The Vale: Shadow of the CrownTeszt

Hisz ezt a cikket is úgy írom, hogy látom, ahogy a billentyűk lenyomására karakterek jelennek meg a képernyőn. Látom, ahogy Bütyök, a kicsit dagi kandúr alszik mögöttem a kanapén. És a videójátékok élvezete is elképzelhetetlen a szemeim nélkül. Legalább annak tűnik a dolog – aztán megjelenik egy olyan játék, mint a The Vale, és átértékelem ezt a véleményt.

A The Vale: Shadow of the Crown egy független fejlesztésű szerepjáték, amiben egy rátermett hercegnő, Alex bőrébe bújunk. A király halott, Alex fivére, Theo ül a trónon, a lányt pedig apja akarata szerint nagybátyja a királyság határába viszi, hogy egy cirka ötszáz mérföldes gyalogtúra folytán térhessen haza, bizonyítva, hogy igenis helye van a királyi családban. Hogy erre mégis mi szükség van? Nos, Alex születése óta vak, apja gyakorlatilag titokban nevelte, és mivel nem lát, kizárólag a hangok alapján tájékozódhat, vagy épp védheti meg magát. Mert az úr hosszú és veszélyes, farkasok, útonállók, haszonlesők, gyilkosok szegélyezik – olyasmik, amikkel mi, játékosok is csak a hallásunk alapján vehetjük fel a harcot.

Az egész játékot úgy tervezték, hogy a nem látó emberek is élvezhessék, így a menüpontokat is felolvassa egy kedves hangú narrátor. Grafika nincs, Alexet a kurzorokkal és a WASD-vel irányíthatjuk. A közlekedés a környezeti zajok és a történet szereplőinek kiváló szinkronmunkája mentén lehetséges, harcolni pedig úgy tudunk, hogy a támadásokat megelőző zajokra figyelve az előtt csapunk a hangok irányába, mielőtt az ellenségnek ideje lenne végezni velünk – egyébként nem igazán sietnek, elvégre egy vak lányt nem nehéz alábecsülni. Alex maga kimondottan érdekes szereplő, jó hallgatni a hangját, enyhén cinikus megjegyzéseit, magabiztos, mégis tétova közeledéseit, felszólalásait.

Mivel a The Vale alapvetően szerepjáték, ezért a felfedezés és a küldetések teljesítése sem marad ki belőle, de természetesen nem szabad olyan mélységet várni tőle, mint egy grafikus játéktól; ehelyett a kiválóan előadott történet, a fantasztikus zene és a valóban nem mindennapi játékmenet kerül előtérbe. Mivel az irányítás meglehetősen egyszerű, sosem érezzük úgy, hogy elvesztenénk a kontrollt – ennek ellenére fel kell kötni a gatyát, mert kihívás azért akad. A történetet audio-átvezetők mesélik el, vissza-visszatekintve Alex múltjába, egyre több információt fedve fel arról a világról, amiben és ahogyan él. Pár óra után pedig már eszünkbe sem jut, hogy nem látunk semmit, hisz mindez nem lesz fontos, egy cseppet sem.

Játék közben eszembe jutott, milyen volt bő tíz éve ellátogatni a budapesti Láthatatlan kiállításra. Ráébredni, hogy a látás, amit sokan természetesnek veszünk, mekkora ajándék és milyen nehéz boldogulnunk nélküle a hétköznapi életben. A The Vale már csak azért is főhajtást érdemel, hogy efféle gondolatokat ébreszt, de mindehhez olyan hangmérnöki munka társul, ami valóban páratlan az iparágban. És a tetejébe az egész működik, az első perctől az utolsóig – ha nem látom, nem hiszem el.