Tormented Souls – az igazi kínzás, avagy a Switch-verzió

Tormented Souls – az igazi kínzás, avagy a Switch-verzió

dragCsető Zsolt2022.05.17. 16:00

Az elmúlt években a túlélő-horror műfaj első számú képviselője, a Resident Evil úgy döntött, visszatér a gyökerekhez (nem is kevés sikerrel), így aztán nem meglepő, hogy vannak olyan próbálkozások, amik ennél is jobban felültek a nosztalgiavonatra. Ilyen volt a tavaly ősszel megjelent Tormented Souls is, amely minden elemében a klasszikus, kilencvenes évekbeli darabokat idézte, mostantól pedig akár magatokkal is vihetitek bárhova, megérkezett ugyanis a Switch-átirat is.

Hogy maga a játék milyen, arról AliceWake az eredeti megjelenéskor már egész hosszan értekezett, egy rövid másodvéleményt azonban engedelmetekkel megeresztenék – aki pedig bővebben informálódna, az nyugodtan kattintson eggyel tovább. Szóval: a Tormented Souls tényleg egy régimódi túlélő-horror, annak minden bájával és kényelmetlenségével – előbbiek abszolút a javára válnak, utóbbiakat pedig szokás szerint csak a veteránok fogják tudni elnézni neki. Pozitívumok mindenesetre vannak bőven: maga a helyszín, a kórházzá alakított, beteg kísérletek számára otthont adó Winterlake-kúria mindenképpen ilyen. Az első Resident Evil persze gigantikus inspirációs forrás volt, a hangulat azonban ettől még több mint rendben van, mint ahogy a játékmenet szintjén is tökéletesen funkcionál a horrorkastély: a hagymaszerűen, rétegenként bővülő játéktér és az új impulzusokat tartogató backtracking implementálása egyaránt hibátlan. De nagyon tetszett az is, hogy a Tormented Souls több ponton is párhuzamosítja az előrehaladást, adva némi szabadságot a játékos számára, mint ahogy a fejtörők mennyiségére, változatosságára és kreativitására sem lehet panasz.

Nagy kár, hogy összességében a Tormented Souls nem több egy múltban ragadt, megvalósításában pedig több ponton is megkérdőjelezhető minőségű Resident Evil / Silent Hill / Alone in the Dark hibridnél. Az irányítást, a borzalmas voice actinget, valamint a rettenetesen béna sztorit és karaktereket még akár be is tudhatjuk egyszerű homázsnak, de a kameraszögekre például már nincs túl sok mentség. Régen ez egy kényszerpálya volt az előre renderelt hátterekkel, amihez igyekeztek megfelelően illeszteni az ellenfél-leosztásokat és a komplett harcrendszert, a Tormented Souls szűk folyosóin azonban a fejlesztők fittyet hánytak bármiféle megtervezett koreográfiára. Emiatt a harc nagyon nyögvenyelős, a mentőmellényként bedobott dodge mozdulat is ritkán használható – főleg a játék első felében, ahol a fejlesztők úgy gondolták, mókás dolog gyertyatartók keresgéléséhez kötni a lövöldözés lehetőségét, miután a teljesen sötét szobákban kénytelenek vagyunk öngyújtónkat magunkhoz venni.

Lelkes, de amatőr munkáról van tehát szó, ami ezzel együtt még bőven lehetne szórakoztató a műfaj kedvelői számára – és a többi platformon alighanem az is. A most debütált Switch-átirat azonban még a legnagyobb jóindulat mellett sem ajánlható sajnos. A Tormented Souls alapból sem egy különösebben látványos játék, a Nintendo konzolján azonban ezt sikerült megspékelni még több recével és konstans framerate-problémákkal. Az igazi dealbreakernek számomra viszont az bizonyult, hogy két ízben is rámfagyott a játék (és volt még jó néhány komoly gondolkodása), ami műfajtól függetlenül jelentős hiba lenne, itt azonban a limitált mennyiségű, manuális mentés miatt akár nagyon komoly előrehaladást is lehet vele bukni – amikor egyórányi progress megy a kukába emiatt, az egy olyan keserű pirula, amit nehéz lenyelni. De a térkép menü is más gombon van, mint kéne, és nem is működik rendesen (arról nem is beszélve, hogy a piros-zöld jelzések teljesen félrevezetőek, de ez már az eredetiben is így volt) – igaz, ez eltörpül a súlyosabb technikai problémák mellett.

A Tormented Souls olyan, mint egy időkapszula, amit az ezredforduló környékén rejtett el egy másodvonalas fejlesztőcsapat, hogy most egyszer csak kiássa valaki a földből. A klasszikusok minőségét és átgondoltságát tisztes távolságból figyeli csupán, hangulatában és régimódi túlélő-horror élményben azonban maximálisan hiánypótló. Ha szereted az ilyesmit, akkor – visszafogott elvárások mellett – érdemes lecsapni rá, semmiképp ne a Switch-verziót válaszd azonban, a nintendós változat ugyanis nagyon komoly gondokkal küzd.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Eiyuden Chronicle folytatás, Prison Architect 2 csúszás - ez történt pénteken

Továbbá: Kena: Bridge of Spirits, Sclash, Biped 2, Unending Dawn.

5 órája
1

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

1 napja
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja
1

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

2 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

2 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

3 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

3 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

4 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

5 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

5 napja
21

Heti megjelenések

5 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

7 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

8 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

9 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

9 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

2024.04.10.
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

2024.04.10.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==