Viszályok ideje kritikaKönyv

Ez a kötet is az "Új magyar játékkönyvek" sorozatban jelent meg magánkiadásban, de ez a történet nem a korábban általunk is bemutatott Vindgardia világában játszódik, hanem a szerző saját kreálmányaként Eingurd királyságában. És hogy milyen ez a birodalom? Nagyszerűen ötvöződnek a klasszikus fantasy elemek a földhözragadtabb és realistább részletekkel, legalább akkora szerepe van a varázslatoknak, mint a politikának és az intrikának. A települések fekvése, funkciói és szerepe a politikai játszmákban jól át van gondolva, a karakterek motivációi kellőképpen ki vannak fejtve és alá vannak támasztva, olvasás közben nem tölt el minket szekunder szégyenérzet amiatt, mert logikátlanul minden bele lett dobálva, ami sok fantasy történet élvezetét megnehezíti. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen már előzetesen is sokat ígér a Viszályok ideje!

Az már a könyv kézbevételekor azonnal feltűnik, hogy terjedelmét tekintve is súlyos sztorira számíthat az, aki belekezd. Az összesen 368 fejezetpont 338 oldalt foglal el, amiből látszik, hogy részletesen megírt történetről van szó. Ez két dolog miatt is nagyon fontos. Egyrészt a Viszályok ideje nem egy, hanem két karakter történetét meséli el, külön-külön. Ami közös bennük, hogy mindkét szereplő nagyrészt ugyanazokat a helyszíneket járja be, de mivel más a történetük és ebből adódóan a céljaik is, ezért különböző dolgok történnek velük a kalandjuk során. A két sztoriszál nem fut össze, de amikor az egyiken túlvagyunk (akár sikertelenül is), a másiknál már sokkal jobban otthon érezzük magunkat az Eingurd királyságban - pedig nagyon más a két út. Rheana a Béke istennőjének papja, akinek feladatként az jut, hogy kutasson fel öt ősi szobrot, amivel megakadályozhatja a kibontakozó politikai káoszt és háborút. Kis túlzással a világ terhe nyugszik a vállán. Vele szemben Talasin - aki a zenélés mellett kisstílű bűnözésből tartja fent magát - egy napon rossz személynek tesz keresztbe. Neki "csak" rengeteg pénzt kell összegyűjtenie, hogy megmentse a biztosítékként fogva tartott barátját és saját magát. Őt a legkevésbé sem érinti meg a kitörni készülő politikai viszály, hiszen jóval kisebb tétben játszik, viszont az ő szemén keresztül jobban megismerhetjük az ábrázolt világ bűnözői rétegének mindennapjait is. Két sztori, közös helyszínek, más lehet, hogy két kötetben írta volna meg az egészet.

A másik oka a mű terjedelmességének az, hogy ez egy open world játékkönyv, a kifejezés legklasszikusabb értelmében. A térképet az olvasás során gyakorlatilag rongyosra fogjuk forgatni, mert a helyszínek más történetekkel ellentétben nem csak azért szerepelnek rajta, hogy kerek legyen a világ, hanem azért, mert minden egyes pont meglátogatható, akár többször is. Szkeptikus vagy azzal kapcsolatban, hogy ez működik-e? Én ha nem is kételkedtem, de mindenképpen kiváncsi voltam arra, hogyan lehet megoldani azt, hogy ne végtelen loopokat fussunk, ami a kihívást is gallyra vágná. Ezt a szerző azzal oldotta meg, hogy Rheanának és Talasinnak is csak korlátozott számú nap áll a rendelkezésére, és minden egyes napváltásnál le kell jegyeznie a játékosnak, hogy éppen hol tart. A papnő az új király megkoronázásáig kap csak lehetőséget arra, hogy kutasson a szobrocskák után, Talasinnál pedig ugyanez a harminckilenc nap jelenti a határidőt, ameddig a barátját fogva tartók türelme kitart. És bár elsőre nem tűnik súlyos nehezítésnek a napok menedzselése, a távolságok természetesen nem hidalhatók át azonnal, ha két város messze van egymástól, akkor az egyikből a másikba bizony napokig tart az utazás.

A Viszályok idejében éppen ezért a nehézséget nem az adja, hogy minden sarkon a halál leselkedik ránk (ilyen nagyon ritkán fog előfordulni, és akkor sem olyan olcsó megoldásokkal, ahogy azt sok Fighting Fantasy kötetben megszokhattuk), hanem az, hogy ahogy telnek a napok, egyre jobban kétségbeesünk. Rheanával kezdve elsőre a huszadik nap tájékán tört rám a pánik, amikor az ötből még az első szobrot sem tudtam megtalálni - vele aztán több sikertelen köröm is volt. Őt választva már a legelső helyszínt is ésszel kell kiválasztani és több végigjátszáson keresztül ki kell ismerni annyira a királyságot, hogy össze lehessen gyűjteni az összes megszerzendő tárgyat. Ezek után azt gondoltam, hogy Talasinnal sokkal könnyebb dolgom lesz, hiszen "csak" pénzt kell összegyűjtenie, és ő egy olyan képességgel is rendelkezik, hogy zenéléssel bevételhez juthat. Igenám, de nagyon sok pénzt kell összeszedni, és ahogy telnek a napok, azt látjuk, hogy hacsak nem találjuk meg azokat az eseményeket, amelyek irgalmatlanul nagy kincseket rejtenek, akkor a sok kicsi sokra megy elv nem fog működni. Összességében mégis azt gondolom, hogy az ő története a normal mode, míg Rheana a hard, de az is lehet, hogy csak azért érzem ezt így, mert amikor vele játszottam, akkor már sokkal bőségesebb ismeretekkel rendelkeztem Eingurdról.

A saját fejlesztésű - de egyébként egyszerű - szabályrendszer sem jelent túl sok nehezítést, érezhető, hogy nem az volt a cél, hogy a játékost minden harmadik fejezetpontnál megszívassa a könyv, hanem az, hogy hagyja órákon át nyomozni, így a végén kell csak lehúzni a rolót, ha nem sikerült mindent összegyűjteni. Nagyszerű ötlet volt az is, hogy a két karakter kapott néhány egyedi képességet, aminek köszönhetően más stílusban veszik az akadályokat, de hát egy Béke papnőtől el is várható, hogy az összecsapások nagy részét stresszmentesen oldja meg, a kobzos pedig a hangszerével vágja ki magát néhány nehéz helyzetből.

A Viszályok ideje figyelemre méltó, jól megírt olvasmány, de semmiképp sem belépő szint a lapozgatós könyvek világába. Olyanoknak ajánlom tiszta szívvel, akik az alapos kidolgozottságú háttérvilágot és a hosszú történeteket előnyben részesítik az adrenalinfröccsel szemben, itt ugyanis inkább a felfedezésen és a nyomozáson van a hangsúly, nem a csapdák kerülgetésén. Mivel magánkiadásban jelent meg, ezért a beszerzése kizárólag Mr. Sci-fi & Fantasytől lehetséges, erről is találhatsz további információkat a https://viszalyokideje.blog.hu oldalon.