Könnyed. Ez a Square Enix új 2D HD-s akció kalandját, a The Adventures of Elliotot legjobban leíró jelző. Ebben a nagy nyári melegben az ember gyomrát gyorsan megülik a nehéz ételek, így az Elliot éppen jókor érkezett. Már csak azért is, mert túltengés nincs a klasszikus 2D-s Zeldalike vonalon, így aki erre az élményre vágyik, annak Elliot egy kiváló választás.
Az első benyomás nagyon fontos, tartják sokan. Igazuk lehet, mert amikor Elliot a szemem elé került, több dolog megfogott. A 2D-HD-s grafikával könnyű lenyűgözni, és bár a játék nem éri el a Star Ocean 2 remake grafikai színvonalát, mégis nagyon jól mutat. Az gyorsan világossá vált, hogy az Elliot nem JRPG lesz, hanem sokkal inkább a Zelda-sorozatra hajaz, ott is egy klasszikus darab, a Link to the Past irányát követi, már-már „spirituális folytatás”. És így végig gondolva, ebben a stílusban 2D-HD-s megoldással még nem is nagyon találkozhattunk. De mégsem a Zelda volt az első játék, ami eszembe jutott az Elliot láttán, hanem egy rég elfeledett alkotás 1998-ból. A The Adventures of Alundra című játékról van szó, ami a maga idején egy kiváló Zelda klón volt, siker is lett. Sajnos kapott egy feledhető folytatást, és talán ezért soha nem lett a Zeldával konkuráló frencsájz. Emlékszem az 576 Konzolban írtam róla, nem csupán tesztet, hanem egy teljes, minden elemre kiterjedő végigjátszást.
Sóhajtottam is egyet hálásan most így magamban, hogy milyen jó, hogy ez a műfaj kikopott mára a gaming sajtóból, hisz – ahogy egykori kollégám mondta valahol – ez a tevékenység volt a videojáték újságírás gulágja. Megírtál egy kisregényt, jó esetben néhány nap alatt, aztán ha elakadtál, akkor ennyi, vagy ha szerencséd volt, akkor cipelhetted haza – mert neted nem volt otthon – a gamfaqsról kinyomtatott angol nyelvű guide-ot.
De most nem is erről akartam írni, hanem az Alundra okozta kellemes emlékekről. Igazi Zelda pótló kaland volt PS1-re, és valami hasonló most a helyzet az Elliottal is. A játék betölt egy komoly űrt, hisz ha nincs otthon valamilyen Nintendo platformod, akkor igazi Zelda élményben ritkán részesülhetsz. Az Elliot teljesen kimaxolja a 2D-s Zelda igényeket. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a különbség csak annyi, hogy a Zeldában zöld ruhás a főhős, itt meg piros, ott Navi, meg Fii megy agyadra, itt Heuria fűz mindenhez kéretlen megjegyzést (később Faie érkezésével sem lesz jobb a helyzet, annyi a pozitívum, hogy tündér segítőnket különböző képességekkel is fel lehet ruházni, nemcsak tanácsokkal lát el minket).
A gameplay egy az egyben a klasszik Zelda alapokat követi. Alapvetően a felfedezésre épít, a szokásos kötöttségekkel. Nem mehetsz bárhová mint a Breath of the Wildban, sokkal inkább a Link to the Past megoldásokat alkalmazza. A megfelelő eszköz hiányában csak bizonyos templomok és helyek érhetőek el, hogy aztán szépen kinyíljon a világ, és egyre nagyobb területet járhassunk be, egyre több templomot fedezhessünk fel. Területekről beszélünk, amiből több is van, de valójában korokról van szó. Ahogy ugyanis az alcím utal rá, a játék központi eleme az időutazás, és az így bejárható korok, valamint világok. A megnyitható templomok pedig egyre nagyobb kihívást jelentenek. A puzzle-ök kellően eredetiek, az elején egyszerűek, aztán szépen, fokozatosan nehezednek. Hozzáfűzném, hogy a Zeldán edzett veteránoknak várnia kell a keményebb kihívásokra, sőt egy-egy hardcore fan talán kicsit kielégítetlen marad. A játék erősen fogja a kezed (minden fontos dolgot a térkép jelöl), egy idő után az volt az érzésem, hogy a Zeldát még nem ismerő új belépők voltak a célközönség.
Számomra nagyon élvezetes volt, hogy a játékmenet kellőn fluid, igazodik a modern mai igényekhez. Nem akarja pazarolni az idődet, az élvezetes játékmenetet részesíti előnyben. Hogy egy példát mondjak, bőségesen vannak mellékküldetések, amelyeket el lehet hagyni. Ez azt jelenti, hogy ha a történet egy bizonyos pontjáig nem csináljuk meg őket, akkor később már nem is lehet. Viszont amikor elérsz egy „Point of no return” helyzethez, a játék azonnal figyelmeztet, így nem azzal a frusztrációval kell haladni, hogy véletlenül elhagyok valamit. De ilyen a harc is, jól balanszolt, ösztönző kellemes élmény, ami pont annyit segít, hogy még ne legyen terhes, de ha kell van benne kihívás. A fejlesztési rendszer pedig világos, jól átlátható, könnyen megérthető és jól is működik. Egyes képességeket lehet Elliotra ruházni, különböző „táskák” segítségével. A játék folyamatosan hoz be újdonságokat, hogy ne fulladjon unalomba a fejlesztés. A hosszúság is korrekt, a kaland 20-25 óra alatt végig vihető, kellemes kompakt élmény. Amiben még talán erősebb is az Elliot a Zeldánál, hogy érzésem szerint a történet kidolgozására nagyobb hangsúlyt fektettek. Az időutazásban rejlő lehetőségeket szépen kihasználták az alkotók. Viszont a párbeszédek kicsit sematikusak, egyes vélemények szerint az angol fordítás nem sikerült a legjobbra, de nem volt kompetenciám ezt eldönteni. Továbbá a játék zenéit egy kicsit középszerűnek találtam, valahogy nem költöztek a dallamok a fülembe.
Mérlegre rakva a játékot egy remek kikapcsolódást jelentő kalandot kaptunk. Kifejezetten ajánlom olyanoknak, akik még soha nem játszottak Zelda játékokkal és szeretnének ráérezni az egész ízére, hangulatára. Az Elliot nem fogja megváltani a világot, de simán kitölti az űrt az Ocarina of Time remake érkezéséig.
PLATFORM Xbox Series X/S, PlayStation 5, Switch 2, Steam | KIADÓ SquareEnix | FEJLESZTŐ Square Enix | MEGJELENÉS 2026. június 18. | ÁR kb. 22000 Ft | A tesztkódot a Cenegától, a játék hazai forgalmazójától kaptuk tesztelésre. Vegyél te is dobozos játékot, támogasd a hazai piacot, és használd ki a lehetőséget, amíg lehet.