két óra, ha az OLYAN két óra! Gondoltam.

Tévedtem.Számomra ez nem OLYAN két óra.

Miért?Elmondom.

A játék hangulatos! A házba szinte azonnal szerelmes lettem! De! Az egész történet egy család 3 generáción keresztüli szívását mutatja be.Ki hogyan mikor és miért halt meg.

Már már átokra is gondolhatnánk,de nincs itt semmiféle átok,a család egyes tagjai szimplán csak hülyék!

Kezdjük rögtön az elején. A kiscsaj aki éhesen fekszik le,majd mindent összezabál amit a szobájában talál(beleértve a mérgező bogyót) majd természetesen meghal ételmérgezésben, előtte persze halucinál egy jót.

Bravó.Ha egy kisgyerek a kertben megeszik egy adag mérgező növényt azt szomorúnak találom.DE itt arról van szó hogy a kis csaj nem evett? Miért? A szülőknek ez nem tűnt fel?Evés ->fogmosás-> ágy.És amikor ki akar menni a szobájából enni,az anya miért pattintja le?

Vagy a kedvencem a kiscsóka aki repülni akar! Nincs ezzel semmi gond! Mindannyian voltunk így! Irány a hinta! Nade a mi szüleink nem egy sziklaszírt tetején a szírt pereméhez közel álló fára szerelték a hintánkat! A többit ki lehet találni...

Vagy itt van a kisgyerek akinek a fuldoklásos haláltusáját ugyan megpróbálják szépíteni,de nekem végig csak az járt a fejemben,hogy ki az a barom aki egy egy éves (vagy akár idősebb) gyereket magára hagy a kádban, még akkor is ,ha az nincs tele vízzel!!??

Szóval nincs itt semmiféle átok,csak idiótaság.Nekem legalábbis ez jött le.

Vannak benne persze szép részek,Edith halála (bármennyire is kiszámítható) "szép"

A megzakkant gyerek története aki a konzervgyárban a szeletelő alá dugja a fejét is remekül van elmesélve,De aztán ismét ott van az "átoktól" félő és ezért 30 évig bunkerben élő akárki is jópofa,bár annak a halála is inkább mókás mint szomorú,a viharban sárkányt eregető gyerekről már nem is beszélve! Ott már hangosan röhögtem! Ki lesz a következő? Aki láncfűrésszel zsonglörködik? Százasszöggel piszkálja a konektort?Elmegy vásárolni és a kocsi hátsó ülésén hagyja a gyereket bezárva negyven fokban,majd miután a gyerek megfőtt panaszkodik,hogy Ő bizony meg van átkozva?

Ehh!!!

Szóval ennyit erről.Nekem ez nem jött át.

Nem mondom ,hogy borzalmas élmény volt mert nem volt az! De megdöbbenés és szomorúság helyett(rád nézek Rime) itt csak Saskabarét kaptam.

Gyanítom nem ez volt a készítők szándéka.

UI: A neten olvasgatva úgy tűnik csak nálam lett ekkora öngól ez a játék.Megéri nem éri meg dolgon vitatkoznak ugyan,de a narrálást senki nem vitatja.

Én sem.Csak nálam nem a várt hatás jött.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==