Welcome to KowloonTeszt

A fentieket figyelembe véve aligha meglepő, hogy Kowloon városa a szórakoztatóipar minden szegletében feltűnt már, köztük a videojátékok világában is. A település szerepel például a Call of Duty: Black Opsban, a Shadowrun: Hong Kongban, a Shenmue II-ben és a Strangleholdban, továbbá ez a helyszíne a Welcome to Kowloon című minimalista indie horrornak is. A mindössze pár fejlesztő kollaborációjából született program eredetileg 2023-ban debütált PC-n, most pedig befutott belőle a konzolos változat is, aminek a kapcsán megnéztük, megéri-e betenni a lábunkat a híres-hírhedt elfalazott városba.

A Welcome to Kowloon nem bonyolítja túl a történetét. A játékban egy fiatal egyetemistát alakíthatunk a régi szép idők Hong Kongjában, akinek az egyetlen vágya, hogy találjon egy olyan albérletet, aminek az árát meg tudja engedni magának. Ez persze egyáltalán nem olyan könnyű feladat, mint elsőre tűnik, így a diákot a rajta elhatalmasodó kétségbeesés végül egészen az elfalazott városig űzi. És bár főhősünk itt végre talál magának egy jutányos árú szobát, azt talán mondanunk sem kell, hogy a helyiség nem véletlenül kerül annyiba, amennyibe. Kowloon falai között ugyanis sötét titkok és vérszomjas rémségek lapulnak, így az is megeshet, hogy a bérleti díjhoz végül az életünk is hozzáadódik majd…

A történet maga a fenti alapfelállásnál sosem lesz bonyolultabb, de ezen a visszafogott módon azért korrektül működik. A fejlesztők már a játék leírásában is nyíltan kimondják, hogy alkotásuk kevesebb mint egy óra alatt végigjátszható, ehhez a rövidséghez pedig tökéletesen elég egy minimalisztikus sztori is, benne néhány rémséggel, egy-két párhuzammal Kowloon és a Pokol között, valamint pár felejthető és sablonos karakterrel, a teljesen átlagos főhőstől kezdve egészen az őrült főbérlőnkig.

Ez a fajta visszafogottság a történet mellett a játékmenetre is abszolút igaz. A Welcome to Kowloon egy tőrőlmetszett sétaszimulátor, ahol nincs más dolgunk, mint szűk, jól behatárolt folyosókon barangolni, miközben megoldunk néhány nagyon egyszerű fejtörőt, és megijedünk pár közepesen ütős jumpscare-től. Ez a recept a történethez hasonlóan nem túl összetett, de egy ilyen rövidebb alkotásban azért tökéletesen megállja a helyét, legalábbis első pillantásra. Amennyiben viszont kicsit mélyebbre ásunk a játék felépítésében, úgy óhatatlanul bele fogunk futni néhány hibába, melyek azért a legnagyobb jóindulat mellett is belerondítanak az összképbe.

A legnagyobb mellényúlásnak ezen a téren egyértelműen a játék felépítése mondható, ami többször is eléggé redundáns lett, avagy az alkotók néha imádnak két pont között oda-vissza járatni minket, szinte minden újdonság vagy csavar nélkül. A játék elején például felmehetünk a negyedikre, csak azért, hogy rájöjjünk, a kibérelt lakás be van zárva, a kulcsot pedig a földszinten lehet megtalálni. Ezek után vár ránk egy újabb kör lefelé és fölfelé, mielőtt továbbléphetnénk, ami még úgy is nagyon monoton, hogy amikor másodjára jövünk felfelé, akkor kicsit meg kell variálnunk az útvonalunkat.

Az átgondolatlan design továbbá más helyeken is jelentkezik. Akad például a játék vége felé egy üldözéses jelenet, ahol a kamera néha fél-egy másodpercekre is elsötétül, miközben szűkös folyosókon kell sprintelve navigálnunk, ez pedig pont olyan szórakoztató a gyakorlatban, mint amennyire leírva hangzik. Fontos továbbá kiemelni, hogy karakterünk feje alapból össze-vissza dől, mintha egy jobban sikerült buli után tartanánk hajnalban hazafelé, így ezt az opciót mindenképp érdemes kikapcsolnunk a főmenüben, mert különben elég hamar tengeribetegek lehetünk.

Összességében már csak azért is kár a fenti hiányosságokért, mert azért a Welcome to Kowloonba jutott néhány izgalmas ötlet és megoldás is. Az például, amikor rövid ideig feljutunk egy háztetőre, és a betondzsungelből kiszakadva, lágy zene mellett merülhetünk el a csillagok látványában, egy nagyon hangulatos pillanat, ahogy az utolsó jelenet is tagadhatatlanul erősre és zsigerire sikeredett, szépítve az addig a pontig elég felejthető kalandunkat. Továbbá érdemes azt is megemlíteni, hogy a legtöbb helyszín elég jól néz ki, bár a szűkös, sötétbe burkolódzó, betonfalú folyosókkal, és az éles neonfénnyel megvilágított kapualjakkal nehezen is lehetett volna mellélőni egy horrorjátékban.